Egy gyenge kopogása ébredtem az ablakomon. Lustán fel keltem és ki nyitottam.
"Finnley, köveket dobálni az ablakba klisé."
"Nemotyogj és gyere ki."
Az óra pár percet mutattod éjfél után. Gyorsan fel öltöztem és halkan ki mentem a házból. Ismerem az éjszakai kirándulásokat Finnley-el. Problémák, problémák és problémák. A hátán egy nagy hátizsák volt, amiben mindig valami dörömbölt, ha Finnley valamilyen mozdulatot csinált.
"Hova lessz?"
"Az állatkertbe"
"Finn-"
"Csend!" meg fogta a kezem és húzott el.
Ennek nem lessz jó vége, gondoltam. De akkor is csak szaladtunk, mindenhol sötét volt, fogtuk a kezünket.
"Finnley, ugye tudod hogy nem törhetsz be az állatkertbe és nem festhetsz be egy zebrát!" mondtam.
Finnley el nevette magát.
"Ismersz."
"Ismerlek."
Megálltunk az állatkert bejárata előt. Körülöttünk csak feszült csend volt.
"Nemet mondhatsz, Donatella"
Nem válaszoltam.
"Ez a sors, Donatella,"
"A sorsban nem hiszek, Finn."
Együtt neki léptünk ennek a kalandnak.
