By Your Side ＳＺＵＮＥＴＥＬ

I.fejezet [5.rész]

A csengő hallatán fellélegezve mentem ki az osztályteremből, és vettem az irányt a büfébe. Lesétáltam a lépcsőn, majd jobbra fordultam, végig mentem a folyosón, majd balra mentem, és azon a folyosón a 3.ajtón nyitottam be. Meglepő, de nem voltak sokan, csak páran. Beálltam a sorba, majd várakoztam. Körülbelül 5 percet várhattam, és sorra kerültem.

-Csókolom Catarine néni.-köszönök illedelmesen.

-Szervusz kedveském. Mit adhatok?-kérdezi.

-Kérek szépen egy 0,5 literes ásványvizet, egy 0,5 literes XIXO teát, de az barackos legyen (mondjuk ezt te is tudod).-mosolygok rá.

-Igen, igen. Lassan már mindent tudok rólad.-neveti el magát.-Még valamit szeretnél?-kérdezi.

-Öhm...-nézek körbe a kínálaton, majd megakad a szemem valamin.-Két csokis kekszet, és egy sonkás szendvicset, kérek még hozzá.-mosolygok.

-Rendben. Tessék, itt vannak.-adja a kezembe őket, közben pedig a pénztárcámat veszem elő.

-Hagyd csak, mára meghívtalak.-szólal meg egy hang a hátam mögül. Hiába csak most reggel hallottam ezt a hangot, megjegyeztem. Gyűlölöm ezt a hangot, ahogy a gazdáját is.

-Nem kell, Kösz. Majd én fizetek.-hátra sem nézek.

-Ideje lenne megszoknod. Nem gondolod?-súgja a fülembe.

-Nem gondolom.-válaszolom.

-Pedig szokj hozzá a gondolathoz, hogy az enyém vagy, és azt csinálod amit én mondok.-suttogja a fülembe.

-Te nekem soha nem fogod megmondani mit csináljak, és mit nem! SOHA!-ordítom el magam, majd otthagytam a büfében.

Felrohantam a lépcsőn, majd be a terembe. A padomra lecsaptam a kajámat, majd belerúgtam egyet abba.
Aztán odamentem a falhoz, és ököllel beleütöttem. Nem érdekelt hogy fáj. Akkor nem. Akik bent voltak a teremben, némán tűrték a dühkitörésem, és megsem nyikkantak. Csak akkor rohant le az egyik, (nem tudom hová), amikor keserves zokogásban törtem ki.
A falmentén le csúsztam, felhúzott térdeimre hajtottam a fejem, karommal átöleltem azt, és abba zokogtam fel. Ordítottam, sikítottam. Aztán, két erős kar fonódott körém, majd húzott magához még jobban.

-Mi a baj hugi?-kérdezi lágy hangon Andy.

-Én ezt...Nehem bírom...-sírtam tovább.

-Mégis mit?-kérdezi.

-Azt a kurva...faszfej...köcsög gyereket....-mondtam szebbnél, szebb jelzőket arra a senkiházira.

-Abból sok van.-gondolkozik hangosan.

-Ne idegesíts már még te is...-nézek rá gyilkos tekintettel, amitől kicsit visszább vesz.

-Jó, jó...Manoli?-kérdezi szomorú tekintettel. Elkezdek könnyezve bólogatni.

-Nem éri meg, hogy miatta sírj...Kibírod majd...-törli le a könnyeimet.-...és ha egy ujjal hozzád ér, vagy csak szavakkal megbánt majd, kitekerem a nyakát...vagy nem is...Kitöröm a karjait, és az egyiket a hátába állítom, a másikat meg feldugom neki.-kalandozik el, mire hangosan felnevetek, és a szomorúság rögtön eltűnt.

-Tudom bátyus. Olyan jó, hogy vagy nekem..-ölelem magamhoz.

-Hát még nekem..-sóhajt fel.

-Aucs..-nyögök fel.

-Mi az? Mi a baj?-kérdezi aggódva.

-A kezem.-mutatom fel a jobb kezemet, ami már szép kék színű lett, és fel is dagadt.-Ez nagyon fáj.-szisszenek fel.