Elérkezett a péntek.
A megadott címre mentem, ami lakhelyemtől kb. 3 óra autóút volt.
Én Skóciában, Ayr-ban éltem, leendő munkahelyem pedig Montrose-ban volt, amelyek 124 mérföldre találhatók egymástól.
Volt már jogosítványom, és két kocsink volt, így elkértem apa kocsiját.
Egyedül indultam útnak, ami nagy kihívást jelentett számomra, mert még soha nem mentem egyedül autóval, mindig kísért valaki.
Most viszont magamra voltam utalva erre a hosszú útra. Mégcsak nem is jártam Montrose környékén.
Teljesen idegen volt számomra ez az egész, féltem és izgatott voltam egyszerre.
A találkozót Caroline-nál délután 2-re beszéltük meg, így nem kellett olyan korán indulnom.
Péntek reggel 9-kor indultam, hogy biztosan odaérjek és jó benyomást tegyek, illetve egy ebédre is meg akartam állni valahol.
Út közben zenét hallgattam, és élveztem a sebességet meg azt, hogy nem köt bele senki a vezetési stílusomba. Egyenes főutakon haladtam aztán egy kis városban beültem fél 12 körül egy hamburgerre meg sült krumplira.
Elég kihalt hely volt az étkezde.
Mivel szép tavaszias idő volt, a kinti asztalokhoz ültem.
Egészen elmeredtem a gondolataimban, végig azon agyaltam vajon milyen lesz Caroline és a villája és, hogy egy ilyen fiatal lánynak miből van villája ha egyedül él ott?
Ezek és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben amíg két 40 év körüli férfi le nem ült mellém.
Köszöntek, de nem kérdezték meg, hogy leülhetnek e...
Kedvesen érdeklődtem tőlük miben segíthetek.
Megkérdezték autóval vagyok-e, mert sürgős fuvar kellene nekik vissza Glasglow-ba, mivel akihez jöttek sráchoz dolgozni, az átverte őket és most itt ragadtak. Én pedig szimpatikusnak és megbízhatónak tűnök.
Sajnálattal közöltem velük, hogy másfele tartok, mire ők elkezdtek tovább faggatózni, hogy hová, mennyi pénzem van, és hogy van-e barátom.
Ezt mind rámzúdították, mire én megmondtam, hogy ez sok, és sajnálom, de nem tudok nekik segíteni.
Majd bementem visszavinni a tálcát, ők még beszólogattak, de nem érdekelt. Sürgősen a kocsimhoz siettem, beindítottam a motort és mentem is tovább.
A főút elég forgalmas volt.
Mindennek ellenére fél 2-kor már Montrose-ban voltam, ahol majdnem eltévedtem.
Háromnegyed 2-re járt az idő amikor végre megérkeztem a hatalmas villa elé.
Leparkoltam és az autóból csodáltam a hatalmas, modern épületet, mely rendelkezett egy nagy medencével is.
Tehát nem átverés volt. Alig hittem el, hogyha minden jól megy itt fogok dolgozni.
Kiszálltam a kocsiból és a nagy elektromos kapuhoz léptem. Megnyomtam egy gombot amin egy telefon volt a kapucsengőn. Ezelőtt még nem használtam ilyet, elég bizonytalan voltam.
Egy női hang szólalt meg. Feltehetően Caroline.
-Caroline ház, ki vagy és miben segíthetek?
-Öö.. Én vagyok az, Grace. A szobalányi álláslehetőség miatt érkeztem.
-Nagyszerű, időben. Nyitom a kaput, fáradj be.
A szívem a torkomban dobogott. Akkor ez most valami állásinterjú-féle? Mi lesz ha elrontok valamit és a semmiért utaztam ennyit?
Nem, ezért a látványért már megérte.
Belépve a bejárati ajtón egy hatalmas hallban találtam magam, az ajtóval szemben pedig hatalmas lépcső tornyosult. Fejem felett egy óriási és gyönyörű díszcsillár lógott. Két oldalról két nagy helyiségbe nyíltak boltívek.
Majd a lépcsőről hercegnő módjára megjelent egy női alak.
Hátközépig érő, hullámos szőke haja volt, ami az én félig zsíros, barna, egyenes, vállig érő hajamhoz képest álomszép volt. Kerek, zöld szemekkel és telt ajkakkal rendelkezett.
