Halihó!^^
Tudom-tudom, régen nem hallottatok felőlem. Tény és való.
De a vizsgám ma meglett, és mostmár csak a két hét múlva esedékes érettségi tart vissza attól, hogy újra hozzam nektek a megszokott miraculous-részeket:D ezért most itt egy kétrészes novella első kötete, aminek a második részét hamarosan hozom^^
Háttértörténet: Katica és Macska sokkal durvább akumákkal kénytelenek szembenézni, mint régen. Ez pedig sokkal nehezebbé teszi, hogy el tudják titkolni a személyazonosságukat egymás és a világ elől...
- Szép volt! – ütötte össze a szuperhőspáros a kezét az akuma megtisztítása után. Nehéz napjuk volt, a megszállott hatalmas kutyaként nyargalászott Párizsban és több órába telt, amíg befogták. A fogócskának azonban ára volt: mindketten kimerültek és Macska még egy-két karmolást is kapott a hátára, amikor a bogárkáját próbálta megvédeni.
- Macska, jól vagy? – kérdezte Katica közelebb hajolva, ahogy a fiú arcát mustrálta. Nem volt biztos benne, hogy a karmok okozta fájdalmas kifejezés eltűnt-e a társa arcáról, miután meggyógyított mindent.
- Amíg a közeledben vagyok, nem is lehetnék jobban, bogaram – kacsintott Macska, de kivételesen hamisnak tűnt a vigyora. Katica egy bólintással elengedte a kezét, és hagyta, hogy a fiú eltűnjön a háztetőkön ugrálva.
- Az erőm eddig is meggyógyított mindent – gondolta, ahogy kiengedte a jojóját. – Ennek így is kell maradnia.
*******
Adrien egy fájdalmas nyögéssel esett az ágyára. Még csak pár perce változott vissza, de a sebek már most az őrületbe kergették. Folyamatosan lüktettek, és bármi ért hozzájuk, rögtön begörcsöltek.
- Tényleg, bocsi kölyök – nyöszörögte Plagg, aki ugyanúgy szenvedett a sebektől. Amint kicsusszant a gyűrűből elkezdett magyarázkodni, hogy mennyire sajnálja, de nem tudta átvenni teljesen a sebesüléseket, mert túlságosan is fájt volna neki, így Adriennek is el kell párat viselnie... a fiú akkor egy legyintéssel elintézte a dolgot, de mostmár kezdte elveszíteni az önuralmát. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne ordítson fel, amikor egy újabb fájdalomhullám futott végig a hátán.
- Semmi gond, Plagg. Te csak segítettél – nyöszörögte a fiú és kényszerítette magát, hogy a pólójáért nyúljon. Az anyag kínzóeszközként hatott az érzékeny csíkokon, de a fiú tudta, hogy úgyis fel kell vennie. Ha az apja meglátja, nehéz lesz kimagyarázni... vagy ha bárki tudomást szerez róla.
Meg kell valahogy akadályozni, hogy ez megtörténjen.
*******
- Marinette, elhoznád nekem a bioszfüzetemet, ha szépen megkérlek? – nézett Alya kérlelően a barátnőjére. Épp most végeztek a tesivel, habár Marinette nem volt órán, megint valami furcsa kifogás miatt. A tanár egyelőre elfogadta, és a lány az egyik padon ülve várta a barátnőjét. El akartak menni az új fagyizóba, ami most nyílt a város másik végében és el akarták érni a kétórás buszt.
- Persze, a padodban hagytad? – kérdezte a lány felszedve a cuccát. Hálás volt Alya-nak, hogy a titokzatos eltűnései közben is cipelte a különböző termekbe a táskáját, ezért gyakran adta kölcsön a lánynak a jegyzeteit.
- Nem, kölcsönadtam Adriennek – hangzott a magabiztos válasz.
Ha már a kölcsönadásról volt szó...
- Mi? És én...? Mármint tőle? – Marinette fura mozdulatokat tett, amiket csak a barátnője értett. Most éppen azt jelentették, hogy a lány ki akar táncolni a szituációból.
- Igen, te. Nekem még át kell öltöznöm – lóbálta meg a cipőjét és figyelmen kívűl hagyta Marinette hápogását. A lány így kénytelen volt felvenni a táskáját és elindulni a kérdéses füzetért. Alya még utánakiáltotta, hogy „Tíz perc múlva az iskola előtt, és ne késs!" és ezután a gondolatai már csak egy fiúra korlátozódhattak.
