Koponya Sziget

7. - A Gyöngy

A reggeli nap bevilágította a szigetet. Felébredésem pillanata akár idilli is lehetett volna, de ezt két dolog akadályozta meg: a szemembe tűző nap, és Richard horkolása... Na igen... Feltápászkodtam a homokból és nyújtózkodtam egyet. Ám ekkor észrevettem, hogy a csendes vízen egy hajó közeledik. Belerúgtam egyet a lábamnál heverő félnótásba, de a szememet nem vettem le a hajóról. Lassan Richard is feltápászkodott homokot köpködve.

-Na látod? -néztem rá- Mondtam, hogy eljön... -mosolyodtam el. A hajót ugyanis távolról is felismertem. A fekete vitorláit nem lehetett összetéveszteni semmivel. A Fekete Gyöngy közeledett. - Értem. -helyesbítettem- Értem jött el.

Richard megforgatta a szemét és visszasétált a cuccaihoz. Én persze le nem vettem az egyre növekvő hajóról a szemem. Ekkor azonban egy fémcső nyomódott a hátamnak.

-Majd meglátjuk, hogy kiért jöttek el...-hallottam meg a gunyoros hangját.

-Tudod, szánalmas vagy...

-Ugyan, miért?

-Nem tudod használni a pisztolyodat. Elázott a puskapor.

Egy pillanatig megdermedt, majd idegesen fészkelődni kezdett. Szembeforgultam vele és egy laza mozdulattal kicsavartam a kezéből a fegyverét. Zavartan vakargatta az állát.

-Öcsém, te mekkora egy nyomorék vagy!... -veregettem meg a vállát- Ezt is csak azért vettem el tőled, mert a pisztoly nem gyerekeknek való...

A kínlódását felváltotta a düh.

-Elég volt! Ez már több a soknál! Nem elég, hogy javíthatatlan sebet ejtettél a becsületemen, még az örökös lenézésed és megjegyzéseiddel is provokálsz! Eddig tűrtem, ugyanis lányokat nem illik verni, de most már elegem van belőled...

-Oh....-röhögtem fel- Várjunk csak... Mit mondtál? Sebet ejtettem a becsületeden? Neked volt olyanod? És a másik: most meg kéne ilyednem? Jajj, mi lesz most? Ugye nem fogsz bántani? -nyafogtam, majd kitört belőlem a röhögés.

Erre Richard nem mondott semmit, csak egy erőset taszított rajtam. Elvágódtam a homokban. Abbahagytam a nevetést, döbbenten bámultam rá. Tajtékozva esett nekem, felrántott a földről és behúzott nekem egyet. Nem volt gyenge az ütés... Fájdalmasan nyúltam az égő álkapcsomhoz. Sopánkodnom sem volt időm, ugyanis Richard lekevert nekem egy másikat. Ha nem tartott volna a grabancomnál fogva, összerogytam volna... Nagyon utálom Richard hangulatingadozásait... Most emiatt szívtam meg. Ütötte volna a harmadikat is, de erőt véve magamon, hárítottam azt. A pillanatnyi időt, amíg tartottam a kezét, kihasználtam. Kissé szédelegve visszaütöttem. Elengedett és az arcához kapott. Felegyenesedtem és rúgtam egyet. Mondanám, hogy Richardba, de ez egy téves állítás volna. Ugyanis... Nem találtam el. Viszont én hátrazuhantam a homokba... Dejó... Védekezően összehúztam magam, de ekkor meghallottam hogy Richard röhög. Ő is eldőlt a homokban és fetrengett a röhögéstől.

-Ha szabad kérdeznem.... Ez mi akart lenni? - mondta két vihogás között.

Erre már én is elvigyorodtam a szerencsétlenségemen. Felültem és az arccsontomat maszírozva rámosolyogtam. Az arcán mintha valamiféle megbánás villant volna át. Lassan abbahagyta a röhögést és aggódva nézett rám.

-Azért jól vagy?

-Persze. -mondtam közönnyel és tovább maszíroztam az égő arcomat.

-Bocsáss meg, nem akartam ennyire durva lenni...

Felvontam a fél szemöldökömet. Kezdek belezavarodni a szituációba... És még a nőkre mondják azt, hogy kiismerhetetlenek... Na akkor most mondjátok meg, hova ez a nagy kedvesség így hirtelen? Bár lenne egy tippem ami a kivágott felsőmhöz kapcsolódik, de azt most inkább hagyjuk.

-Ennyire megütöttelek? -kérdeztem vissza- Vagy mitől lettél most ilyen kedves? -méregettem gyanakodva.

Richard újra felrögött.

-Csak megsajnáltalak. Olyan szánalmas vagy...

Ez így nem jó. Fordult a kocka és ez nem tetszik nekem. Csak nekem van jogom lenézni őt... Fordítva ez nem lehetséges. Vetettem rá egy gyilkos pillantást, majd feltápászkodtam a homokból. Richard is felállt és elém lépett.

-Befejezhetnénk azt, amit a cellában elkezdtünk... -húzott közelebb magához.

Most márteljesen össze vagyok zavarodva... Miért csinálja ezt? Á, megvan! Bosszú... Boszút akar állni... Nem is... Tudom már! Hát persze!... Nem akarja, hogy itthagyjuk... Cseles... De nem veszem be. Marad szépen a szigeten.

-Kösz, de inkább kihagynám... -kacsintottam egyet, majd megpróbáltam kicsúszni a kezei közül.

-Nem mész te sehova... -suttogta az arcomba. Fintorogva toltam el magamtól a fejét.

-Már pedig de... - mosolyogtam rá negédesen. Már emeltem volna a kezem, hogy pofánvágjam, de ekkor egy dörrenés hangzott. Pár méterre tőlünk a homoba fúródott egy lövedék.

-Esetleg megzavartam valamit? -kérdezte sunyi mosollyal egy kalóz. A mentőcsónak partot vetett a szigetünkön és két kalóz szállt ki belőle. Az egyik füstölgő pisztolyt tartott a kezében. -Kik vagytok?

-Kalapos Shannon vagyok... -löktem el magamtól a spanyolt. -Jack Sparrow kapitányt keresem... Egy régi ismerőse vagyok...

Richard oldalra döntötte a fejét.

-Régi ismerős, mi? -horkantott fel.

Vetettem rá egy gyilkos pillantást.

-Igaza van... Jack sokkal több volt annál... -húztam ravasz mosolyra a számat.

A kalóz tetőtől talpig végigmért.

-Meglátjuk, mit tehetek...- mosolygott rám, majd besegített a csónakba. A másik kalóz elkezdte tolni mélyebbre a csónakot, de a pisztolyos megkérdezte:

-A fiúval mi lesz?

Hátrafordultam és abban a pillanatban komolyan megsajnáltam... Egy pillanatig haboztam, de végül győzött a jó szivem...

-Vigyétek fel őt is a hajóra... Egy cellában jó helye lesz...

Egy álszent vigyorral az arcomon fordultam vissza a tenger felé. Berakták mellém Richardot, aki mérgesen nézett rám.

-Ugye tisztában vagy vele, hogy megmentettem az életedet...? -szóltam rá.

Megforgatta a szemét, de nem válaszolt.

Utunk csendben telt a Fekete Gyöngy felé csónakázva. Felérve a fedélzetre a világ legszebb fogadtatását kaptam... A legszebbet, amit az ember a bátyjától kaphat...

-Egy spanyol suhanc és egy nő.... Egy nő? Mit keres a fedélzetemen egy nő? Dobjátok ki...