Szeretlek!

Igazság

Hónapok teltek el azóta az este óta.

Amikor azt követő reggel felkeltem, percekig ültem az ágyon mire eszembe jutottak az előző este eseményei. Akkor és ott úgy döntöttem, jobb ha nem beszélünk róla.

A szalagavatójuk és az utána lévő buli is eseménytelenül zajlott.

Az idő egyre telt és lassan kitavaszodott. Azóta voltunk együtt korcsolyázni a Városligetben, összejöttünk hétvégénként vagy csak elmentünk valahová.

Azóta sem történt semmi. Barátok voltunk, vagy legalábbis valami ahhoz hasonlók.

Most pedig itt voltunk, egy köpésnyire az érettségitől.

Látszólag minden rendben volt.

Látszólag.

Egyik nap én, Boka és Geréb együtt tanultunk.

Vagyis inkább ők tanultak én meg csak bambultam és próbáltam minden mást csinálni, csak tanulni nem.

Egyszer csak csörgött Boka telefonja. Ő ránézett a képernyőre, felállt és kiment.

Döbbenten néztem utána. Sose szakítja meg a tanulást egy telefon miatt. Úgy felvenni alig szokta.

Felkeltem és épp indultam volna utána, de Geréb elkapta a karom.

- Merre indulsz?

- Vécére! - vágtam rá reflexből.

Ő még egy darabig fogta a karom, majd valami számomra ismeretlen átsuhant a tekintetén. Végül elengedte a kezem. Mielőtt becsuktam az ajtót még halottam, ahogy motyog valamit az orra alatt.

Boka hangját követve mentem végig a folyosón. Ő kint volt a konyhában, az ajtót pedig behajtotta. Megálltam az ajtó mögött.

- Igen.....Nem, most nem....Geréb és Csónakos....Mondjuk....Csak este....Átjössz?...Itt is alszol?

Lefagytam.

Bokának van valakije.

Van valakije és nekem nem is mondta.

Egy szóval sem.

Elöntött a düh.

„Miért nem mondta el?"

Hallottam Boka zavart nevetését.

- Igen, tudom......Igen, alszom eleget....Nekem te Boka Jánosozz, Ferenc!

Teljesen ledermedtem ahogy meghallottam azt a nevet.

Tudtam mit jelent ez.

Az agyamat egyre jobban kezdte elönteni a vörös köd.

Szét akartam tépni!

Már épp nyúltam volna a kilincsért de egy kéz visszatartott.

- Most boldog vagy? - kérdezte Geréb flegmán majd arrébb tolt és hangosan kopogott. Boka rögtön elhallgatott. Geréb kinyitotta az ajtót.

- Anyukád most hívott a vezetékesen. Azt mondta ezt mindenképp el kell neki vinned. Most!

Boka rám nézett, majd Gerébre. Gyorsan beleszólt a telefonba, hogy mennie kell és letette.

- Kössz- vette el Gerébtől a táskát. - Nagyjából fél óra múlva itt vagyok - szót még vissza az ajtóból.

Dermedten álltam. Hallottam ahogy Boka összeszedi a cuccát, majd azt, hogy becsapódik a bejárati ajtó.

Ingerülten fordultam Geréb felé.

- TE TUDTA, IGAZ?! - ordítottam az arcába.

Ő lazán nekidőlt a falnak és keresztbe tette a karját.

- Igen tudtam, és? - kérdezte flegmán.

Elborult az agyam. Megragadtam a pólóját a nyakánál és a falhoz nyomtam.

- Ha tudta, hogy engedhetted? Hogy engedhetted??? Miért nem mondtad el? Hogy titkolhattátok előlem??

Eztán már csak ordibálni tudtam. Az agyam teljesen kikapcsolt.

Miért nem mondta el?

Miért pont Áts?

Miért Geréb tudta és nem én?

Miért, miért, miért....

Geréb egy idő után megunta a kifakadásom és egy határozott mozdulattal ellökött magától.

- Jobb lenne ha befognád. A hangod bántja a fülem - mondta unottan.

Már épp újra neki kezdtem volna, de ő közelebb lépett és egyenesen az arcomba bámult miközben a pupillái kitágultak, a szemeiben pedig gyilkos fény égett. A hangja ijesztően hűvös volt.

