A vonzás törvénye|✔️

•Sajnálom•

Már eltelt egy hét és Alex azóta a nap óta nem beszélt velem. Bár, ha jobban belegondolok, én se nagyon kerestem a társaságát. Haragudtam rá, jobban, mint gondolta volna. Megbántott. Nem mellesleg én nem szeretem, ha valaki helyettem akar dönteni. Dave nem tudta, miért nem beszélünk egymással és hiába próbálta egyikünk se mondta el neki. Ezzel szemben Kayla mindenről tudott. Csak ő segíthetett abban, hogy ne törjön össze a harag teljesen és én se törjem össze Alexet teljesen. (mármint testileg) Nagyon rég haragudtam már ennyire, lehet, hogy még Josh volt az, aki "kihúzta a gyufát." Mindenesetre Alex és én nem beszéltünk, sőt, ha elment mellettem a folyosón nem is köszönt. Tisztára, mint az oviban.

- Dakota, most már abbahagyhatnád ezt a gyerekeskedést. - szólt rám Dave már vagy tizedszerre. Éppen mentünk befelé az ebédlőbe, amikor megláttam Alexet és sarkon fordultam.
- Nem Dave, én nem csináltam semmit. - sziszegtem, majd megindultam ki. Idegesen a szekrényemhez trappoltam, kicsaptam az ajtaját és beledobáltam a felesleges cuccaimat. Azt se tudtam milyen órám lesz, de nem is nagyon érdekelt. Pont hívni akartam Kaylat, hogy jöjjön értem, mert fogalmam sincs hol leszünk, amikor becsapták a szekrényem rozoga ajtaját. Az illető felé néztem és szembe találtam magam két szikrát szóró kék szemmel. Összepréseltem ajkaim, nehogy leordítsam a folyosó közepén, ahol mindenki lát minket. Aztán Alex szólásra nyitotta a száját, de nem szólalt meg.
- Kibököd végre? - kérdeztem tőle csöppet sem kedvesen. Alex testtartása megfeszült és tudtam, hogy hatalmas erőfeszítésre van szüksége, hogy ne verjen bele a falba. Azonnal megbántam a szavaimat és át se gondoltam mit teszek. Nyugtatólag Alex izmos karjára fektettem a kezem és gyengéden az arcát magam felé fordítottam. - Bocsánat. Nem akartalak megbántani. - makogtam össze-vissza, mire a fiú kissé ellazult.
- Nem baj, Daddy. - mondta végül és szabad kezével kisimított egy kósza tincset az arcomból. - Én szeretnék inkább bocsánatot kérni tőled. Szóval sajnálom. - motyogta. Teljesen megsajnáltam. Ahogy ott állt előttem aranyosan és szemeiből a tiszta megbánás sugárzott megenyhült a szivem.
- Nem haragszom, Alex. - suttogtam. Erre Alex közelebb hajolt hozzám. Majd még közelebb és végül már csak milliméterek választották el ajkait az enyémektől. A hasam görcsbe rándult és mintha ezernyi kis pillangó csapkodott volna a gyomromban. Akartam a csókját. A tudat, hogy ajkaim összetapadhatnak Alex ajkaival, a legjobb barátom ajkaival egyszerre borzasztott el és hozott lázba. Nem tudtam eldönteni, hogy akarom-e, de szerencsémre vagy balszerencsémre nem is kellett, mert amint Alex lecsaphatott volna rám Kayla hangját hallottuk meg. Alex mérgesen húzódott el tőlem és pillantott a boldogan ugráló barátnőmre, aki felénk közeledett a diákokkal teli széles folyosón.
- Dakota, el se hiszed mi történt!- szólt már messziről, így mindenki hallhatta, hogy bizony Kayla Sanders nagyon fontos dolgot fog nekem mondani. Én csak félig felvont szemöldökkel néztem Kaylara, nem törődve Alex gyilkos pillantásaival. - Új diák jön a suliba! - ujjongott. - Állítólag Alex és Dave osztálytársa lesz. - mesélte és közben még jobban ugrált, mert már mellénk ért. Szem forgatva néztem rá. Csak ő tud így örülni egy új fiúnak.
- Az tök jó, Kayla, de engem személy szerint nem nagyon érdekel. - vágta rá Alex kapásból. Kayla durcásan nézett vissza a fiúra, de Alexet ez csöppet sem zavarta.
