Say Something /Louis Tomlinson/ ~Befejezett~

29. fejezet

Sziasztok!
Hoztam egy új részt. Remélem örültök neki. ((: Jelentem, hogy sikerült kicsit utolérnem magam az írásban, szóval nem lesz ennyi kihagyás mostanában. (:
Köszönöm az előző részhez érkezett hozzászólásokat. <3 <3 <3
Kellemes olvasást kívánok! <3
xxxEsztyTomlinson

Jessica Styles

Fáj a fejem, sőt mindjárt felrobban. Büdös van. Szex és hányás szag. Mocorgást érzek mellettem. Oldalra fordítom a fejem, és lassan kinyitom a szemeimet. A fény az első, amit érzékelek. Az ablakon szűrődik be egyenesen. Aztán jobban fókuszálva a világ leggyönyörűbb kék szemei néznek engem teljes áhítattal.

-Mit csinálsz?-kérdezem a reggeli rekedtes hangomon suttogva, mert ennyire telik tőlem.

-Olyan gyönyörű vagy.-ad egy puszit a homlokomra, amitől elvigyorodok.

-Jelen helyzetben nem érzem magam annak.-nevetek fel kicsit.-Mi történt?-reménykedem, hogy legalább ő emlékszik valamire.

-Azon kívül, hogy jól berúgtunk fogalmam sincs. De a net teli van képekkel, amiket a fanok csináltak rólunk, és amiből eléggé nyilvánvaló, hogy együtt vagyunk.-kissé gondterheltnek tűnik, ahogy ezt mondja.

Éppen rá akarok kérdezni, hogy ezzel mi a baj, amikor félbeszakít a telefonja csörgése.

Összeráncolt szemöldökkel vizslatja a képernyőt, majd egy frusztrált sóhaj után felveszi.

-Igen?-szól bele kimért hangon, de még mielőtt folytatná kimegy a szobából.

Kíváncsian kapok a saját telefonom után, ami az éjjeli szekrényen van. Ahhoz képest, hogy nem voltunk teljesen józanok a telefonomat ugyanoda raktam, ahol lenni szokott. Bekeresek egy ismert oldalt instán, hogy megnézhessem én is azokat a képeket. Ajaj! Ha ezeket Harry meglátja nekem végem, és biztos, hogy látni fogja, ha még nem történt meg eddig. Ezek a képek bizonyítékok a kapcsolatunkra, amiket nem lehetne könnyen letagadni. Máskülönben miért lennénk ennyire ráakaszkodva egymásra és nézünk ki úgy, mint akik a parketten fognak szexelni. Mennyit kellett ehhez innunk?

Louis jön vissza a szobába feldúltan. Csodálkozva emelem rá a tekintettem, de rám se hederít. Mi történt? Ki hívta őt? Felkelek az ágyból, hogy rendbe szedjem magam, aztán gondoltam csinálok ebédet, így fél tizenegykor.

-Azt hiszem most már mindenképp beszélnem kell Harry-vel.-próbálok meg beszédtémát felhozni.

-Nem, nem fogsz.-förmed rám váratlanul, amitől kiejtem a kezembe lévő ruhát.

-Neked meg mi bajod?-vágok vissza ugyanolyan hangnemben.

-Semmi.-csapja be a szekrényajtót, amitől összerándulok.

-Nekem nem mond, hogy nincs semmi bajod, holott láthatóan van.-szállok vele vitába.

-Semmi közöd hozzá.-viharzik ki a szobából.

Remek. Én is összekapom a ruháimat, de a földszinti fürdőbe megyek be. Nem akarok tovább vitatkozni vele, majd elmondja, ha lenyugszik. Lehet tényleg olyan, amibe én úgyse tudok segíteni.

Mikor végzek a konyhába megyek, hogy megcsináljam a vasárnapi ebédet. Felcsapom a receptkönyvet, és válogatni kezdek. De aztán eszembe jut Louis kedvence. Megcsinálom azt, hátha egy kicsit jobb kedve lesz tőle. Mozzarellával töltött csirkemellet, pármai sonkába csomagolva, házi készítésű krumplipürével. Tökéletes lesz. Előveszem a hozzávalókat és neki is látok.

Hangok szűrődnek be a konyhába, és a közeledő lépések.

-Jó, akkor egy fél óra múlva ott.-mondja még, majd leteszi a telefont.

Érdeklődve fordulok felé, de ő csak kivesz egy almát a tálból és beleharap.

-Hova mész?-kérdezem végül én.

-Találkozom van.-közli egyszerűen.

-Aha.-bólintok.-Épp a kedvencedet csinálom ebédre.-mutatok a hozzávalókra.

-Remek. Tedd el a részemet vacsira.

-Hogy mi?-fordulok meg, hogy vele szembe legyek, csípőre tett kezekkel.

-Mondom. Találkozom lesz, csak késő este érek haza.-von vállat nem törődően, és hátat fordítva elindul a kijárat felé.

Fáj. Hova tűnt az a Louis, aki nem oly rég, még olyan kedves volt? Ki volt, aki ennyire elrontotta kedvét, és most így viselkedik velem.

Becsukódik a bejárati a ajtó, és én könnyek közt ülök le a padlóra, hogy kiadhassam magamból minden fájdalmam.