"Donatella!" kopogtattal az ajtóra a házamon kilenckor este.
"Igen, Finn?" kinyitottam neked az ajtót és álmosan rád néztem.
"Nézd, kijött a vezércsillag," rá mutattál az égre.
"Ez minden, amit akartál mondani?" sóhajtottam.
"Nem, Donatella. Azért jöttem, hogy te mondj valamit nekem. Valami költőit." mosolyogtál.
"Hm, sötét nélkül nem lennének csillagok?" csuktam volna be az ajtót, de te meg tartottad.
"Nem, nem! Ez elavult. És amúgy a Nap is csillag. Mondhattal volna valami olyat hogy, nélkülünk nem lenne világ a világ vagy-"
Becsaptam az ajtót.
//
Szerelmes voltam beléd, és te is belém. És mégis el rontódott. Talán a szavaink erősebbek voltak az érzéseinknél. Balszerencse volt ez, Finnley Mayhem.
