Egy nyári tábor...

Ezt meg hogy?

Aggódó tekintetek néznek ránk és le sem veszik rólunk a szemüket.A tömeg egy emberként rohant oda hozzánk és kezdett mindenki kérdezősködni.Persze nem nagyon értettem belőle sok mindent.Végül Harry és David furakodott előre hozzánk.
-Úristen Maya!Jól vagy?Mi történt?-kérdezte Harry.
-Hosszú.-mondtam,majd fájdalmasan felnyögtem és a hasamhoz kaptam.Erre persze Jack azonnal rám nézett és próbált átfurakodni velem a tömegen.David és Harry persze utánunk.Útközben csatlakozott hozzánk a táborvezető is.Bevittek egy ottani faházba,ahol a kalandparkosok szoktak dolgozni.Jack óvatosan letett engem egy kanapéra,majd a táborvezető jött oda hozzám.Csak én Jack,David,Harry,a táborvezető és a kalandpark főnöke volt a faházban.
Odalépett hozzám a táborvezető.
-Maya,mi történt?-
-Lezuhantam,de azt ne mondja,hogy nem tudta...-mondtam flegmán,majd fájdalmasan felkiáltottam.
-Maya!-kiáltott fel Jack.
-Azonnal el kell látnunk a sebeit.-mondta a táborvezető.
-Óvatosan.-mondta aggódva Jack.
-Jól van jól van igyekszünk.-mondta a táborvezető,majd lassan levette az anyagot a hasamról,ami  sebet takarta.Nagyon fájt,mégsem akartam gyengének tűnni.
-Jesszusom,ez súlyosabb,mint gondoltuk.-mondta hitetlenkedve a táborvezető.
-Mi?Mekkora a baj?Ugye rendbe fog jönni?-aggódott Jack.
-Sürgősen mentőt kell hívnunk.-mondta a kalandpark főnöke,majd tárcsázta is a mentőket.
-Amíg idérnek,addig kicserélem a kötéseidet.-mondta a táborvezető,majd hozott törölközőket,rongyokat és szorosan bekötötte a sebeimet.Persze ez is rohadtul fájt,de nem akartam mutatni,nehogy Jack még ennél is jobban aggódjon.Mert amint látom egy hajszál választja el attól,hogy mindent porig romboljon.Mikor befejezte a táborvezető Jack egyből odajött hozzám,majd felültem,ő leült és az ölébe hajtottam a fejemet.Szorosan fogtam a pólóját,mivel nagyon kínoztak a sebek.Jack elkezdte simogatni a fejemet,majd lassan odahajolt hozzám és megpuszilta a homlokomat.Nagyon jó érzés,hogy legalább ő itt van.Mikor már majdnem az ájulás szélén voltam felkiáltott a kalandpark főnöke.
-Itt vannak a mentősök!-kiáltott.
-Na végre!-mondta Jack,majd berontottak hozzánk a mentősök,kivittek engem,majd hordágyra helyeztek.Jack persze végig fogta a kezemet.
-Sajnálom de csak 1 valaki jöhet vele és az inkább egy felnőtt legyen.-mondta az egyik mentős,mire én felültem.
-Ha ő nem jöhet velem,akkor én itt vérzek el.Nem érdekel semmi.Csak ő jöhet velem.Megértette?Hmm???-mondtam a mentősnek rémisztően,amitől ő is megijedt.
-A-aa...izé i-igen oké hát persze.-dadogta.
-Nem is vagy te olyan rosszul.-mondta egy másik mentős mire én megint nem tudtam tűrtőztetni magam.
-Na ide figyeljen!Mindjárt elvérzek bazdmeg!Nagyon gyorsan szedje a lábát,rakja le a hátsóját a volán mögé és a korházig meg se álljon!Világos?-mondtam halál komolyan,mire mindenki meglepődve nézett rám.
-Az égvilágon senkinek nem fogom hagyni,hogy így beszéljen velem.-mondtam,majd visszafeküdtem,a mentősök pedig betoltak az autóba,Jack pedig jött velem.
-Vigyázz rá!-kiáltotta Jacknek a táborvezető.
