"Elrejtelek a a verseimben, Donatella. Elrejtelek a festményeimben. Miért vagy olyan tökéletes?" mondtad.
"Nem vagyok, Finn. Én csak nemegyszerűen vagyok egyszerű."
"Ach, Donatella. Abba hagyhatnád a bocsánat kérést azokért a hibákért, amik azzá tesznek aki vagy" rám néztél a barna szemeiddel. Talán sose láttam őket fényesebben.
Csendben maradtam.
"Hogy ha te nem lennél te, én nem lennék én és akkor az a világ vége lenne." komolyan rám néztél.
"Költő" el nevettem magam.
"Donatella" te is el nevetted magad.
"Talán kezdem érteni a világot, Finn"
"Talán te is művész vagy, Donatella"
//
Talán a világot nem tudom nélküled elképzelni.