- Mit sírsz? Te se vagy egy szent! Mostanában túl sokat hisztizel. Jobb lenne ha végre befognád és észrevennéd ami körülötted zajlik! És még te mondod magad az egyik legjobb barátjának? Érdekes, ha az vagy miért én vagyok az aki tud a kis kalandodról Nemecsekkel? A Pásztor Ádámos dologról nem is beszélve - mosolyodott el gúnyosan.

Megfagyott az ereimben a vér. Azonnal elhallgattam. Az arca elkomorul és a szemei egy árnyalattal sötétebbek lettek.

- Szánalmas vagy! Ha most odamész és leüvöltöd a fejét, nagyobb áruló leszel a szemében mint én valaha is voltam. Inkább légy hálás, hogy segítettem - köpte. - Milyen szomorú. A tökéletes kis barátságotok nem is olyan tökéletes, mint hitted. Talán ha kihúznád a fejed a seggedből és felhagynál az önsajnálattal egyszerűbb lenne - mondta hűvösen, miközben egy eszelős mosoly jelent meg az arcán.

- Még csodálkozol, hogy Boka nem mondta el neked? Úgy viselkedsz mint egy pisis kiskölyök, amikor valami nem az ő kénye, kedve szerint történik. Felnőhetnél végre!

Egy hang sem jött ki a torkomon. A szavai csiga lassúsággal kúsztak el az agyamig. Ő beletúrt a hajamba és annál fogva húzta hátra a fejemet. Fájdalmasan felnyögtem.

- Ahhoz képest, hogy te semmit sem tettél érte, elég rendesen elvárod, hogy a személyes csicskásod legyen. Hisz ő szedte össze a drogos fejedet tavaly tavasszal. Ő ápolgatott téged amíg helyre nem jöttél. Ő kirángatott a depresszióból. Ő volt az aki melletted volt, holott meg sem érdemelted volna! - sziszegte az arcomba.

Elkerekedtek a szemeim.

- Ó várj, kitalálom! Amikor láttad, hogy Boka sokkal jobb passzban van még azt gondoltad, hogy nem érdekel ki az, de örülsz, hogy segített neki - mosolygott gonoszan. - Igen, egy barát ezt gondolná. És te is ezt gondoltad. De csak akkor. Azóta ismét csak magaddal törődsz. Mint előtte.

A hangjából csöpögött a megvetés. Elengedte a hajam és a falnak lökött.

- A saját bőrömön tapasztaltam meg milyen az, amikor a saját egód miatt hátrahagyod a barátaidat. Minden nap, minden percében bánom, hogy a gyerekes sértettségemet a barátaim elé helyeztem! De János visszafogadott és ezért hálás is vagyok neki. Egy kapcsolat bármikor tönkremehet, de a barátaid örök életedre ott lesznek melletted! Mert ő az összes hibáddal, összes bűnöddel és összes hülyeségeddel együtt elfogad téged. Ha olyan ostoba vagy, hogy egyetlen ember miatt ennyire kiakadsz, akkor neked nem is olyan fontos ez a barátság mint hittem - néz rám lesajnálóan.

Még mindig csak álltam és néztem az előttem álló fiút, aki szánakozva mért végig.

- Nekem nincs jogom számon kérni rajta semmi, nem is akarok. Viszont az a szomorú, - mondta majd elmosolyodott. - hogy már neked sincs. Milyen kár ~

Felnevetett, de hirtelen abba is hagyta és megragadta a pólómat.

- Ne merészeld őt visszataszítani a sötétségbe! - suttogta halkan de annál fenyegetőbben.

Épp meg akartam volna szólalni, de ő gyorsabb volt.

- És még valami - mosolyodott el kedvesen, majd azzal a lendülettel gyomorszájon vágott.

Összegörnyedtem és felnyögtem a fájdalomtól. Ő a pólómnál fogva felhúzott, hogy az arcunk újra egy vonalba kerüljön. A pupillái ismét kitágultak, a hangja megfagyasztotta az ereimben a vért.

- Egyetlen ember van ezen a világon akinek joga van ilyen hangon beszélnie velem! És az nem te vagy!