Szeretlek!

Érzések

Arra ébredtem, hogy üvöltök és valaki a nevemen szólít. Boka fölém hajolt és a vállamnál fogva tartott. Alig kaptam levegőt, lihegve próbáltam gyorsabban levegőhöz jutni. Azt hittem megfulladok. Egész testemben remegtem és próbáltam magamhoz térni. A szemeim előtt fekete foltok jelentek meg, majd el is tűntek. Meg kellett nyugodnom!

„ Csak egy álom volt! Csak egy álom. "

Éreztem ahogy a levegő beszökik a tüdőmbe.

- Csak egy álom volt - suttogta Boka miközben a hátamat kezdte simogatni.

Esetlenül néztem fel rá. Hirtelen eszembe jutott minden. A Füvészkert, a tó, a Hold, a grund, Boka, a hideg kéz a vállamon, a jeges hang a fülemben, a fehér szoba....... és Ernő.

Megint fulladozni kezdtem. A mellkasom összeszorult és úgy éreztem megőrülök.

- Csónakos! Hallasz engem? - szólongatott Boka, de már nem figyeltem rá.

Az idő megszűnt létezni és éreztem, hogy el fogom veszteni az eszméletem. Gyorsan Jancsiba kapaszkodtam. Az utolsó biztos dologba az életemben. Még láttam ahogy próbál ébresztgetni és hallottam ahogy a nevemen szólít.

„ Ne hagyj el! "

És ekkor minden elsötétült.

************

Meleg nyári nap volt. Kint ültem a teraszon és próbáltam nem meghalni a hőségtől. Gatyarohasztóan meleg volt. Olyan, amikor a leheleted hidegebb mint a normális levegő. Borzalmas. Utálom ezt az időt. Ráadásul még csak nem is tudok Balatonra menni. Ugyanis senki sincs itthon, vagy valami dolguk van. Boka dolgozik, Csele valami puccos szállodában nyaral a Bahamákon, Kolnay és Barabás elutaztak valami motor versenyre (a verseny érdekel, de velük úgyse mennék), Geréb meg ki tudja merre kószál. Egyedül meg semmi kedvem menni. Így itthon ülök, 40 fokban, egy panelház 5. emeletén. Még ha a lakásban jobb idő lenne! De nem, ott még melegebb van mint kint! Szóval a teraszon kerestem menedéket. Hát nem jött be.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt szedett össze Boka azon a romos gyártelepen. Egy hét volt mire újra normálisan tudtam járni, lépcsőzni, meg gondolkodni. De nem is ez volt a legrosszabb, hanem Boka hallgatása. Nem szólt hozzám, csak ha feltétlenül szükséges, a tekintete pedig pont olyan hideg és elutasító volt, mint amikor először felébredtem. Olyan volt mintha nem is ismernénk egymást időtlen idők óta, hanem csak távoli ismerős lennék. Rettenetes volt. Négy napig bírtam, aztán kifakadtam. Ordibálni kezdtem.

- Miért teszed ezt velem? Tudom, hogy csalódtál bennem, de ne nézz így rám!

Ő akkor leült mellém, nagy levegőt vett és elkezdett beszélni.

- Tudom, hogy miért tetted azt amit tettél. Megértem, hogy mennyire hiányzik neked - mondta és szomorúan lehajtotta a fejét. - de te is tudod, hogy ez nem mentség. Csele majdnem szívrohamot kapott amikor elmeséltem neki milyen állapotban találtalak meg. Kolnay, Barabás, Weisz meg Leszik állandóan meg akartak látogatni. Az volt a szerencse, hogy hallgattak rám és nem jöttek el. Geréb viszont egyik nap benézett amikor aludtál. Amikor látta, hogy milyen állapotban vagy azt mondta, inkább elmegy és nem zavar. Mindenki rohadtul aggódott miattad! Azt hittük valami hülyeséget fogsz csinálni, én meg azon imádkoztam, hogy még élve találjunk rád és ne a Dunába fulladva. Amikor már egy hete minden nyom nélkül eltűntél, a Pásztorok véletlenül megláttak téged a város másik felén. Az volt a piszok nagy mázlid, hogy a ők meg szóltak Áts-nak. Ő pedig tudta, hogy téged keresünk mivel szóltam neki is, hogyha téged bárhol meglátnak, azonnal szóljanak. Hálás vagyok nekik amiért meg is tették.