FROSTHEIM SAGA - ÁTOK (Befejezett)

TIZENKETTEDIK FEJEZET

– Több száz évvel ezelőtt történt, mikor Markland faluja még csak egy tucatnyi lakosból állt – magyarázta Helga, lehunyva a szemét, ahogy maga elé képzelte a múlt eseményeit. – A helyiek igyekeztek minden lehetőséget megragadni, hogy életben maradjanak a vidéken, a maguk dolgával törődtek, alig-alig tartottak kapcsolatot a környező falvakkal a királyság ezen részén. Látogatók ritkán vetődtek el Marklandba, kivéve néhány kereskedőt, de ők sem maradtak sokáig. Egyik nap aztán egy vándor érkezett a faluba. Öregember volt, szakadt ruhában, aki az akkori elöljáró házához kopogott be éppen. Tél volt, sűrűn hullt a hó, s mikor kinyílt az ajtó a vándor udvariasan bemutatkozva meleg ételt kért, hogy túlélje a lassan beálló éjszakai fagyot. Ruhájának egyik zsebében napkövek lapultak, melyeket felajánlott cserébe kosztért és kvártélyért.

– Ősi hagyomány, hogy messziről jött vándorok így kérnek menedéket – jegyezte meg Einar, és Helga aprót bólintva fejezte ki egyetértését. – Nem sok helyen találkozni ilyen szokással mostanában.

– Akkoriban  a becsület sokat számított, más világ uralkodott. Csakhogy Marklandban szintén. Zárkózott közösség volt, nem bíztak az idegenekben, ezért a falu vezetője megtagadta a férfitól kérését, majd durván elzavarta. A vándor más házaknál is megpróbálkozott, ám azoknál sem járt sikerrel, és végül a faluból is elzavarták, egyenesen be az erdőbe. Előtte azonban alaposan helybenhagyták, vánszorogni is alig tudott utána. Az idegent a fák között bolyongva érte az éjszaka, ám nem sokkal később egy magányosan álló kunyhóhoz ért, ahol gondozásába vette egy öregasszony. Megpróbált segíteni a vándoron, azonban olyan súlyos verést kapott, hogy belehalt sérüléseibe még a hajnal beállta előtt. Halála előtt átkot szórt Marklandra, és a lakosok leszármazottaira is. Ennek köszönhető, hogy minden száz évben áldozatot kell adni a tengernek különben a település elpusztul. Mindig egy ifjú hajadon a kiválasztott, akit a tenger lakói jelölnek meg egy csillagos éjszakán. Belopakodnak a gyermek otthonába, amíg alszik, és egy hínárt helyeznek el rajta keresztben. Ezek a tengerlakók a Fisken névre hallgatnak. Emberszerű kétéltűek és agresszívak, nem ismerik a könyörületet. A parthoz közeli szigetnél tanyáznak a víz alatt.

Einarnak ekkor eszébe jutott a lény, amivel a csata előtti éjszakán találkozott a parton, és az emléktől enyhe borzongás járta át.

– Tekintve, hogy ilyen barátságtalan szomszédsággal rendelkezik a falu, miért nem fogták magukat és költöztek el a helyiek? – vetette fel az ötletet Einar.

– Sokan megtették, de az átok erősebb volt, mintsem bárki gondolhatta volna. Ha valaki elköltözött Marklandból, akkor új házának küszöbét átlépve szó szerint porrá hullott szét – vallotta be a javasasszony, letörölve egy könnycseppet ráncos arcáról. – Az átokról az a hír járja, hogy nem lehet megtörni, és valóban, még senkinek sem sikerült, bár ez miatt soha senki nem is próbálkozott meg vele. Inkább megesküdtek, hogy a faluért cserébe hajlandók lesznek megfizetni az árat, amit az öreg vándor kirótt rájuk. Hogy honnan tudtak róla, kérdezed? A férfi halála előtt néhány perccel megjelent a lakosok álmaiban, és elmondta, mi vár rájuk. Reggel mindenki emlékezett baljós szavaira. Azóta sem változott a hagyomány, ezért hát minden száz évben bemutatják az áldozatot. A múlt bűneiért vezekelnek, képtelenek levetni magukról rabigájuk láncait. Egyszerű emberek, a természetfelettitől való félelem beivódott a vérükbe.

– Szóval Mikaelát is megjelölték kis korában?

– Pontosan. Ezért fogják feláldozni őt holnap éjjel.

– Holnap? – kerekedtek el a lovag szemei döbbenetében. – De hát...

– Ahogy mondtam, sokáig voltál eszméletlen – emlékeztette Helga, és Einarra nézett. – Most már tudod, mivel állsz szemben. Az egyetlen mód, hogy megmenthesd a lányt, ha megtöröd az átkot.

– És mégis, hogyan tudnám ezt elérni, ha még senkinek nem sikerült?

– Mert meg sem próbálták gyávaságuk miatt. A félelem nagy úr, ha engedjük eluralkodni magunkon sokáig. Olyan lesz, akár a csillapíthatatlan vágy, mindig érezni fogjuk. Markland lakosainak sorsa egybefonódott az átokkal, amit egy idegen rótt ki rájuk büntetésül. Egy másik idegen megszabadíthatja őket, amennyiben tiszta és rendíthetetlen a szíve.

– Még ha igaz is, amit állítasz, akkor sem tudnám, hogyan csináljam. Nem vagyok mágus, ők foglalkoznak az ilyesmikkel.

– Magadtól valóban nem volnál rá képes, de a tudást meg lehet szerezni hozzá. Hajlandó vagyok elmondani neked a titkot, miként lehet feloldani az átkot.

Einar szemeiben a remény lángja lobbant, ugyanakkor értetlenül bámult az asszonyra, akinek szája sarkában továbbra is halvány mosoly bujkált.

– Ugyan honnan ismernéd te a megoldást ilyesmire? Javasasszony vagy, gyógyfüvekkel és főzetekkel gyógyítasz.

– Tényleg az vagyok, csakhogy egy apró részletet még nem tudsz rólam.

– Mégpedig?

– Annak az asszonynak vagyok a leszármazottja, aki oly sok évszázaddal korábban megpróbált segíteni az öreg vándornak, aki hálából beavatta a titokba. A családom mindig is kívülálló volt, ez a kunyhó több generáció óta nyújt védelmet Frostheim zord időjárása ellen.

Einar hosszú percekig képtelen volt megszólalni, mígnem sikerült feldolgoznia a hallottakat, és homlokráncolva, zavartan pislogott Helgára.

– Miért nem törted meg az átkot, ha tisztában vagy a megoldással?

– Jogos a kérdésed, és ha nem környékezte volna szívem ugyanaz a rettegés, mint a falu többi lakosát, akkor már rég cselekedtem volna – ismerte be az asszony mélyet sóhajtva. – Még, ha nagy árat is kellett volna fizetnem érte. Mindennek következménye van, Einar. Ha az átok megtörik, olyan sötétség hull Marklandra, amihez foghatót még senki nem látott. Ha elvégzed a rituálét..., akkor a Fisken nevű tengerlakók százai partra fognak lépni. Egy egész sereg rohanja majd le a települést, hogy csillapítsák haragjukat. Megvívtál egy csatát a banditák ellen, ám ha komoly a szándékod, akkor életed talán legnehezebb próbája elé kerülsz. Maga a Gonosz fog vadászni rád!