By Your Side ＳＺＵＮＥＴＥＬ

I.fejezet [10.rész]

Az időpont kérés után kijöttünk a fodrászatból, majd bementünk az egyik gyorskajáldába. Szerencsére nem voltak olyan sokan, így anyának nem kellett bújkálnia, ahogy nekem sem. Tudjátok hogy megy ez...Ha valamelyik rajongód kiszúr, akkor őt követi 100 meg 100, és nem tudsz tőlük szabadulni. Így jobb a békesség. Elfoglaltuk az egyetlen ablak melletti asztalt, majd enni kezdtünk. Random dolgokról beszélgettünk, amikor megpillantottam, egy számomra nagyon ismerős férfi alakot. Nem, nem Manoli volt az. Egy nagyon fontos személy volt ő is az életemben. Ő pedig nem más mint, Joely White. Zayn apja.

-Kicsim.-legyezte előttem anya a kezét.

-Igen?-kérdeztem.

-Mi a baj?-kérdezte.-Olyan sápadt vagy.-állapítja meg.

-Öhm..Semmi, semmi. Megengeded, hogy gyorsan elmenjek a mosdóba?-kérdeztem.

-Persze. Menj csak.-mondja mosolyogva.

Bólintok egyet, majd felállok az asztaltól. Kisétálok lassan, és felemelt fővel az ajtón, majd Mr.White keresésére indulok. Körbe jártam azt az emeletet amin voltam, de sehol nem találtam. Bassza meg a kurva isten. Pont most kellett nekem elveszítenem szem elől.

-Csak nem eltévedtél?-hallok meg egy hangot a hátam mögül. Lassan fordulok hátra, és velem szemben áll a keresett személy.

-Joely bácsi???-kérdezem könnyes szemekkel.

-Te ki vagy?-mér végig.

-Hát nem emlékszel rám?-potyognak a könnyeim.

-Kellene?-vonja össze a szemöldökét.

-Én vagyok az...-törlöm le a könnyeimet.-Dorotthy.-nézek fel rá. Látom az arcán, hogy gondolkozik, hogy ki is vagyok én, ami meglepő, de nagyon fáj. Nem emlékszik rám. Akkor, Zayn sem.

-Dotty. Te vagy az?-kérdezi kikerekedett szemekkel.

-Igen.-sírom el magam mosolyogva.

-Úristen. Gyere ide picim.-mondja, majd magához von jó szorosan, ahogy csak bír.-Hát te?-kérdezi kedvesen, de még mindig ölelkezünk.

-Anyával plázázunk egy kicsit.-bontakozom ki karjai közül.-..és te?-kérdezem vissza udvariasan.

-Igazából én Zayn öltönyéért jöttem.-válaszolja mosolyogva.

-Milyen alkalomra lesz?-kérdezem mosolyogva.

-Esküvő.-mondja vidáman.-Az én nagyfiam, 4 hónap múlva megházasodik.-mondja büszkén.

Ahogy eljut az agyamig az, amit mondott, hirtelen mérhetetlen fájdalom járja át az egész testem. Hirtelen szúrni kezd a mellkasomba, és a torkomban is gombóc keletkezik. A szívverésem a kétszeresére nőtt, és a könnyeim is utat törtek maguknak. A levegőt is alig bírja befogadni a tüdőm, és közel vagyok az ájuláshoz. Hirtelen megérzem a hideg talajt a fejem alatt. A fejembe éles fájdalom nyilal, ami miatt késztetést éreztem, hogy lehunnyam szemeimet. Az idősebb White utánam kap, de már késő. Én a földön fekszem.

....Ájultan....

Este 11 óra

Éles fájdalomra ébredek. Lüktet a fejem, és még a kezem is fáj. Nagyon fáj.
Óvatosan nyitogatni kezdem a szemem, mintha félnék valamitől. Kinyitom a szemem, és amit rögtön kiszúrok, hogy a szobámban vagyok, és az ágyamban fekszem. De hogy kerültem ide? Mi történt? Arra emlékszem, hogy...
Várjunk csak! Ha az emlékezetem nem csal, akkor én...Én Joely White-tal beszéltem. Ami azt jelenti, hogy Zayn is a városban van. Vagyis...Itt kellene lennie. A szívem ahogy a nevére gondoltam, százszor gyorsabban kezdett el verni. Gyorsan felültem az ágyon, ami valljuk be, nem volt a leghelyesebb döntésem, mivel oly annyira megszédültem, hogy visszaestem az ágyra. Felnyögtem, a következő pillanatban pedig anya, és apa rontottak be a szobámba.

-Jobban vagy kincsem?-kérdezi apa.

-Persze.-válaszolom csukott szemekkel.

-Mi történt?-kérdezi anya.-Egy idegen fiúval találtam rád, aki épp mentőt akart hívni.-mondja szomorúan.

-Nem Joely bácsi volt ott velem?-kérdezem, és megint hirtelen mozdulatokkal ültem fel, de most nem szédültem meg annyira...

-Milyen Joely bácsi?-kérdezi apa hitetlenkedve.-Egyáltalán ki az?-kérdezi nevetve.

-Zayn apja. Tudjátok...-magyarázom. Egymásra néznek, majd fájdalmas arccal megszólal anya.

-Tudod kincsem, tudjuk hogy hiányzik neked. Sőt. Meg is értjük. De ez azért túlzás, hogy beképzeled magadnak a dolgokat.-magyarázza.

-Nem vagyok hülye. Tudom, hogy vele beszéltem. Ott állt előttem. Sőt. Meg is ölelt, és elmondta, hogy Zayn megházasodik.-mondom, és az utolsó szónál eltörik a mécses. Sírva borulok vissza az ágyba, majd húzom össze magam.

-Shh. Nincs semmi baj drágám.-fekszik a jobb oldalamra apa, anya pedig a bal oldalamra, majd mind ketten átölelnek.

-Annyira hiányzik.-zokogok tovább.-Annyira üresnek érzem magam. Anya, mond meg nekem, hogy mért nem tudom őt elfelejteni? 6 éve már, hogy elment, itt hagyott, és én még mindig ugyan úgy szeretem.-sírok tovább.

Anyának is könnyesek lesznek a szemei, majd a következőt mondta:
-Nem tudom drágám. Bár tudnám.-simogat, majd még jobban magához húz.

Amikor egy anya, azt mondja hogy "Nem tudom", akkor az a helyzet már tényleg, 100%-san kilátástalan. Ez az érzés, valószínűleg sohasem fog elmúlni. Én pedig ettől félek.
Félek, hogy az érzéseimet nem fogom tudni irányítani.
Félek, hogy egy napon egy másik férfit fogok úgy szeretni, ahogy őt szerettem.
Félek a jövőtől.
Félek mindentől.

Fél óra múlva már csillapodni kezd sírásom, de még a szívembe mindig szúr.

-Miben jobb mint én?-kérdezem meg váratlanul. A hangomtól megijedek. Nagyon rekedt a sok sírástól.

-Semmiben kicsim. Nálad jobb nincs.-mondja apa.

-De. Ezek szerint van.-mondom, majd lehunyom szemeimet, és rögtön elragad magával az álomvilág.

Sziasztok! Tudom, tudom... Késtem, meg minden. Bocsánatot kérek, de nagyon sok a tanulni valóm, és ezért nem tudtam kirakni új részeket. Igyekszem őket pótolni! Nocita13 Itt az uj rész.
Ma még lesz 1, sőt, lehet hogy 2 is. Puszi nektek! Jó olvasást!❤❤❤