DARK PAST - Jimin ff. [~Befejezett]

39.Rész - Titok?

Hangos lövések, fadarabok csapódása és az én hangosabb lihegésem.
Szerettem ezt a furcsa kombót, s valamelyest sikeredett hozzászoknom az érzelmek nélküli "gyilkoláshoz" ezek segítségével. Mások hülyének nézhetnek érte, hisz ki akarna érzelmek nélkül kioltani egy emberi életet, de sajnos a munkámhoz tartozott ez is.

Ha már rutinossá válik a ravasz reflexszerű meghúzása, nem gondolkodik senki sem azon, hogy kit lő le. Csak lő és estleg utána küszködik a lelkiismeret furdalásával, mely gyötri, s talán el is nyeli.
Ezt utáltam a kiképzésemben. Érzelmek nélküli robotokká edzenek minket, s ha az megtörtén, már semmin sem hatódik meg az ember. Talán nem kellett volna tovább kajtatnom azután a műemberré, ki válhatott belőlem a folyamatos gyakorlástól, de sajnos kifejezetten élveztem a gyakorlópályán felugró papír, esetleg fa figurákat lődözni.

Már sokadjára futottam neki ugyan annak a körnek, de nem tudtam megunni. Igazából csak igyekeztem nem mindig lőni arra a szerencsétlen idős nénire, ki hirtelen ugrott fel mindig az egyik rejtett sarokban, azzal tüzelésre késztetve engem.
Amint megtudtam, hogy a maffiában ilyen is áll a rendelkezésemre, rendesen megfontoltam az odaköltözés eshetőségét.

Aznap volt Jungkook randija. Mivel más dolgom nem volt, csak őt várni, így jeleztem még reggel, hogy ha végez ott fog megtalálni engem valószínűleg. Ha már megcsókoltam, akkor igazán beszámolhatna nekem az egésznek a kimeneteléről.
Így kora hajnaltól lövöldöztem, gurultam, rúgtam és vágtam a bábúkat, melyek váratlan időközönként ugrottak fel a labirintus szerű építményben.

Rendesen izzadtam már és a fejem is úgy lángolt, akár egy kályhában túlsokáig piruló kenyér.
Melegem volt, én még is élveztem.
Fájt minden porcikám, én még is folytattam.

Hirtelen előugrott megint a néni, de emlékezve a sok golyóra, melyet már szegény fejébe küldtem, most kivételesen sikerült megfékeznem magamat a ravasz meghúzásától és csak lazán átcsúsztam alatta. Felpattanva rúgtam egy bábú közepébe, ugrottam fel és talpaltam bele egy "x" jelölésű lapított köralakú fába, ami azzal vissza is pattant a helyére, egy hatalmas csattanással. Fordultam, majd megbújtam két másodpercig az egyik sarokban, hogy a keresett "bandita" már mozogjon, mikor kiugrok onnan. Az övemhez nyúltam és hatalmas lendülettel rántottam ki onnan a késemet, majd vágtam fejbe a fekete darabot és bukfenceztem tovább, hogy a fejem fölött kilökődő rúd ne találjon arcon. Gyorsan falhoz lapultam, majd egy kis idő múlva kiugrottam onnan és elrugaszkodva a földtől lendültem át egy nagyobb mélyedés fölött a másik oldalra. Onnantól már csak rohannom kellett, ahogy csak tudtam és átlendülnöm a célt jelző fekete-fehér csíkos vonalon.

A levegőt kapkodva támaszkodtam meg a térdeimen, miután sétálta egy levezetőkört. Rendesen csöpögött rólam a verejték, a szám teljesen kiszáradt és egy rossz ütemben vett légvétel miatt még az oldalam is szúrt. De ezektől eltekintve nagyon kivirultam, hisz végre sikeredett életben hagynom a nénit és átmentem a pályán.

Zihálva néztem fel a padlóról, de mivel szembe velem volt a szoba, ahol a teljesítményemet figyelik/rögzítik, ezért egyenesen egy Jiminnel néztem farkasszemet. Nehéz légzésem közben is muszáj volt elmosolyodnom rajta, majd kihúzva magamat sétáltam inkább be a helyiségbe, csak előtte felkaptam egy kulacsot, hogy a szomjam is csillapítani tudjam.

A fiú egy bőbb fekete pulcsit viselt, szakadt világoskék farmerrel, melynek lyukai látni engedték a izmos combjait. A látvány miatt muszáj volt azonnal beharapnom az ajkamat, de már tereltem is el a figyelmem róla, mielőtt még bármi meggondolatlant csináltam volna... vele. Minden érzékszervemmel a kezében tartott papírra fókuszáltam, amin valószínűleg az eredményeim voltak feljegyezve.