Drop of faith

10.fejezet

Számomra nincs is megnyugtatóbb és jobb kikapcsolódás, mint beülni a stúdiómba és elveszni a zongora dallamában meg a dalszövegek mélytartalmában.
A mai nap hosszú volt és tartalomdús, de minden figyelmem arra az egy rajongómra irányult akitől Bibliát kaptam.
Fogalmam sincs mi is lehet ez a könyv vagy miről szólhat, de egy biztos, szükségem van rá. Azt a csomagot időközben a stáb tagjai elvették tőlem, hiába rejtegettem, nem sikerült megmentenem.

Próbáltam egy forradalmikusan zseniális tervet kieszelni hogyan tudnám vissza szerezni.
Az idő telt és én nem jutottam semmire.
Tekintetem az asztalon lévő órára vándorolt és meglepetten konstaláltam, hogy igencsak elszaladt az idő. Elmúlt éjfél.
Idejét éreztem annak, hogy lelépjek és én is nyugovóra térjek.
Összekaptam  a cuccomat és már indultam is utamra.

A buszmegálló nem volt messze a munkahelyemtől így gyorsan oda értem, de még most is sikerült lekésnem a 10 percenként járó buszt.

A busz lassan megérkezett a megállóba. Felszálltam és elfoglaltak egy számomra szimpatikus helyet az ablak mellett. Próbálok mindig az ablak mellett helyet foglalni, magam sem tudom miért, csak egy szokás.

Kényelembe helyeztem magam az amúgy is elég kényelmetlen széken.
A jármű lassan elindult, de amilyen gyorsan elindult, olyan gyorsan meg is állt. Az első ajtó kinyílt és egy újabb utas szállt fel rajta.

Tch...ha minden embert megvár a sofőr aki most indult el, akkor soha nem jutok haza.

Nagy nehezen feltémfergett az az egy utas is és végre valahára elindult a busz.

-Nagyon köszönöm.-hálálkodott a sofőrnek.
Na de várjunk csak!! Ez a hang nekem nagyon ismerős!

Fejemet lassan felemeltem az ismerős hang irányában, hogy meggyőződhessek tulajdonosáról.
A szemeim tágra nyíltak amint megláttam.
El sem hiszem!

A meglepettség ami az arcomra ült ki, elég feltűnő jelenség lehetett hiszen az illető akit ennyire bámultam egyből kiszúrt és felém tartott.

Nem akartam lelepleződi, nem akartam, hogy észre vegyen.

-Nem is tudtam, hogy olyan hírességek mint te buszon szoktak utazni átlagos emberekkel együtt.-foglalt helyet mellettem és halkan kezdte mondani gondolatait. Mintha tudta volna, hogy mitől tartok annyira, nem keltett feltűnést.

-Ha egy méreg drága Audival furikáznék Szöul utcáin éjfél tájban, az kevésbé lenne átlagos.-mondtam.

-Hogy hogy ilyen sokáig bent voltál?-kérdeztem tőle és szemeit fürkéztem.
-Sok mindent kellett elintéznem.-mostmár ő is rám nézett.
-Tudod te milyen veszélyes ilyenkor a városban egyedül kószálni?- próbáltam nyomatékosítani mondandómat anélkül hogy túl nagy feltűnést keltenék.
-És te miért voltál bent eddig?-kért számon ellentmondást nem tűrő hangon.
-Az nem fontos.-válaszoltam neki a szemkontaktust kerülve.

Nem akartam neki a magánéletemről túl sokat beszélni, hiszen még a fiúknak sem mondok semmit, nem fogok egy lánynak kitálalni az eddigi életem folyamán felgyűlt érzéseimről és történtekről. Így hát kerültem minden velem kapcsolatos témát,ha kérdezett is valami személyeset,próbáltam rá semleges választ adni, hogy még véletlenül se tudjon meg semmit rólam.

Az útunk további része csendben telt. (x/y) nem kérdezősködött többet csak némán ült mellettem. Sikeresen eltaszítottam mégegy embert magamtól.

Csak néztem őt, figyeltem mindenegyes mozdulatát. Most volt időm jobban feltérképezni külsejét. Fejét oldalra fordította, szemeivel a túloldalon lévő ablakon nézett ki. Az egész jelleme kedvességet sugárzott, egy légynek nem tudna ártani. De az agyam mégis azt sugallta, ne nyíljak meg neki.

Lassan az felém fordult. Biztos kiszúrta, hogy egész idő alatt őt bámulom.
Gyorsan elkaptak tekintetem róla, ne hogy feltűnjön neki cselekedetem.
Pechemre észrevette, jót nevetett rajtam. Aranyos nevetése van, az én szám is mosolyra húzódott ennek következtében.

-Én itt szállok le.-állt fel hirtelen, nem akartam egyedül fent maradni a buszon ezért gyorsan felálltam én is.
-Te is itt szállsz le?-kérdezte tőlem mire egy aprót bólintottam.

(x/y) mellett sétáltam. Azt sem tudtam merre megyek csak követtem őt, nem akartam, hogy a sötétben egyedül sétàljon.
Sétáltunk és sétáltunk, egy lakótelephez érkeztünk.
-Én ott lakom.-mutatott egy emeletesházra ami a lakótelep közepén helyezkedett el.
-Te merre mész tovább?-kiváncsiskodott.
Random mutattam egy irányba amit először megpillantottam.
-Min Yoongi.-ejtetteki száján nevemet. Jó volt hallani ahogy ő mondja, volt benne egy kis akcentus ami nagyon arányosság tette.
-Viszlát holnap!-mondta búcsúzás képp és egy mosoly kíséretében belépett a ház kapuján.

Még ott álltam egy darabig és figyeltem távolodó alakját,majd én is útnak indultam.

Az eszem azt súgta, hogy ne bízzak meg benne, ne nyíljak meg neki.
De most az egyszer nem akartam rá hallgatni.