DARK PAST - Jimin ff. [~Befejezett]

45. Rész - ,,Kijutottunk"

Halk léptek hangja töltötte be a folyosókat. A mi lépteink.

Mindenki profik módjára osont, szorosan a falakhoz lapulva, hogyha valaki arra járna akkor rögtön el tudjanak bújni. Én vezettem a sort, mert csak én tudtam, hogy merre kell menni. Többet már azt se kifogásolták, hogy egy lány, (vagyis, hogy kifejezetten én) vezettem őket. Beletörődtek, hogy Jimin kinyírja őket, ha akár hozzám is mernek szólni. Szerencsémre összesen talán ketten nehezteltek rám a 6-ból, a többiek meg örültek nekem, ami lényegében megnyugtatott és már nem is izgultam a szabadulásunkon. Hét profi, akik ha kell gyilkolnak is. Nem gondolom, hogyha gond is adódna akkor mi azt pont ne tudnánk megoldani.
Lassan közeledtünk ahhoz az ajtóhoz, ami egyenesen kivezetett a kisbuszunkhoz.
Egyre feszültebb lett a környezetünk.

Tudjátok, van az a furcsa érzés, mikor tudja az ember, hogy fog valami történni. Valami rossz, de nem tudja körül írni, hogy még is mi lehet majd az és milyen súlyú. Pontosan ilyen érzésem volt abban a pillanatban és a kedvenc kézifegyverem tettem volna rá, hogy a többiek is ugyan így éreztek. Szinte önállóéletre kelt a kezem és úgy intettem hátra, hogy álljanak meg. Óvatosan csúsztattam a nadrágomba ujjaim és megpróbáltam kihúzni az összes fegyveremet, amit még nem adtam oda nekik. A késem jól megmarkoltam és egy pisztolyon kívül mindent hátra adtam. Közben feszülten néztem előre az ajtóra. Az ajtóra, melyen besütött a hold és az utcailámpák fényének keveréke. Csendben füleltem, hátha meghallok valami furcsa neszt vagy zajt. Semmi.

Nem történt semmi, pedig vagy két értékes percet vesztegettünk el a félhomályban. Még mindig nyomta a mellkasomat az a furcsa érzés, de inkább újból intettem, jelezve a többieknek, hogy elindulhatunk. Szinte egyszerre lélegeztek fel, így végeredménynek egy hatalmas sóhaj volt csak hallható. Vigyázva a lépteinkre lopakodtunk tovább. Mikor elértük azt a bizonyos ajtót, vártam egy picit, hogy aztán a lehető legnagyobb csendben tudjam lenyomni a fémkilincset. Kijutottunk.

Szinte már fel is kiáltottak a többiek. Mivel, mint említettem, már este volt, ezért a mi koncsinkon kívül nem állt senkié sem a parkolóba. Oké, talán egy kettő. Végül kiderült, hogy még sem kisbusz a kapott autó. Mivel egy fekete, BMW X5-ös sportkocsi féleség volt, ezért annyiból volt "jó" nekünk, hogy hét ülésesnek tervezték.

- Hogy ülünk? - kérdezte Jungkook, megjegyzem, hogy csak halkan, de már félmásodperc múlva dühös tekinteteket kapott.

- Kook! Nem mindegy? Csak húzzunk el erről a kontinensről. -mondta elég bunkón Namjoon, miközben a szemeit forgatta.

- Elnézést, hogy közbe szólok, de Kookie kérdését teljesmértékben jogosnak találom. -emeltem fel egy kicsit a kezem, hogy azzal is kivívjam magamnak a figyelmüket. Mindannyian egyszerre fordultak felém, és szerintem még maga Jungkook is meglepődött.
- Egyértelműen a jó lövészeknek kell előre ülni, ahol le lehet húzni az ablakot. Akik meg csak a közelharcban jók, azok üljenek hátra. -magyaráztam, mire megvilágosodva tátották el a szájukat.