-Az életemnél is jobban!-mondta Jack komolyan,majd leült mellém.Egész úton fogta a kezemet,ami megnyugtatott.Soha nem akarom elengedni őt.Soha.Mikor megérkeztünk azonnal bevittek egy terembe és vizsgálni kezdtek.Lefertőtlenítették a sebet,majd hát...össze is kellett varrni...a lábamon és a karomon megúsztam kötésekkel...Jack kint várt.Végre mindennel végeztek az orvosok.
-Hát...kisasszony...bele is halhatott volna...-mondta az orvos,mire én lesokkoltam.
-Igazából azt sem tudjuk,hogy hogyan lehetséges,hogy túlélte.-vallotta be az orvos.
-Hogy mi???-csak ennyit tudtam kinyögni.
-A hasadon a seb...nagyon mély...ugye össze is kellett varrni.Ennyi idő alatt mások már rég elvéreztek volna,a kötések ellenére is.És ahogy hallottam te olyan jól volt,hogy még ki is tudtad osztani a mentőseimet.-mondta hitetlenkedve.
-Sok mindent túléltem...nem most fogom feladni...tudtam,hogy súlyos a seb...de azt is,hogy nem akarom így végezni,egy erdő közepén.Nem.Én ahoz túl makacs vagyok.-mondtam határozottan.Tényleg így gondoltam.Csak azt az apró részt kihagytam,hogy csak Jack miatt csináltam.Ha ő nem lenne már biztos meggyőztem volna magam arról,hogy nem érdemes élnem és,hogy felesleges küzdenem,hogy már senkinek nem számítok és,hogy nem vagyok fontos.De hála neki most itt vagyok és a barátnőjének tudhatom magam.Ami nagyon jó érzés.Soha nem engedem el őt...Még a halál sem választ el tőle...
-Hű...soha nem láttam még hozzád hasonlót.-képedt el az orvos.
-Hát itt vagyok.-mondtam,majd kikeltem az ágyból,mire nagyot nézett az orvos.
-Mivan?-kérdeztem.
-Hogy hogy már fel tudsz állni?-
-Hát tudja....van 2 lábam...-kezdtem bele,de félbeszakított.
-De hát a sebek.Így is alig élted túl.-
-De jól vagyok.-mondtam,majd pördültem egyet.-Látja?-
-Látom...-mondta még mindig elképedve.
-Na mehetek a táborba?-kérdeztem vidáman.
-Hát...még bent kellene tartanunk,de látva,hogy milyen jól vagy....-
-Akkor?-kérdeztem vidáman.
-Ahh...a barátod kint vár...-mondta,majd én a nyakába ugrottam.
-Köszönöm.-mondtam.
-Még ugrálni is tudsz?-kérdezte?-
-Lehet.-
-És nem is fáj?-
-Ahogy mások azért vagdossák magukat,hogy inkább fizikailag fájjon,ne pedig érzelmileg,hát én most olyan boldog vagyok,hogy ezek az érzések elfeledtetik velem a fizikai fájdalmat... -mondtam,mire az orvos csak bámult rám.
-Elmagyarázzam mégegyszer?-kérdeztem.
-Nem kell,tökéletesen értettem.Csak elképedtem,hogy a korodhoz képest milyen okos vagy.-
-Semmi nem függ a kortól.-mondtam,majd kiléptem az ajtón.Jack pedig azonnal felnézett.Odamentem hozzá,majd szorosan átöleltem,amit viszonzott is.
-Hogy hogy már kiengedtek?-kérdezte Jack.
-Meggyőztem őket.-kacsintottam rá.
-Elképesztő vagy.-mondta,majd lassan közelebb hajolt hozzám,lenézett a számra és megnyalta ajkait,majd visszanézett a szemembe.
-A hasam sérült meg,nem a szám.-mosolyodtam el,majd megcsókoltam,ő persze egyből visszacsókolt.Lassan és szenvedélyesen csókolt meg újra és újra.
-A táborvezető kint vár.-mondta végül Jack.
-Ahh...jó...menjünk.-mondtam,majd felálltam.Mikir kiértünk a táborvezető szintén érdekesen nézett rám...már unom.
-Igen,mehetek a táborba.Minden jó,szuper,happy,csak induljunk.-mondtam,erre persze csak bámult rám,de én inkább beültem a kocsijába.Jack és a táborveuető is beszállt,majd elindultunk a tábor felé.Az út lassan telt.Mikor megérkeztünk...mondanom sem kell,hogy mindenki bámult...kiszátam a kocsiból,majd Jackkel,és mostmár a fiúkkal az oldalamon elindultam a fiúk faháza felé.