Nevezetesen Fekete Macskára.
A fiú ma mintha nem is önmaga lett volna; későn bukkant fel, elsőként rohant el, és a harc nagy részében is inkább a hátsó sort erősítette. Marinette nem akart panaszkodni, ügyesen elintézte, hogy a nyilvánosság számára úgy tűnjön, mintha Macska is szerves része lett volna a harcnak, de nem akarta elveszíteni a mókás partnerét. Próbálta meggyőzni magát, hogy a fiú hirtelen változása csupán múló szeszély és valószínűleg valamilyen magánéleti probléma áll a hátterében, de ebből automatikusan következett a gondolat, hogy meg sem kérdezheti tőle, hiszen a személyazonosságaiknak titokban kell maradniuk.
A gondolataiba merülve ért el a fiúöltözőig, és minden elővigyázatosság nélkül nyitott be. Jobban belegondolva ez egy borzasztó lépés volt, de a borzasztó szó teljesen mást jelentett abban a pillanatban, mint várható lett volna. Egy pillanatig felsejlett előtte az összes fiú együtt, öltözés közben, de a látvány teljesen más volt, és sokkal rosszabb. A lány érezte, hogy valami nincs rendben, de beletelt egy pár másodpercbe, mire a szeme megoldotta ezt az iszonyú „Keresd a hibát!"-játékot.
Nino (felöltözve) karba font kézzel veszekedett Adriennel. Valószínűleg fontos téma volt, mert Marinette soha nem hallotta a fiút ilyen komoly hangnemben beszélni, felelések alatt sem. Adrien úgy tűnt, az apjánál bevált módszert alkalmazta, azaz behúzta fülét-farkát és el akart tűnni a helyszínről, amilyen gyorsan csak lehet. A pólóját vette éppen, mikor Marinette szeme megakadt az oda nem illő dolgon.
Hegek. Három hatalmas, mélyen szántott karomnyom futott végig a fiú hátán keresztbe.
A lánynak előbb ugrott be a válasz, minthogy feltehette volna a kérdést.
*******
Adrien érezte, hogy teljesen vörös a feje, de nem volt hajlandó bevallani magának sem, hogy Nino megrémíti. A barátja nagyon komolyan vette ezt a mai eltűnés dolgot, főleg, hogy a fiún már délelőtt is látszott, hogy fájdalmai vannak.
- És amilyen jó barát volt, valószínűleg azt is észrevette, hogy fájdalomcsillapítókon élek – gondolta Adrien, miközben a pólójáért nyúlt. Ha valamit, hát ezt nem tudta eltitkolni, az apja ugyanis nem tartott gyógyszert a házban, indoklása szerint az csak a gyengéknek való, így a fiú kénytelen volt az osztálytársaitól kuncsorogni párat.
Szánalmas...
- Marinette? Te meg mit csinálsz itt? – Nino úgy tűnt, tényleg meglepődött, végülis nem mindennapi látvány egy lány a fiúöltözőben. Marinette most biztos mindent jól megnéz, hogy aztán beszámolhasson a többieknek a férfiélet rejtelmeiről, de a lány csak a szőkeséget bámulta. Adriennek egyáltalán nem tetszett az a tekintet, túl sok minden kavargott benne: fájdalom, rémület és még valami, amit nem tudott beazonosítani, de nagyon rossz érzése lett tőle.
- Marinette, minden rendben? – Nino nem értette a szituációt. – Miért nézel úgy, mintha... - a lány sarkon fordult és rohanni kezdett - ... szellemet látnál? – a fiú értetlenkedve fejezte be a mondatot, hiszen a lány távozott. – Ennek meg mi baja? – fordult a barátjához, de Adrien már eltűnt. Nino is kirohant, és látta, hogy a barátja a lány után rohan, valamit odakiáltva neki.
- Nino, holnap találkozunk! – és el is tűntek. A fiú csak csóválta a fejét, és a hallban összefutott a szintén értetlenkedő Alya-val. A két fiatal egymás szavába vágva mesélte el a történetet, és próbáltak magyarázatot találni a barátaik furcsa viselkedésére. Alya folyamatosan azt hajtogatta, hogy kell lennie valamilyen indítéknak és közben Marinette-t hívogatta, Nino viszont csak a fejét rázta, morogva hogy ez nem vall Adrienre.
Valódi megoldást azonban nem találtak.
