Drop of faith

9.fejezet

Te szemszöged

A tavasz minden szempontból a legszebb évszak. De csak ha te is itt vagy, akkor a legszebb. A nap hétágra sütött, egy felhő sem volt jelen az égen. A rét is élénk zöld színben virított rajta apró színes virágokkal kiegészítve. Szépen komótosan sétáltunk egymás mellett. Mint egy boldog pár.
Az előttem haladó személy egy pillanatra megállt és szembe fordult velem.
Mélyen a szemembe nézett és lassan megfogta a kezem és összekulcsolta övével.
Mindkettőnk kezén egy vékony kis arany karikagyűrű helyezkedett el. Ezzel jelezve a külvilág minden emberének, hogy mi összetartozunk.
Ahogy mondani szokták semmi jó nem tart örökké. Percek alatt megváltozott minden.
Már nem kézen fogva sétáltunk együtt a réten, hanem egy kórház kórtermében voltunk.
Benn feküdtem egy ágyban, eszméletlenül. Lélegeztető gépre voltam kapcsolva, és egy másik műszer pedig a pulzusomat mutatta.
Hangos zokogást hallottam az ágyamfelől.
Ott ült mellettem életem szerelme.
Arcát könnyek áztatták látszott rajta a kétségbeesettség.
Rossz volt így látni azt az embert akit a legjobban szeretsz, szenvedni.
Oda akartam menni hozzá, meg akartam érinteni és megvígasztalni, de nem tudtam.
Hamar elillantak az eddig történtek és már nem egy kórházban voltam.
Pontosan nem tudom milyen hely volt és, hogy milyen esemény.
Nagyon sokan voltak, ott volt a családom és a férfi aki eddig mellettem volt. Mindannyian feketében voltak. Mindenki sírt. Én is sírtam.

Gyengéd kezek érintését éreztem oldalamon ahogy apró mozdulatokkal rázogatott. Szememet lassan kinyitottam és Sárát pillantottam meg magam mellett. Arcán aggódást véltem felfedezni. Testem remegedt az ijedségtől, az arcomat meg kőnnyek borították.

-Minden rendben?-kérdezte.
-Igen, jól vagyok. Csak egy rossz álom.-mondtam neki.
-Hát nagyon rossz álom lehetett. Úgy visítottál mint akit épp gyilkolnak.-felelte nevetve.

Kikászálódtam az ágyamból, és Sárával a nyomomban mentem a konyha felé. Próbáltam valami reggelit csinálni kettőnknek és, hogy későbbre is legyen, nehogy Sárika éhezzen amíg én dolgozom.

-És miről álmodtál?-ült le az asztalhoz a tányérja elé, és kíváncsi tekintettel fürkészett.
-Nem is tudom hol kezdjem...-mondtam nagyot sóhajtva.
Minden egyes apró részletet elmeséltem neki, amit álmomban láttam. Furcsa és zavaros volt az egész. Az a férfi aki jelen volt az álmomban, szokatlan érzést keltett bennem. Olyan volt mintha ismerném, de nem láttam az arcát, hogy be is tudjam azonosítani.

-Talán Isten mutatni akar neked ezzel valamit.-törte meg az eddig köztünk uralkodó csendet.
-De nem értek belőle semmit.-mondtam.
-Csak figyelj az Úrra, és minden jó lesz.-Sára egy nagyon különleges képességgel bír. Ami nem más mint, hogy egy szavával képes elüldözni a bennem felhalmozódott kételyeket, stresszt és félelmet. Nem is tudom mit csinálnék nélküle.

-És neked mik a terveid a mai napra?-kérdeztem tőle.
-Hát írom tovább a zseniális könyvemet amiből megfogok gazdagodni.-osztotta meg velem terveid és céljait.

Az idő gyorsan telt és lassan mennem kellet dolgozni. Elköszöntem Sáritól és útnak indultam.
Már nem voltam messze az úticélomtól, amikor egy hatalmas tinilányokból álló tömeg az utamat állta. Vajon mit keresnek itt a Bighit előtt, és mire várnak?
De nem várhatók itt örökké, hogy majd valahogy elmennek innen.

Már éppen neki iramodtam volna, át vágni a tömegen de egy kéz megakadályozott a tervem véghezvitelében. Az ismeretlen kéz tulajdonosa ujjait a csuklóm köré.
Megijedtem a hirtelen mozdulattó, de amint megfordultam Yoongi arcával találtam szembe magam.
Nem szólt hozzám, hogy kerülje a feltünést, csak megfordult és a kezemnél fogva maga után húzott, a hátsó bejárat felé a tömeget kikerülve.
Lassan araszolt velem az úton, ügyelve arra, hogy senki se vegyen észere minket.