Elég hosszú lábai voltak, és szép homokóra alakja.
Egy csinos, fekete, testhez simuló overált viselt, egy bézs színű blézerrel.
A külsején is látszott tehát, hogy tehetős, a stílusa pedig 10/10-es.
-Á, Grace Scott igaz?
-Igen, személyesen.
Kínosan mosolyogtam, majd kezet fogtunk.
-Caroline Lewis.
Gyere, fáradj beljebb.
Arcán műmosoly látszott, mivel azzal a lendülettel, hogy elfordult tőlem egy szempillantás alatt lehervadt a mosoly az arcáról.
Bevezetett a nappaliba, ami gyönyörű volt, néhány modern szoborral és festménnyel, egy kandallóval és egy fali plazmatévével. A nagy ablakokon át a medencére és a teraszra nyílt kilátás, ahova egy üvegajtó is vezetett.
-Gyönyörű ez a hely. Szebb, mint ahogy elképzeltem.
Próbáltam bókolni a jó benyomás és feszültség oldása végett.
-Miért, csúnyábbnak képzelted?
Kérdezte Caroline gúnyosan.
Majd hirtelen elnevette magát és hozzátette, hogy köszöni.
Elég hidegnek tűnt.
-Akkor beszéljünk is a munkáról.
Miért döntöttél úgy, hogy takarító leszel ilyen fiatalon?
Hány éves is vagy?
-20 éves vagyok, és a tanulmányaim nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, viszont kellett már a pénz, és nem akartam semmittevéssel tölteni a szabadidőm.
-Értem.
Felelte Carol leplezetlen közönnyel és lenézéssel.
Kezdtem magam kellemetlenül érezni.
Majd megkérdezte kérek-e kávét.
Elfogadtam, és amíg a konyhában volt ültömben körülnéztem.
Nem mertem megmozdulni sem, még elég megszeppenten éreztem ott magam.
Amikor visszaért a kávé kíséretében tovább kérdezősködött.
-És mondd csak Grace, van talasztalatod vécé-és ablakpucolás, porszívózás, portörlés, felmosás, ágyazás és rendrakás terén?
Ugyanis valószínűleg itt ezek a feladatok várnak majd rád.
-Persze.
Feleltem bizonytalanul.
-Akkor rendben leszünk.
Mikor tudnál kezdeni?
Mondjuk hétfőn?
Úgy készülj, hogy itt laksz majd, és akkor mehetsz haza, ha kiveszel fizetetlen szabadságot.
Az hogy hétfőtől itt lakok, egy kisebb hidegzuhanyként ért.. Persze nem értem miért. Fárasztó és költséges lett volna minden nap hazautazgatni. De azt nem gondoltam, hogy a hétvégék sem járnak nekem szabadnapként.
-Igen, hétfőn tudok kezdeni.
-Rendben Grace. Remélem jól kijövünk majd, mert ha nem, akkor elég nehézkes lesz az együttélés.
De nekem szimpatikusnak tűnsz.
Ezt nemigen akartam elhinni neki...
-Köszönöm.
Megkérdezhetem, hogy hogyhogy egyedül élsz ebben a nagy villában?
-Kérdezni, majd akkor kérdezhetsz, ha már vagyunk olyan kapcsolatban és megbízom benned.
És most távozhatsz.
Hétfőn 9-kor kezdesz.
Nagyon meglepődtem ezek hallatán. Nem értettem miért beszél már most úgy velem, mint egy cseléddel. Én nem hamupipőkének jelentkeztem.
Ő már a lépcsőfordulónál, ahol lejött először, elköszönt és elindult felfelé.
Én is köszöntem, majd elhagytam a helyet.
Ez a találkozás nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem.
Első benyomásra Caroline mérhetetlenül arrogánsnak, lekezelőnek és hidegnek tűnt.
Elindultam hazafelé és végig próbáltam másra gondolni útközben. Nem akartam rágódni rajta, mert úgyéreztem börtönbe vonulok egy luxus villába hétfőtől, és ki kell használnom a szabadságom még két napig.
Este 7-re otthon voltam, de anyáéknak nem számoltam be a kellemetlen élményekről, mert ismertem őket és lebeszéltek volna a munkáról, ha nem érzem ott jól magam.
Adni akartam új esélyt ennek a dolognak.
Mégis kicsit szorongva gondoltam a hétfőre.
