Reggel hamarabb ébredtem, mint Carol. Kicsit meglepődtem, hogy mellette fekszem, de aztán eszembejutott az éjszaka és az a sok új információ, amit megtudtam erről a gyönyörűségről. Nem tehettem róla. Most, hogy megtudtam vonzódik a lányokhoz nem is akartam elnyomni magamban az érzéseim. Reménykedni kezdtem.
Egy ideig csak néztem ahogy alszik. Elbűvölő volt. Mint a rajzfilmből kilépett csipkerózsika. Majd amikor mocorogni kezdett megijedtem és gyorsan úgy tettem mintha aludnék.
-Grace
Suttogta kedvesen.
Mire lassan kinyitottam a szemem és belenéztem a gyönyörű zöld szempárba.
-Jóreggelt.
Mondtam mosolyogva, mire ő is rámmosolygott.
-Hogy aludtál?
-Nagyon jól. Kényelmes ágyad van.
-Akkor örülök. Kérsz kávét?
Kerdezte nyújtózva.
-Igen, az most jólesne.
-Akkor ma reggel én leszek a te szobalányod. Maradj itt, mert ágyba jön a reggeli.
Azzal felkelt, egy pillanatra megvillantva alsóneműjét. Gyönyörű idomokkal rendelkezett, a látványtól az ajkamba haraptam. Az ajtóból visszanézve még küldött egy mosolyt és eltűnt.
Közben megnéztem az órát. Már fél 11 volt.
Nem számítottam rá, hogy Carol így fog reagálni, ha meglátja, hogy éjszaka nem mentem vissza a szobámba. De annyira jó volt mellette kelni, ébredés után a mosolyát meglátni először.
Úgy éreztem kezdek beleszeretni, de már nem akartam elfojtani ezt az érzést. Meg akartam élni.
Amíg róla ábrándoztam ő már vissza is jött a kávékkal.
-Nagyon szépen köszönöm.
-Nagyon szívesen.
Imádtam a mosolyát. És amióta felkelt csak mosolygott. Ez jó jel, legalábbis a tegnapi sírása után öröm volt így látni.
Csendben ittuk a kávét, aztán váratlanul megszólalt.
-Vajon Derek hol tölthette az éjszakát? Ha mérges szinte bármire képes és félek.
-Ne aggódj, biztos van itt ismerőse akinél volt. Vagy csak sétált egy nagyot és kiszellőztette a fejét.
-De akkor hol lehet most? Már visszajött volna.
Kicsit szomorú lettem. Tegnap óta tudtam, hogy mit jelent Caroline számára ez. De azt akartam, hogy el tudja engedni ezt a rossz kapcsolatot. És nem csak magam miatt.
-Figyelj.. Tudom, hogy mit jelent számodra Derek. De nem lenne jobb elengedni őt? Ha nem jó vele, akkor ne maradj vele. Apukád is azt akarná, hogy boldog legyél.
A mosolyt újra felváltották a könnyes szemek. Nekem pedig bűntudatom lett és hirtelen elöntött a düh és a szomorúság a helyzete miatt.
-Sajnálom Carol. Én csak azt szeretném, ha Derek nem bánhatna többet így veled. Mert még csak 4 napja vagyok itt, mégis mindig ő volt a szomorúságod oka.
-Miről beszélsz?
Könnyes szemeiben düh csillant fel.
-Attól, hogy itt vagy 4 napja és meséltem neked tegnap részegen a múltamról nem jelenti azt hogy ismersz engem, vagy apát, vagy Dereket. Ő fontos nekem. Elmondtam, hogy mennyire és azt is, hogy szeretem. Nem dobhatom csak úgy el és nem is akarom.
Szinte már kiabált velem, és újból értetlenül ültem előtte és a személyiségváltozása előtt.
-Nézd, én csak segíteni akarok, megértelek, de nem értem miért kell folyton támadnod és így kiakadni rám, mikor előtte olyan jól elvoltunk. Egyszerűen nem tudok rajtad kiigazodni. De most nyugodj meg, visszamegyek a szobámba. És utána végzem is a munkám amiért idejöttem.
Azzal kimentem a szobájából és már nem is akartam érezni semmit. Nem csak iránta hanem egyáltalán. Mert mindig mikor végre úgy érezném közeledünk egymáshoz megmutatja ezt az oldalát. És ilyenkor utálni akarom vagy csak semlegesen érezni iránta.
Nem mérgelődtem tovább rajta, úgy éreztem felesleges és majd úgyis megnyugszik.
Kitakarítottam a fürdőket és a lenti helységeket, az udvart is rendbetettem, mire már délután 4 óra volt. Bementem enni, de Carol nem volt sehol. Estebédem után felmentem a szobájához és bekopogtam, de nem érkezett válasz. Kezdtem rosszul érezni magam amiatt, hogy úgy otthagytam. Mikor harmadszori kopogásra sem reagált benyitottam, de nem volt ott sem. Biztos akkor lépett le, mikor a hátsó udvart pakoltam.
Már hívni akartam, amikor az ágyán megláttam egy cetlit.
"Nagyon sajnálom hogy úgy beszéltem veled, de meg kell értened engem. Aggódom Derekért szóval elmegyek megkeresni."
ui.: Mégegyszer sajnálom,
Carol
Nagyszerű. Gondoltam magamban. Újra elöntött akaratlanul is a düh. De megnyugodtam, hogy nem történt vele baj. Azt írta meg kell értenem őt. De nem értem miért fut mindig utána, ha nem is szerelmes belé.
Ez már nekem magas volt, szóval vettem egy forró zuhanyt és befeküdtem az ágyamba.
Pár percen belül hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Később meghallottam Carol es Derek hangját is.
Az ajtómhoz álltam hallgatózni.
-Annyira aggódtam, de örülök, hogy itt vagy és maradsz még egy kicsit. Remélem nem haragszol. Nagyon szeretlek Derek!
Hallottam a nyálas monológot Carolinetól.
A többi már nem is érdekelt, szóval visszafeküdtem az ágyba. Ha neki Derek kell és a szemébe akarja hazudni, hogy szereti, akkor én nem szeretnék közéjük állni. Mégis fájt, és nem tudtam elhessegetni a gondolatot, milyen lenne, ha velem lenne. De ez a kettősség részéről borzasztó idegesítő volt. Mégis volt benne valami ami titokzatossá tette őt a szememben.
Ez járt a fejemben, amíg szép lassan elnyomott az álom.
