Egy nyári tábor...

Az igazság...

Mikor beértünk az ebédlőbe minden szempár ránk szegeződött.Nagyon szar érzés mikor mindenki téged bámul és nem azért,mert valami jót csináltál...én csak próbáltam minél jobban Jack mögé bújni,nagyjából sikerült.Leültünk Davidékhez és Jack hozott nekem két pirítóst,majd leült mellém.Nem nagyon nyúltam a kajához,csak tologattam ide-oda.
-Hé,muszáj enned!-mondta Jack,majd közelebb tolta hozzám a tányért.Haraptam egyet a piritósból,majd szép lassan elkezdtem enni.
-Na Maya most ideje mesélni.-mondta Harry,miközben nagyban ette a pirítósát,és várta a nagy sztorit.
-Majd ha nálatok leszünk.-mondtam,majd kivittem a pirítóst és inkább bementem a fiúk faházába.Ott vártam őket.Kis idő utánmeg is érkeztek.
-Na akkor Maya,hallgatunk.-mondta Harry.
-Hurrá...hát...szóval...na jó kezdem elölről.-dadogtam.
-Asszem nekünk is úgy kesz a legjobb.-vigyorgott David.
-Szóval...anya nem akart engem,de mivel szerette apát ezért megtartott engem,és együtt neveltek engem.Imádtam táncolni és énekelni.Táncversenyekre jártam,és a tanárom szerint elég tehetséges vagyok,az éneklést csak hobbiszerűen csináltam,néha egy iskolai verseny vagy ilyesmi,az nem volt komoly,de a tánc nagyon is.Sajnos a versenyek miatt eléggé elhanyagoltam a tanulást.Egyik nap táncversenyről jöttem haza-nyeltem egy nagyot,és egy könnysepp gördült végig az arcomon-mikor meghallottam,hogy anya és apa nagyban veszekszik.Rajtam.Anya azt mondta,hogy miattam ki kellett hagynia a bulikat és minden szórakoztató dolgot az életéből.Apa persze ellenkezett,de nem sokat ért.Vicces...anya hagyta el apát,miközben ő csalta folyamatosan kanos faszikkal apát.Ők nem tudták,hogy ezt mind hallottam,amíg nem figyeltek rám felosontam a szobámba és zokogni kezdtem.Anya elhagyott minket és emiatt 3 évig depresszióba estem.Nem keresett.Nem hívott.El sem köszönt.Apa próbálta megmagyarázni,de én nem hagytam neki,hisz tudtam az igazságot.Aztán lassacskán felnőttem és rájöttem,hogy felesleges emlékeznem az anyák napjára,vagy a születésnapjára...vagy a napra amikor elhagyott minket,egy idő után eldöntöttem,hogy nem akarok miatta szenvedni.Azóta mindenkivel bunkó vagyok,és ezért nem volt sok barátom.Ha akadt is valaki,akkor sem mertem neki mondani semmit,mivel nem akartam,hogy ő is elhagyjon.Sokáig az volt az gondoltam,hogy ha én bántom előbb a másikat,akkor ő nem fog bántani engem...de ebben a világban...látjátok mi történt mégmindignemtudomanevétseggarc cal.Most pedig itt tartunk.Eljöttem ebbe a táborba,remélve,hogy mivel nem ismer senki,itt majd más lesz és nem kell bunkónak lennem,hátha lesznek barátaim.De hát eddig bírtam,szóval...sajnálom,hogy meg kellett tudnotok,vagy hogy ezt így rátok zúdítottam.Sajnálom...-fejeztem be,majd egy forró könnycsepp gurult le arcomon.Mikor fölnéztem,azt hittem rosszul látok.
-David,te sírsz?-kicsit már mosolyogtam.
-Nem!Nem!Én...csak...Istenem még nem hallottam ilyen szomorú sztorit.-mondta majd elbőgte magát és hirtelen a nyakamba borult.Én csak figyeltem őt,majd lassan elkezdtem simogatni a fejét.
-Jól van David semmi baj,mostmár jól vagyok.-próbáltam nyugtatni.
-Szegény Mayaaaaa!!!....-Istenem hát ennek is van szíve.Harry megoróbálta leszedni rólam Davidet,nagynehezen sikerült is neki,de David most meg Harrybe kapaszkodott.
-Hát mostmár mindent tudtok.Remélem nem hagy el egyikőtök sem...-
-Jézusom dehogy is Maya.Mi imádunk.-mondta Harry.Nagyon jól esett.Észrevettem,hogy Jack ek is kezdenek könnyek gyűlni a szemében,átültem mellé és megöleltem,ő szorosan visszaölelt,ami megnyugtatott.
-Köszönöm,hogy vagytok nekem.-mondtam,majd kinyújtottam a kezeim egy csoportos öleléshez.Mondanom sem kell,hogy David volt az első aki a nyakamba borult,majdnem hátra is borultam,de szerencsére fél kézzel meg tudtam támaszkodni.Mikor megtaláltam az egyensúlyom,megint kitártam karjaimat,és ezúttal sikeresen odajöttek hozzám és meglett a csoportos ölelés.

Szisztook hát itt egy rövidebb rész.Igyekszem,most hogy itt a nyári szünet.Remélem tetszik.Próbálok sietni a kövivel,addig is puszi, by: Az író.😘