Say Something /Louis Tomlinson/ ~Befejezett~

21. fejezet

Jó estét! (:
Hoztam kis olvasnivalót így a szünet utolsó napjára. ((: Remélem mindenkinek sikerült mindent megtanulnia :D
Nagyon köszönöm az előző fejezethez érkezett visszajelzéseket. <3 <3 <3 Hihetetlenül örülök nekik ((: Kérlek, most se felejtsétek őket <3
Kellemes olvasást kívánok!
xxxEsztyTomlinson
U.i.: Szavazatok Louis-ra! <3

Jessica Styles

Louis csak állt elkerekedett szemekkel, és bűnbánó arccal. Láttam, hogy mondani akar valamit, de mégse jöttek a szavak a szájára. Az én könnyeim pedig csak sokszorozódtak. Soha nem hittem, hogy valaha is elmondom Louis-nak hogyan éreztem magam a kapcsolatunkban, mivel abba se bíztam, hogy valaha beszélni fogunk még. De mégis csak valahogy közel kerültünk egymáshoz megint. És bár minden vágyam lenne újra Louis-val lenni, de nem olyan szándékokkal, ahogy ő közelít felém.

-Én annyira sajnálom.-suttogta megtörten. Felemeltem eddig lehajtott fejemet és egyenesen szemeibe néztem, amik fényesen csillogtak, majd apró könnyek formájában folytak végig arcán. Megakadt bennem még a levegő is, ahogy felfogtam, hogy sír. Ott álltunk egymással szembe, és mindketten sírtunk. -Sajnálom, hogy neked így jött le, valószínűleg, mert úgyis bántam veled. Nem akartam. Én már akkor szerettelek, de a kezeim ugyanúgy meg voltak kötözve. És gyáva is voltam, mert te voltál az első olyan lány, aki komolyabb érzéseket váltott ki belőlem, és ez megijesztett.

-Szerettél?-nem tehetek róla, de az egész monológjából ez a szó ragadta ki legjobban a figyelmem.

Louis lágyan elmosolyodott, és bátorkodott közelebb lépni. Jobb kezét felemelve letörölte könnyeimet.

-Szerettelek, szeretlek és szeretni is foglak.

Egy akkora nagy sóhaj szökött ki belőlem, hogy az egész lelkem beleremegett.

Csak csendben álltam előtte lehajtott fejjel, és emésztettem a hallottakat. Szeretett, szeret. Louis Tomlinson, akibe 18 éves korom óta szerelmes vagyok, viszontszeret engem.

-Kérlek mondj valamit...-óvatosan állam alá nyúl, és felemeli fejemet, így belenézek gyönyörű tengerkék szemeibe, amikbe halvány rettegés honol. Nekem is mondanom kéne valamit.

-Én is szeretlek, mióta 18 évesen beléd szeretem az első alkalom után.-válaszoltam egy pillanatra se megszakítva a szemkontaktust.

Olyan idilli ez a pillanat. De persze nekem az agyam tovább jár. És a kérdéseim száma is csak növekszik.

-De mi van Eleanor-ral?-nem mintha annyira kedvelném, de a bűntudat érzése sose volt a kedvencem.

Louis fáradtan fújja ki a levegőt. Azt hiszem nem is fog válaszolni a kérdésemre.

-Csak papíron vagyunk együtt. Nagyon sajnálom a múltkorit, én rontottam el, amikor elmondtam neki, hogy hova és kivel megyek. Tisztában van azzal, hogy már nincs köztünk semmi, és azt hiszem azzal is, hogy még mindig téged szeretlek, de szereti túl játszani magát. -hajtja le a fejét bűnbánóan.

-Szóval, akkor te és én...-kezdek bele bizonytalanul a mondatba.

-Sajnálom.-vág közbe Louis.-Nem szabadott volna így letámadnom téged, de nem bírtam türtőztetni magam. Kérlek, engedd meg, hogy elvigyelek egy normális randira, hogy tiszta lappal indulhassunk.-néz rám könyörgően, mintha aggódna, hogy nem adom meg neki a lehetőséget.

-Szívesen elmegyek veled randizni.-mosolyodom el, mire neki is fülig szalad a szája.