Koponya Sziget

10. - Cápahaver

Vészesen közeledett a három óra vége... Legalábbis szerintem... Ugyanis az utóbbi egy-két óra kiesett... Tervem nincs, de legalább jót aludtam. Nyújtózkodva feltápászkodtam a földről és a rácsokhoz léptem.

-Öhm... Ha szabad kérdeznem, mennyi időm van még a 3 órából? -szóltam ki az őrnek.

A spanyol egy vállrándítással jelezte, hogy fogalma sincs, de nem is nagyon érdekli a dolog. Na kösz...

Ám nem kellett sokat várnom, választ kaptam egy spanyol katona képében, aki lecsörtetett hozzánk.

Éppen nyitotta ki Jackék celláját, mikor megjelent Richard.

-Hagyd, őt én viszem... -szólt oda a másiknak, majd kinyitotta a cellám ajtaját. A másik katona már felfelé lökdöste a lépcsőn a drágalátos bátyámat.

-Shannon... -súgta oda nekem Richard- Csak figyelj rám, mondom, hogy mi a terv.

Hátrafogta a kezeimet és kitessékelt a börtönből. Útközben folyamatosan ecsetelte a tervet.

-Segítek neked. Megtaláltam a gyűrűd, amit hozzám rejtettél... -éreztem, hogy belecsúsztatja a zsebembe az említett tárgyat- És megszereztem neked a térképet is... -ezt is odaadta nekem, én pedig gyorsan elrejtettem a kabátom belsejébe- Ha nem mondod meg, hogy hol a gyűrű, vérrel teli hordókat fognak a vízbe dobálni és felfalatnak az odagyűlt cápákkal. Úgyhogy figyelj jól ide. A hajó hátulján leeresztettem egy kötelet. Amint a vízbe estél, ússz oda és kapaszkodj ki a hajó oldalára. Aztán amikor elmúlt a veszély, mássz át arra az oldalra, ahol a mentőcsónakok vannak. Ott van egy amit előkészítettem neked. Amikor senki nincs a fedélzeten, lopd el és hajózz minél messzebb. -itt befejezte a mondandóját, ugyanis kiértünk a fedélzetre.

-Hozd ide... -hallottam meg Navarro hangját.

Richard durván odalökdösött elé.

-Tehát... -emelte rám a tekintetét- Hajlandó vagy elárulni végre, hogy hol van a gyűrű?

-Fogalmam sincs... -vigyorogtam a képébe.

-Hát jó... Te akartad...

Navarro intett a kezével, mire a hajó lehorgonyzott.

-És most... Hozzátok ide a hordókat...

Két katona odagurított néhány hordót, majd egy kötélre lógatva beledobták a tengerbe. Lenéztem a vízre, ahol egy vörös folt kezdett terjedni.

-Vér? -vontam fel a szemöldököm- Honnan van nektek három hordótok tele vérrel??

Navarro unottan nézett rám.

-Fel vagyunk készülve az ilyen helyzetekre...

-Olyan helyzetekre, hogy valakit felfalattok a cápákkal? -akadtam ki.

-Pontosan. -válaszolt nyugodtan a kapitány.

Újra lenéztem a vízre. A szétterült vérfolt alatt egy hatalmas test siklott át. Ilyedten hátráltam el a korláttól. Ha ezek bedobnak oda, végem van. A spanyol barátom terve jó is lehetne, ha nem bukna el ott, hogy sosem jutok el élve a hajó hátuljáig...

-Dobjátok ki. -adta meg a parancsot Navarro.

Két katona megragadott és a hajó széléhez hurcoltak. Óvatosan letekintettem. Kár volt... Inmáron három fenevad tekergődzött a hordók körül... A két spanyol átemelt a korláton és a víz fölé lógattak. Kétségbeesetten kapálóztam és figyeltem, ahogy mégegy cápa csatlakozik az éhes víziszörnyekhez.

-Utolsó esély. -hallottam meg magam mögül a kapitány hangját- Hol van?

Navarro hangját csak tompa zajként hallottam már. Fülemben inkább a vízben köröző síkos testek csattogását érzékeltem. Abbahagytam a rángatózást és behunytam a szemem. Jöjjön aminek jönnie kell...

-Akkor nincs más hátra... Engedjétek el.

