Say Something /Louis Tomlinson/ ~Befejezett~

42. fejezet

Sziasztok!
Hoztam egy jóóó hosszúúú részt! :D Remélem nem baj. (;
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, so kommentelni ér! (;
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket!!! <3 <3 <3
Holnap igyekszem reagálni rájuk. ((:
Kellemes olvasást kívánok! <3
xxxEsztyTomlinson

Jessica Styles

Még egyszer visszanézek Jay-re, aki egy utolsót intve el is megy. Hát akkor hajrá.

Nem hiszem el, hogy újra itt állok a hatalmas ház előtt, ahol életem egyik legszebb, hanem a legszebb heteit éltem meg, aztán úgy távoztam innen, hogy én ide többet be nem teszem a lábam, és láss csodát. Mintha csak a sors fintora lenne, közös gyermekünkkel vagyok itt.

Valószínűsítem, hogy Louis tud az érkezésünkről. Félek bemenni és szembe nézni vele, de annyi kérdésem van hozzá, kezdetben az, hogy miért most? Eltűnik az életemből majdnem egy évre, nem érdekli a gyerekünk, aztán most meg hirtelen mégis. Nem értem. Így legyőzve félelmemet nyomom meg a csengőt, de csak utána veszem észre a kis papírkát az ajtóra ragasztva.

"Gyere be nyugodtan."

Ennyi áll rajta Louis kézírásával. Az ajtó valóban nyitva. Lepillantok Jenny-re, aki most már éberen figyel. Remélem nem most szeretne felsírni. A házba belépve nincs senki a közeli helységekben, így kényelmesen érezve magunkat, levettem a kabátomat és a cipőmet, majd kislányomat is kiveszem a hordozójából, és az ölembe indulok el vele a ház belseje felé. Olyan fura itt végig sétálni megint. Mintha évekkel ezelőtt lett volna, hogy felrohantam azon a lépcsőn, összeszedtem volna a cuccaimat majd elhagytam Louis-t. A lépcső. Most látom. Teli van szórva rózsaszirmokkal, ahogy aznap este, amikor bocsánatot kért a viselkedéséért. Kíváncsian követem, hogy merre vezet az út. De nem a hálószobába, hanem a mellette lévő ajtóhoz, egy vendégszobához. De miért ide? Mi van itt?

Lenézek Jenny-re és belőle merítve erőt nyomom le ezt a kilincset is, hogy beléphessek. De amikor az ajtó kitárul a szám is eltátom döbbenetembe. Ez a szoba már nem egy vendég számára van fenntartva, hanem át lett alakítva gyerekszobává, méghozzá egy kislánynak tervezve. A falak halvány rózsaszínek, és a szoba jobb oldalán, a baldachinos kiságy fölött festett képek díszelegnek állatkákról. Az ajtóval szemközt lévő ablak bal oldalán a sarokban egy fotel áll, míg a jobbon a pelenkázó és öltöztető asztal. A szoba bal oldalán két kisebb szekrény, és egy polc, amin mesekönyvek sorakoznak. A szoba közepén egy vajszínű szőnyeg, ahol Louis ül lehajtott fejjel.

-Ez...-keresem a szavakat, de nem találom.

Louis felemeli a fejét, és ránk emeli tekintetét, miközben mosolyog. Feláll a földről, hogy elénk álljon. Még nem tudtam semmit se fel fogni, nem hogy a közelségét. Felnézek gyönyörű kék szemeibe, amik csillognak talán a boldogság miatt.

-Ez Jenny itteni szobája.-mondta rekedtes hangon egy apró mosollyal a szája szélén.

Mi? Honnan veszi, hogy Jenny-nek kell egy itteni szoba? Van neki Harry házában egy, amit én rendeztem be egy kis segítséggel még szülés előtt. Olyan jó érzés volt. Kiságyat vettünk és összeszereltük Harry-vel, majd a kis szekrényt is. Ahogy a ruhákat válogattuk össze Missy-vel, Jay-el és anyával. Ezeket mind Louis-val lett volna a legjobb csinálni, de ő nem volt velem. És most azt hiszi, hogy csak úgy megbocsátok, mert hónapokkal később csináltatott egy szobát a lányának, akiről sose érdeklődött? Mert akkor ezt nagyon benézte.

-De Louis...-kezdtem volna bele az ellenérveim felsorolásába, miért is nem lehet itt Jenny-nek szobája.

-Kérlek csak hallgass meg.-szakít félbe Louis könyörgő hangja.-Még mielőtt elmentél volna megengedted, hogy majd egyszer elmondjak neked mindent.-határozottan emlékszem arra a pillanatra. Mégis harcolok önmagammal. Az erős, független énem azt mondja forduljak meg és menjek el innen, míg a másik kíváncsi és szerelmes énem marasztalásra bír és arra, hogy jár még egy esély, mégha csak annyi is, hogy meghallgatom őt. És esetleg ez a magyarázat lesz az, ami megadja a lökést arra, hogy új esélyt adjak neki, vagy engedjem el őt, most már örökre.