Koponya Sziget

13. - Kényszer eskü

-Kaptál a spanyoloktól rumot, mielőtt bedobtak a cápák közé?

-Ó, de még mennyire..!

-Igazuk van. Így mégiscsak jobb a halál... -bólogatott a barátnőm.

Miután Samarát beavattam a történtekbe, rögtön rátértünk a rumra. Örömmel fogadta a jó minőségű spanyol szeszt.

-És veled mi van? -kérdeztem vissza.

-Amióta nem találkoztunk, már háromszor elpatkoltam. Vagyis majdnem... Képzeld, az egyik ipse, aki mellesleg a kapitány volt, átadott váltságdíjként egy másik kalózhordának. Képzelheted, mit akartak tőlem. Bár miután belefojtottam a kapitányukat a saját mosdótáljába, valamiért meg akartak ölni. Úgyhogy felgyújtottam a hajót... Pontosabban berobbantottam a puskaport.

-És te megúsztad?

Samara vágott egy fintort és feljebb húzta a szoknyáját. A térde fölött láthatóvá vált egy otromba nagy égett seb.

-Úgy látszik, van még mit tanulnod.

-Egy olyan embertől, akit majdnem felfaltak a cápák? Kösz nem. Amúgy... Még jó, hogy emlékszem bármire is arról a napról. Egy kicsit részeg voltam. Vannak homályos foltok.

-Te mindig részeg vagy.

-Van benne valami. -vigyorodott el, majd elővett egy térképet és bontogatni kezdte.

-Ez honnan van? -nézett rám.

-Hé! Az az enyém! Hogy került hozzád? Az előbb még nálam volt...

-Pontosan, aranyom. De azután már hozzám került. Szóval? Honnan van? Ez nem egy átlagos térkép... Ilyen jeleket még soha sem láttam.

-Egy szigetet keresek. -adtam be a derekam.

-Hujjujj... Kaland? Kincs? Tudtam én, hogy valami rosszban sántikálsz. Benne van a véredben... -összehúzta a szemét- Keresed a bajt...

-Nem igazán kerestem... Inkább a baj keresett meg engem. De igazad van... Sok kincsről van szó.

-Veled megyek.

-Dehogy jössz... Sosem jöttél velem. Külön utakon járunk azóta az eset óta...

-Az... Az véletlen volt...

-Elmesélnéd, hogy hogyan lehet véletlenül lábon lőni valakit?

-Nem értem, hogy miért vagy úgy oda. Begyógyult, nem?

-Be hát. De te otthagytál.

-De hagytam neked piát. Fogadjunk, hogy attól gyógyultál meg.

Felnevettem.

-Most, hogy így mondod... Lehet...

Kopogás hallatszott, majd az egyik kalóz lépett be.

-Nyomás! -kiáltott rám, mire értetlenkedve néztem rá.

-Hova?

-A fedélzetre. Súrolni. -mondta, mintha ez lenne a legtermészetesebb.

-Biztos, hogy nem. -mosolyogtam rá.

-A potyautasoknak nemigen van választásuk.

Nagyot sóhajtottam, majd feltápászkodtam. A kalóz megragadott és konkrétan kilökött az ajtón. Az egyik közlegény éppen az orrom előtt csapta le a rongyot és mosta fel a gerendákat.

-Gyerünk, ti földnélküli patkányok, iparkodjatok! -sétált el köztünk a kapitány- Úgy csillogjon a Ladik, akárcsak a fogaim!

-Na az nem lesz nehéz... -motyogtam magam elé.