- Ahhaaa! Megzavartam valamit! - jelentette ki Kayla. Erre aztán én fülig pirultam, úgy nézhettem ki, mint egy paradicsom. Egy igen érett paradicsom.
- Te egy ész vagy, Sanders. - dünnyögte Alex az orra alatt, de Kay még így is meghallotta.
- Pfuuj, ugye nem smárolni akartatok? - húzta el a száját és már nem is érdekelte a titokzatos új fiú. Én csak egy aprót biccentettem, de Kayla persze kiszúrta. Először olyan képet vágott, mint akit pofon csaptak, majd ördögien elvigyorodott. - Tudtam! - üvöltött fel. - Tudtam, hogy össze fogjátok szűrni a levet!- folytatta és pont nem foglalkozott azzal, hogy mindenki minket bámult. Az én drága barátnőm. Erre aztán se Alex, se én nem válaszoltunk, így Kayla elkönyvelte egy győzelemnek. Csakhogy én sose vesztek. És Kayla ezt nagyon is jól tudta.
- Tudod, Kay, nem biztos, hogy igazad van. - mondtam és Kayla pontosan erre számított.
- Ugyan, Dakota. Te se gondoltad komolyan. - legyintett hanyagul, de szemei huncutul villantak rám. Belementem a játékba.
- Dehogynem! Ellen tudok állni Alex vonzerejének. - jelentettem be határozottan. Alex mellettem meglepetten felhorkant, de nem szólt bele a beszélgetésünkbe.
- Oké, Bestie. - vette elő újra ezt az idegesítő becenevet Kayla.
- Oké, Bestie. - vágtam vissza. Nem hagyhattam, hogy az övé legyen az utolsó szó.
- Befejeztétek? - kérdezte hirtelen Alex mellőlünk. Már el is felejtettem, hogy itt van. Kaylaval egyszerre bólintottunk, jelezve, hogy igen, majd egy gyors ölelés után elindult az óránkra. Már csak akkor jutott eszembe, hogy nem tudom hol leszek, amikor barátnőm hallótávolságon kívülre ért. Idegesen a homlokomra csaptam és gyorsan kinyitottam a szekrényem. Alex szórakozottan figyelte a szerencsétlenkedésem, aztán amikor már rájöttem, hogy milyen órám lesz és kivettem a cuccokat megszólalt.
- Elkísérjelek? A 312-es terem messze van. - mondta. Döbbenten néztem rá, de ő csak aranyosan mosolygott.
- Te végig tudtad hol leszek? - kérdeztem végül teljesen ledöbbenve. Alex csak tovább mosolygott és ebből tudtam, hogy pontosan tudja mikor milyen órám van és hol. - Ajj, Alex. Hiányoztál. - suttogtam és közelebb lépve hozzá egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
- Te is, Dadds. - válaszolta, majd kivette a kezemből a könyveimet és elindultunk fel a 312-es terembe.
Épphogy felértünk már szólt is a csengő, ezzel jelezve, az óra kezdetét veszi. 
- Köszönöm. - néztem hálásan Alexre, aki csak megvonta a vállát.
- Itt várlak óra után, jó? - kérdezte aranyosan, mire hatalmas mosoly került arcomra.
- Oké. - vigyorogtam továbbra is, majd Alex még egyszer szorosan magához húzott,megölelt, majd elment a saját órájára. Még mindig mosolyogva léptem be a terembe és telepedtem le Kayla mellé. A tanár még sehol se volt, ezért Kaylaval beszélgetni kezdtünk.
- Na mesélj, Bestie. - nyomta meg direkt az az irritáló becenevet Kay. Én csak mintha meg se hallottam volna belekezdtem a mai nap elmesélésébe, amit Kayla boldogan hallgatott. - De cuki. - sóhajtozott mellettem barátnőm.
- Aha, de Kayla. Alex csak és kizárólag a legjobb barátom. Semmi több. - jelentettem ki. Kayla kissé elhúzta a száját, de nem tiltakozott.
- Viszont már kíváncsi vagyok az új gyerekre. - váltott inkább témát.
- Persze, hogy ha helyes, akkor kedves leszel, de ha nem, akkor nem fog érdekelni. - nevettem fel. Tipikus Kayla. Erre már Kay is elnevette magát. De sajnos arra a lehetőségre nem gondoltunk, hogy az új gyerek a világ legnagyobb bunkója lesz és hogy teljesen tönkre fog tenni... Mindent...