Koponya Sziget

5. - Ítélet

-Mi történt?-húzta fel a szemöldökét Navarro, amikor berángattak a szobájába.

-Erre a kettőre a nő cellájában találtam rá, igen félreérthető helyzetben. -válaszolt a katona, mire Navarro engem és Richardot kezdett fürkészni.

-Mit csináltak?

-Őket kérdezze...

-Hát én csak... -szabadkozott Richard- Én csak segítettem levenni a kabátját....

-Na persze... -horkantott fel a főkatona- Nekem is pont úgy tűnt... -gúnyolódott.

Ideje volt felszólalnom.

-Bejött hozzám, azzal az indokkal, hogy leveszi a kabátom... De aztán nekem esett. Ha a katona nem toppan be, ki tudja, mit tett volna velem... -vágtam kétségbeesett arcot.

Persze ezt Richard sem hagyhatta szó nélkül. Azt hitte, ha visszavág, ő kerül ki győztesként... ...kis naiv.

-Hazudik! Pont hogy ő mászott rám!

-Ha így is volt, a jelek szerint nem ellenkeztél... -nézett rá szemrehányóan a katona.

Vigyorogva néztem rá, majd egy puszit küldtem felé, mire felmordult:

-Rohadt némber!

-Hogy mit mondtál? -csattantam fel.

Csak lenézően köpött felém egyet és mélységes undorral mondta ki:

-Szajha!

Felháborodva fordultam felé. Azért ez több a soknál!...

-Hé hé hé hé hé! Fogalmazhatnál finomabban is!! Maradjunk mondjuk az 'örömlány' kifejezésnél...

Navarro idegesen csapott az asztalra.

-Elég legyen! Majd lerendezitek a bájcsevegést máskor. De most arra lennék kíváncsi, hogy mi a fene történt odalent!!

Felemeltem mindkét kezemet, jelezve, hogy én ártatlan vagyok az ügyben. Ám tekintetem nem tudta elkerülni a kapitány asztalra csapott kezét. Bizony ott virított rajta az ÉN gyűrűm... Ezt még megkeserüli!...

-Ez a némber átvert! Becsábított a ketrecébe!! Azt mondom, dobjuk ki! Mi van ha...-itt elhallgatott és egy pillanatig hezitált, de végül kimondta- Mi van ha szirén?

Szerencsétlen Richardra három lenéző pillantás nehezedett. Ostoba kölyök... Spanyol létére hisz a szirénekben? Ez vicces...

Pár pillanatnyi kínos csend után a kapitány szólalt meg:

-Remek ötlet, fiam. Kidobjuk a nőt. Úgyse vennénk hasznát... -az arcomra kiült a pánik. Hiszen nála van a térkép és az ékköves gyűrű... Ha most kidob, már senki és semmi nem tudja megakadályozni, hogy megtalálja a szigetet. Az pedig nem lenne jó.... - De téged is kidoblak, Richard... Befolyásolható és gyenge vagy... Még egy nőnek sem tudsz ellenállni...

Szegény döbbenten állt, majd elkeseredetten lehajtotta a fejét. De Navarro még nem fejezte be.

-...És mellesleg még mindig hiszel az ostoba mítoszokban és gyerekmesékben... Neked is aligha vesszük a hasznodat... -mosolygott ránk "kedvesen".

Oh, basszus... Nem elég hogy kidobnak, még velem küldik ezt a fattyút is?? Na mindegy. Nekem most a gyűrűmre kell koncentrálnom. Még ráérek agyalni azon, hogy hogyan fogom túlélni ezzel a szerencsétlennel...

-Vigyétek őket a fedélzetre!... -szólt oda két katonának, akik megragadtak minket és a fedélzetre rángattak. Ellökdöstek egy hosszú palló elé, amely a hömpölygő tenger fölé nyúlt. Ösztönösen védekeztem, nehogy rárakjanak a pallóra, de szerencsére erre még nem került sor ugyanis mögénk lépett Navarro. Mindenki elcsöndesedett, várta a parancsot, hogy kidobjanak minket.

-Ez a két nyomorék csak hátráltatna minket az utunk során... Nincs szükségünk az ostobaságaikra... -legyintett egyet a kezével - Ott egy sziget szerű földnyúlvány... Hogy lássátok, milyen kegyes vagyok, itt eresztelek utatokra titeket, hátha ki tudtok úszni... -aztán kicsit halkabban hozzátette- Bár kétlem...

A spanyolok kényszerítésére Richard nagy nehezen fellépett a pallóra. Egy puskát nyomtak a hátának, így lassan poroszkált előre. Kétségbeesetten pillantgatott hátra, menekülési útvonalat keresve. Sikertelenül.... Még egyet lépett óvatosan, a falap már behajlott a súlya alatt. A mögötte álló spanyol megelégelte a dolgot és egy rúgással lelökte a vízbe. Tudtam, hogy én következem, úgyhogy sürgősen meg kellett lépnem. De ez nem volt ám olyan egyszerű... Hátrafordultam és kitépve magam a katonák szorításából, futni kezdtem a hajó belseje felé. Pontosabban kezdtem volna, ha nem teszi ki az egyikük a lábát a lábam elé. Így történt hát, hogy egy hatalmasat taknyoltam és végül Navarro frissen fényezett csizmáival találtam szemben magamat. Remek... A kapitány megragadta a karomat és felrántott álló helyzetbe, majd visszalökött a katonák közé. (Mindezt fél kézzel...) Hogy szétverném azt a szép kis pofikáját... De nagyon...
A spanyolok engem is felraktak a pallóra, de én már nem ellenkeztem... (Voltam már párszor ilyen helyzetben, tudom, hogy innen nincs menekvés...) Lazán végigsétáltam a pallón, majd a végén megállva visszafordultam. Egy puszit küldtem a kapitán felé, majd egy szívszaggató sóhaj kíséretében leszaltóztam a pallóról. Alig éreztem a becsapódást, ami egy jó jel, ugyanis eddig még sosem sikerült ilyen jóra a szaltóm... Na mindegy is... Most volt fontosabb dolgom is, mint a kidobásom körülményeiről filozofálnom... Először is fontos volt, hogy élve kijussak a partra...