Zuhanni keztem, majd nagyot csapódtam a vízbe. A felszín felé kezdtem úszni, de egy hatalmas test haladt el mellettem, súrolva a lábamat. Ilyedten fordultam oda, majd kétségbeesetten haladni keztem felfelé. Kiérve egy nagy levegőt vettem, majd újra alábuktam. Egy méretes álkapocs csapódott össze pár centire az oldalamtól. Ösztönösen felsikítottam, de ezzel csak azt értem el, hogy rengeteg levegőt vesztettem. Abban a pillanatban egy másik cápafej közeledett felém villámgyorsan. Rúgkapálni kezdtem a lábammal, így szerencsésen elrántottam a bokámat az összezáródó szája elől. Mármint... Nem egészen... Ugyanis a felső fogsora beleakadt a csizmámba és mikor kirántottam a lábam a csizmából, két foga végigszántotta a vádlimat. A sós víz marta a friss sebemet. Borzasztóan fájt. Összeszorított fogakkal úsztam felfelé, miközben néhány robosztus szörny oldala nekemcsapódott ahogy elhaladt mellettem. Felérve levegő után kapkodtam. A víz alatt véletlenül belerúgtam az egyik síkos testbe. Sikítva kalimpáltam és próbáltam arrébb kerülni onnan. Valahonnan fentről egy éles kacaj hallatszott, de most nem ezzel voltam elfoglalva, hanem hogy ne legyek cápavacsi... Újra alámerültem és úszni kezdtem hátrafelé. Elrúgtam magam a hajó oldaláról, még éppen időben, ugyanis a következő pillanatban az egyik cápa óriási erővel nekicsapódott a deszkáknak ott, ahol az előbb még én voltam. Rúgkapálni kezdtem tovább, de véletlenül eltaláltam az egyik hordó oldalát, mire az betört és az eddig csak szivárgó vér most teljesen elszínezte a tengervizet. A sűrű vörösség mögött megpillantottam egy hatalmasra nyitott szájat, amely vészesen közeledett felém. Arrébbevezni nem volt időm, így védekezőleg egy erőset rúgtam az orrába. A bestia megzavarodott, majd megrázva magát elúszott. Tovább haladtam a hajó hátulja felé. Egyszerre három fenevad siklott el mögöttem, de szerencsére egyik sem harapta le a lábamat. Vészesen fogyott a levegőm, de már nem volt sok hátra a tatig. Befordultam hátulra, de ekkor egy farokuszony találta el az oldalamat, nekilökve a deszkáknak. A hajó víz alatti részén megtelepedett éles kagylók beleálltak a hátamba. Fájdalmas üvöltésem miatt a maradék levegőm is távozott a tüdőmből. Még csaptam két utolsót és kiértem a felszínre. Megpillantottam magam mellett a kötelet, így nem gondolkoztam sokáig, elkeztem felkapaszkodni rá. A kezemmel húztam felfelé magamat, míg a lábammal a hajó oldalán lépkedtem. Még hallottam, ahogy az egyik cápa kiugorva a vízből utánamkap, de aztán már biztonságban voltam.

Volt egy kis kiálló párkány, ami végigfutott a hajó oldalán. Körülbelül az ágyúkkal egyvonalban lehetett. Arra guggoltam rá. Szaggatottan vettem a levegőt, miközben remegve kapaszkodtam a kötélbe. A szívem majd kiugrott a helyéről, a sokkos állapotomból pedig még a vérző sebeim sem tudtak kizökkenteni. Az arcomról, hajamból és a ruháimból csorgott a víz. Üveges tekintettel bambultam magam elé és próbáltam lenyugtatni a légzésem. Fentről hangok szűrődtek ki:

-Ennek kampec!

--Láttátok a vért... Meghalt.

-Ez tetszett! Többször kéne ilyet csinálni!

-Csend legyen! -szólalt meg végül Navarro- Továbbmegyünk! A flottánk elhagyott minket. Utol kell őket érni!Horgonyt fel!

A hajó lassan elindult. Minden visszaállt a régi kerékvágásba. Csak én gubbasztottam még mindig ott, görcsösen markolva az életmentő kötelet. Hangokat hallottam, ahogy felém közeledik valaki. Rémülten néztem fel, ugyanis ha észrevesznek, nekem végem. Egy spanyol lépett a korláthoz és aggódva nézett le rám. Örömmel láttam, hogy Richard az. A katonán megkönnyebbülés futott végig, úgy tekintett le a halálravált arcomra. A következő pillanatban azomban már el is tűnt, nehogy felfigyeljenek az ittlétére.

Meg kellett várnom, amíg leszáll az éj, ugyanis csak akkor tudnék észrevétlenül meglógni. Így hát miután elmúlt a sokk, kényelmesen elhelyezkedztem és vártam az estét. Miközben haladtunk, volt időm gondolkodni. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon megérte e? Megérte e az, hogy majdnem felfalattattam magam a cápákkal? Nem lett volna egyszerűbb odaadni Navarronak a gyűrűt és meghúzni magamat? Megéri kockára tenni az életemet egy sziget miatt?
Miközben ezen elmélkedtem, és rájöttem, hogy ez a szenvedés mondhatni fölösleges volt, egyre jobban körvonalazódott bennem, hogy mostmár végigcsinálom. Ha már ilyen sok áldozatot hoztam ezért, akkor már megkeresem a szigetet, bármi áron. És eszemben sem volt felkeresni a megbízómat. Hiszen az előleget megkaptam és a sziget által ígért kincs biztosan több, mint amennyit a fószer nekem szánt adni.