Sikeresen bejutottunk az épületbe. Yoongi elengedett és távolabb lépett tőlem. Sötét barna szemeit tekintetembe vályta, mintha valami kérdésre keresne, de a választ nem találja. Már épp szóra nyitotta volna a száját amikor megszólalt a telefonja.
Pont mint amikor először találkoztunk, csak vártam mikor fog szónélkül lelépni, ezzel engem egyedül hagyva.
De nem tette, lerakta a telefont és megsem mozdult előlem.

-Nagyon vigyázz magadra!-hangából lehetett érezni a törődést és az aggódást.
Válaszként csak egy aprót bólintottam.
Nem is mondott többet. Elment, ezzel magamra hagyva milliónyi kérdéssel.

Yoongi szemszöge

Gyors léptekkel hagytam el az iménti helyszínt. Nem találok magyarázatokat a cselekedetemre, gondolkozás nélkül döntöttem, de ez volt a helyes.
Viszont, hogy senki se fogjon gyanút a kis akciómról futó lépésben haladtam a furgonunk irányába.

A mai nap elég hosszú és fárasztónak ígérkezik. Már most aludni akarok.

Lesz egy fellépésünk aminek a keretein belül bejelentjük az idei turnénkat, majd ezt követően egy fanmeeting-re is hivatalosak vagyunk.

Kimerülten, lihegve odaértem a kocsinkhoz ahol már mindenki kényelembe helyezte magát az induláshoz.

-Mi fenét csináltál eddig? Már régóta várunk rád!-mondta felháborodottan Jin.
-Csak volt egy kis elintézni valóm.-feleltem és beszáltam az autóba majd bekapcsoltam az övemet.
-Jujj biztos valami nő van a dologban.-nézett rám Kook a szemöldökét huzogatva.

Már irtóra elegem van abból,hogy bármi miatt kések vagy nem úgy csinálom ahogy azt elvárják akkor biztosan egy nő van a dologban.
-Yoongi szerelmes!Yoongi szerelmes!-hajtogatta megállás nélkül.
-De szép az arcod Kook.-mondtam neki kedvesen.
-Tudom, most egy új arclemosót használok.-felelte büszkén.
-Ugye nem szeretnéd, hogy kék,zöld foltos legyen?-tettem fel neki költői kérdésem.
-NEEEMM!-kezeit arca elé tette és ijedt tekintettel nézett rám.
-Na akkor fogd be!-ezzel a mondattal zártam le a beszélgetésünket amit a többiek hangos röhögéssel díjaztak.

Az út további része csendesen telt. Mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. De erre nem sok időnk volt, a járműnk megállt ugyanis megérkeztünk az úticélunkhoz.

A fellépésünk gyorsan le ment, így hamar indulhattunk tovább a fanmeetingre.
A mostani eseményünkre is rengetegen eljöttek. Minden ARMY hozott nekünk ajándékot. Olyan aranyos tőlük, hogy gondolnak ránk, de ha tudnák mi lesz ezzel a sok mindennel.
Az ajándékokat amiket kapunk a staff-osok begyűjtenek egy nagy zsákba, és ezeket elviszik az BigHit-hez és ott tárolják őket majd egy idő után kidobják. Ugyanígy a fan levelekkel is, a rajongók azt hiszik, el tudjuk olvasni ezeket, pedig nem. Mindet elveszik tőlünk és soha többé nem látjuk viszont.

Egy hosszú asztalnál ülünk és az emberek sorra haladnak el előttünk aláírásokat kérve.
Egy fiatal srác lép elém.
-Annyong!-köszönt nekem mosolyogva.
-Annyong.-viszonzom a köszönését.
-Próbálok gyorsan elmondani minden fontosat, most, hogy itt lehetek személyesen.-kezd bele a mondandójába.
Kíváncsi tekintetem fürkészi arcát. Nem tudom mit akarhat de nagyon kitartónak tűnik. 15 éves lehet, rövid fekete haja van és sötétbarna szeme fekete keretes szemüvege mögül néz engem.
-Yoongi Isten nagyon szeret téged! Szeretné, hogy közel legyél a mennyei édesapádhoz. Ő tud neked segíteni mindenben csak annyit kell tenned, hogy bízol benne és elfogadod megváltódnak. Isten teremtette az eget és a földet, az ő fiát Jézust küldte el a földre, hogy elhordozza az emberek bűneit ezáltal neked örök életet adott. Isten vár rád.-mondta el gyorsan ezt a tömör történetet és a kezembe nyomott egy apró csomagot.
-Te rajtad áll, ki mellett döntesz.-mondta végül és tovább ment.

Minden egyes szó amit mondott mély nyomott hagyott a szívemben, és visz hangzott a fejemben.
Nem tudom, mit is jelent ez, furcsa érzés fogott el ezek a szavak hallatán.
A kis csomagot meg eldugtam a lábamnál lévő táskába.
Nem hagyhattam, hogy el vegyék tőlem.

Rengeteg kérdéssel és gondolattal a fejembe hagytuk el az utóbbi helyszínt. Már befejeztük a munkát.
Hét óra fele járhatott, a többiek vissza mentek a dormba én pedig a stúdiomba.