Say Something /Louis Tomlinson/ ~Befejezett~

41. fejezet

Sziasztok!
Kicsit korábban érkezett a rész. (:
Köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket! <3 Igyekszem válaszolni rájuk. ((:
Mi a véleményetek az új borítóról? Maradhat? (:
Kellemes olvasást kívánok! <3
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

Beszélnem kell Jessica-val. Nem tudom, hogy eljutott-e hozzá a hír, hogy szakítottunk Eleanor-ral. De minél előbb beszélni akarok vele, és természetesen látni a kislányomat, aki már három hetes lesz lassan. Anya végig ott volt a szülésnél és küldött egy képet az anyukáról és piciről, ami azóta már háttérképem. A kislányom szeptember 28-án 18:11-kor látta meg napvilágot és a Jenny Rebecca Tomlinson nevet kapta, aminek nagyon örültem. Anya elmesélése szerint Jess először a Styles-höz ragaszkodott, de végül mégis csak az én nevemet kapta. Az én kis picikém.

Már csak azt kéne kitalálnom, hogy mikor és hol tudnék beszélni Jessi-vel. Tudom, hogy Harry-nél lakik, de őszintén megmondva félek odamenni, mert ha a védelmező báty nyit ajtót, barátság ide vagy oda kapnék legalább egy ütést.

Meg hogy nézne ki, hacsak odaállítanék. Így anyát alkalmaztam a tervem végre hajtásában.

Lassan már ide is kellene érniük.

Jessica Styles

Reggel egy olyan üzenetre keltem, hogy kettőig sürgősen készüljek el, mert Jay-nek szüksége van rám. Azt nem írta meg, hogy miért. Azért fejben tartottam. A kiságyhoz léptem, amiből kettő van, mert egy van a gyermekszobában egy pedig az enyémben éjszakára. Jenny édesen nézelődött, szerencsére most nem sírt, ahogy azt az éjjel megtette háromszor is. Karomba vettem őt, és lementem vele a konyhába, ahol Harry reggelizik.

-Jó reggelt!-köszöntöm, miközben leülök a babával a kezemben.

-'Reggelt.

-Mész ma valahova?-kérdezem őt, és közben felhúzom a pizsama felsőmet, oké pontosabban Louis felsőjét, hogy meg tudjam etetni Jenny-t.

-Missy-vel találkozunk.-mosolyodik el szerelmesen. Mióta megismerkedtünk nagyon sokat volt itt, de volt, hogy ketten mentünk el valahová, és Jenny Rebecca születésénél is ott volt. Kedvelem őt.-Csak azért nem szólok ez miatt, mert én is szoktam meztelenül járkálni.-bök felénk vigyorogva.

-Akkor vissza kell mondanom Jay-t, mert nem tudom kire bízzam Jenny-t.-gondolkodok hangosan.

-Miért nem kérdezed meg a lányokat?-kérdezi Hazza a Tomlinson lányokra utalva.

-Igaz.-biccentek.

Az etetés befejezése után, Harry kezd el játszani kislányommal, amíg én felmentem a szobámba a telefonomért, hogy felhívjam Jay-t.

-Szia, drágám!-köszönt boldogan.

-Szia.-arcomra azonnal mosoly húzódik. Annyira hálás vagyok neki, hogy az elmúlt hónapokban végig velem volt és támogatott. Persze anyával együtt.-Megkaptam az SMS-det, de van egy olyan kis bökkenő, hogy nem tudom Harry-re bízni Jenny-t.-mondom el neki a problémát.

-Semmi gond, mert én úgy gondoltam, hogy mindketten jöttök.

Egy részről megnyugodtam, hogy nem kell Jay-t se visszamondanom, és Jenny-t se kell senkire hagynom. Örülök neki, hogy a családom ennyire segítőkész, hogy bármikor vigyáznak rá, ha tudnak, de nem tudom magára hagyni sok ideig, mert nyugtalan leszek és persze az etetése se egy könnyű dolog nélkülem.

-Ennek örülök. De hová megyünk?-kíváncsiskodok.

-Az legyen meglepi.-ködösít, pedig mindenki tudja rólam, hogy utálom a meglepetéseket.

-Oké, akkor kettőkor.-Jay-el jobb nem vitába szállni.

-Megyek értetek.-nondja még, majd leteszük.

***

Hamar elérkezik a két óra, és én addigra már el is készültem Jenny-vel együtt, akit óvatosan emeltem be a hordozójába, mert elaludt miután felöltöztettem. Harry ebéd előtt ment el Missy-hez, és elmentek együtt ebédelni egy étterembe. Egyre kellemetlenebbül érzem magam néha itt, főleg amikor Missy is itt tartózkodik, szóval egyre többször megfordul a fejembe, hogy visszaköltözök a saját lakásomba.

Pontban kettőkor Jay kanyarodik be az udvarra, és dudál kettőt. Rémülten kapom a szemem alvó babám felé, de szerencsére nem ébredt fel. Nyugodtan alszik, még a rózsaszín cumi is kiesett szájából. Felveszem a dzsekimet, kezembe veszem a hordozót, és elhagyom a házat.

-Sziasztok drágaságok!-köszönt minket Jay, ahogy beteszem hátulra Jenny-t és én is utána mászok.

-Szia.-hajolok előre, hogy egy puszit nyomjak az arcára.

-Készen álltok?-kérdezi vigyorogva.

-Nem tudom hová akarsz vinni minket, de legyen. Menjünk!-vigyorgok vissza rá.

Felszabadultnak érzem magam, hisz pár vizsgálatot leszámítva az eltelt két hétben nem nagyon hagytam el a házat. Nézem a mellettünk elsuhanó tájat, néha oldalra pillantok kislányomra, aki továbbra is alszik, egészen addig, amíg az autó le nem fékezz. Kinézek az ablakon, de ahogy felismerem a helyet, ahová érkeztünk, legszívesebben hazáig futnék.

-Mit jelentsen ez Jay?-kérdezem kissé gorombában mint tervezem.

A kék szemek kérlelően néznek rám vissza. Amennyire vágyom arra, hogy bemehessek és láthassam Louis-t, annyira taszít is a helyzet abszurdsága. Hisz hónapokig nem láttam őt és most ott vagyok, ahol azon a napon, amikor kitettem a lábam ebből a házból...akkor úgy gondolva, hogy véglegesen.

-Csak kérlek hallgasd meg őt. Adj egy esélyt neki.