DARK PAST - Jimin ff. [~Befejezett]

5. Rész - Az orvos

Lassan, nagyon lassan kezdtem magamhoz térni. Eleinte kellett egy pár perc, mire felfogtam nagyjából a létezésem. Fejem picit fájt, de a karom aránylag jól volt, ami alatt azt értem, hogy nem akart leszakadni a helyéről. Kicsit kába voltam még, de mindenre pontosan emlékeztem, kezdve a leöntős résztől a lelövősig. Persze a srácokkal kapcsolatos gondolataim, szinte árvízként hasítottak elmémbe, ami miatt nem kicsivel fájt jobban már így is hasogató kobakom.

Nagyot sóhajtva igyekeztem kinyitni a szemeim, majd mikor ez sikerül nem várt látvány fogadott...

Azaz sötétség.

Mindig, mikor felébredtem ájulásomból, vakító fénysugarak üdvözöltek, de most az ég világon semmit sem láttam. Azt tudtam, hogy ágyon fekszem, éreztem, de arról fogalmam sem volt, hogy mi hogy néz ki. Csak a bútor darab miatt tudtam, hogy nem vagyok halott, bár el-eljátszottam a gondolattal, miszerint a túlvilágban egy pihe-puha ágyon fogadnak, hogy aztán a mennyország vakítóan tiszta tökéletességébe vezessenek.

Igyekeztem valahogy kitapogatni az ágy szélét, hogy annak nyomán esetleg elbotorkáljak az ajtóig, de a nagy semmiség helyett egy kart véltem felfedezni, ami miatt kishijján felsikoltottam. Mivel ez nem kenyerem, ezért csak teljes testemmel befeszülve gubbasztottam továbbra is egyhelyben. Miután zakatoló szívverésem valamennyire visszaállt a régi ütemébe és nem hallottam szívem dobogását a fülemben, lassan kezdtem kitapogatni az illető arcát. Nem hallottam a szuszogását vagy egyáltalán a lélegzését így féltem, hogy esetleg egy hulla mellett vagyok. Lassan tapintottam rá az állának vonalára, ami kellemes meleget árasztott ezzel is elűzve ezelőtti gondolataimat, majd kezem ügyetlenül rácsusszant ajkaira.

-Te meg mit csinálsz? -szólalt meg hirtelen, aminek hatására megugrottam. Felismertem már Jungkook hangját így csak összevonva a szemöldökömet próbáltam meg kivenni valamit belőle, de semmi. Nem láttam semmit, olyan korom sötét volt.

-Te figyu... csak én vakultam meg, vagy tényleg létezik, hogy ilyen sötét legyen egy szobában? -forgolódtam összevissza, de a fejembe ismét belehasított a fájdalom. Hangom kissé rekedtes volt, de tűrhető annyira, hogy torokfájás nélkül megússzam a beszélést.

-Hát nem érzed? -kérdezte meglepetten, de fogalmam sem volt róla, hogy még is miről beszél. Hirtelen érintett mikor kezei az arcom környékén kezdtek el valamit babrálni. Utólag elnézve, elég hülye voltam, hogy nem tűnt fel a szorító érzés, vagy csak az, hogy nem tudom normálisan ráncolni a szemöldököm, de kábaságomnak simán betudhattam. Ugyan is, mikor hirtelen világosság terült elém, jöttem rá, hogy nekem bizony maszkot tettek a fejemre. Azonnal köszöntött a már jól ismert, pár perces megvakulás a szemembe áramló fény miatt, de miután már nem csak egy fehér foltot láttam, kezdtek kirajzolódni a fiú vonalai.

Bőrdzsekiben feküdt el az ágyon, miközben öklén támasztva fejét nézett egyenesen a szemeimbe. Barna íriszei semmilyen érzelmet nem tükröztek és pontosan ezért vettem fel én is semmit mondó arcom. Haja kicsit vizesen tapadt néhol homlokához ezzel adva a kisfiús arcnak férfias vonásokat. Szájának enyhe csücsörítése után felnyomta magát ülő pozícióba, majd úgy folytatta feltérképezésemet, ahogy én is az övét. Nadrágja a térdénél koptatott volt és a fekete anyag elegánsan tapadt rá izmos combjaira. Gyorsan körbepillantottam a szobában is. Hatalmas franciaágy volt az ideiglenes háló helyem, de az ablak mellett lógó csíkos függönyökön kívül az egész szoba zord és unalmas hatást keltett.