Jó hír^^
Megtaláltam a könyvet, amit fordíthatok, úgyhogy most vasárnap kint is lesz az első rész... kíváncsi vagyok, hányan fogjátok felismerni a történetet;)
Addigis, itt egy rövid prank-oneshot... ilyet még sosem írtam, úgyhogy nézzétek el, ha ez most nem lett annyira jó^^
Háttérinformáció: Adrien soha nem gondolta volna, hogy Marinette egyszer hátbatámadja... de mégis megtörtént, ráadásul pont akkor, amikor a fiú végtelenül boldog volt. Adrien képtelen tovább bírni a helyzetet, és elrohan...
Adrien beviharzott a szobájába és becsapta az ajtót. Hiába próbált kitartani, azok a fránya könnyek megjelentek a szeme sarkában. Dühösen törölte le őket, és ökölbe szorította a kezét. Miért történik vele mindez? Először az anyja hagyta magára, aztán az apja mondott le róla, és amikor azt hitte, hogy végre megtalálta a boldogságot, akkor Marinette tönkreteszi azt.
- Hogy tehette ezt velem? – azzal a lábai megadták magukat, és a fiú az ajtónak dőlve lecsúszott. Örült, hogy Plagg nincs a szobában, mert csendre és nyugalomra vágyott.
Marinette azonban jött, ahogy szokott, és ütni kezdte az ajtó túloldalát.
- Adrien! Adrien, engedj be! – próbálta a lány kedvesen elintézni a dolgokat. Mindketten tudták, hogy Marinette bármikor átváltozhat és bejöhet a szobába, a lány csak a szolidaritását próbálta kifejezni azzal, hogy úgy tett, mintha Adrien ki tudná zárni.
Pedig nem tudta. A lány könyörgő szavai folyamatosan visszhangoztak a fejében. Adrien a két keze közé fogta a fejét és ringatta magát.
- Ez nem történt meg. Nem történhetett meg... - nyugtatgatta magát, de mint egy duó másik fele, szűrődött át Marinette mantrája a másik oldalról. A lány elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem így tervezte, de Adrien csak a fejét rázta. Marinette tudta, hogy rá fog jönni, végülis nem volt hülye, de mégis megtette. Tudta, hogy fájdalmat fog okozni neki, és mégis végigjátszotta. Bántani akarta őt, ebben Adrien biztos volt.
- Adrien! Adrien, kérlek! Ne csináld ezt! Meg tudom magyarázni, esküszöm! – a lány hangja már a kétségbeesés határát súrolta. Adrien azonban visszaemlékezett a pillanatra, amikor rájött, és ahogyan Marinette szemébe nézett... és a lány rámosolygott. Mintha ez az egész csak egy játék lenne. Mintha büszke lett volna arra, amit vele tett. – Adrien! – Marinette kezdte elveszíteni a türelmét. – Adrien, ne legyél már ilyen gyerekes! Ha ez téged ennyire bánt, akkor gyere ki és beszéljük meg rendesen, mint a felnőttek...
- Gyerekes? – a fiú úgy érezte, ez a szó kirántotta az önsajnálat tengeréből. – Gyerekes?! – felpattant, és feltépte az ajtót. Látta, hogy Marinette megijed tőle, és kettőt hátralép, de nem érdekelte, ez legalább egy normális reakció volt tőle.
- Gyerekes?! Azt mondod, hogy én vagyok a gyerekes?! – hallotta, hogy a hangja már az üvöltés határait súrolja, de nem érdekelte. – Én, amikor te ellenem fordultál, és kijátszottál?! Szép dolog, pedig régebben mintha azt mondtad volna, hogy mi ketten egy csapat vagyunk, és nem boldogulnál nélkülem!
- Komolyan, Adrien! – Marinette zavartan tárta szét a karját. – Ekkora hiszti egy cseszett Monopoly miatt!