-Nincs hozzátok kedvem!-kiáltottam a táborban kévő emberkéknek,majd beléptem a fiúk szobájába,és leültem egy székre,a fiúk pedig az egyik ágyra.
-Na most azonnal elmeséled,hogy mi volt!-mondta komolyan David.
-Ahh...muszáj?-kérdezten unottan.
-Igen,még szép.-mondta Harry.
-Ahh...jó...na szóval felszálltam arra az izére,a kötél elszakadt,a kezemből oedig kicsúszott az a szar és lezuhantam.A faágak belemélyedtek a kezembe,lábamba és leginkább a hasamba.Aztán,letéptem a pólomból egy jónagy darabot,amint láthatjátok,és azzal bekötöttem a sebeimet,hogy ne vérezzek el...aztán rájöttem,hogy vittem telefont,és hát a mobilnet a barátom.Így hát felhívtam a tábort és...-mondtam volna,de Harry közbevágott.
-És hogy hogy Jack talált meg?-
-Ha nem vágtál volna közbe...mondjuk....-mondtam flegmán.
-Jól van na.-tette fel Harry a kezeit védekezőn.
-Na szóval,felhivtam a tábort és Jacket kértem,szoltam neki,hogy hol vagyok...és megtalált és a többit már tudjátok.-mondtam,pár apró részletet kihagyva...
-De mért neki szóltál?-kérdezte David...azt hittem leütöm...
-Mert nem akartam,hogy a táborvezető felhívja apukámat,azzal,hogy lezuhantam, több,mint 7 méterről...-mondtam egyértelműen.
-De akkor mért nem nekünk szóltál?-érdeklődött Harry....komolyan nem esik le nekik?
-Mert ti elbénáztátok volna...nem találtatok volna meg és már ott véreztem volna el...-mondtam kioktatóan.
-Köszi,hogy bízol bennünk.-mondta David.
-Naaa...tudjátok,hogy szerizlek titeket.-mondtam kedvességet tettetve.
-Ne nyalizz,most megsértettél.-játtszott sértődöttet a két fiú.Erre csak odamentem hozzájuk.
-Naa...ne legyetek már ilyen durcik.-mondtam nekik kedvesen,majd beültem közéjük és átkaroltam őket.A jobb karom alatt Harry,a bal karom alatt David csücsült.
-Naaaa...nemár.....-mondtam boci szemekkel,majd szépen kezdtem rájuk pislogni.
-Na jó...de,csak 1 feltétellel.-mondta Harry.
-És....mi az?-érdeklődtem.
-Soha többet ne legyél olyan rossz kedvű,mint a kalandpark előtt!-mondta komolyan...eszembe jutott...minden...
-Akkor inkább haragudjatok életetek végéig.-mondtam,majd felálltam, kisétáltam a faházból és leültem a lépcsőre.Nem akarok többet anyára gondolni...egyszerűen csak tűnjön el az életemből...de örökre.Mikor a legnagyobb szükségem volt rá,nem volt ott,és persze most sincs itt.Mért is lenne?Hisz én nem számítok neki...
A fiúk persze kijöttek utánam...mert mért is ne.
-Miért leszel olyan roszkedvű,ahányszor megemlítjük?-kérdezte David.Erre most komolyan értelmes választ vár.Ha eddig nem mondtam,el majd gondolja,hogy itt az alkalom?Hát nem.
-Mert.Zárjuk le ezt a témát és beszéljünk másról.-mondtam.
-Nem.Nem zárjuk le a témát.Igen is tudnunk kell róla,hogy mi van veled.-mondta Harry.
-Nem,nem vagy az apám.-mondtam undokan.
-Mi a franc bajod van?-kérdezte David.
-Hagyjátok már,lehet,hogy csak rossz napja van.-szólt Jack.Hálásan néztem rá.De Harryt nem érdekelte Jack kijelentése,mivel folytatta.
-És mégis hány rossz napja van?-na itt volt elegem.Fogtam magam és eldutottam a faházunkba.Ami nem volt túl jó ötlet,mivelhogy fájni kezdett a seb a hasamon...Gyorsan lefeküdtem,és csak pihentem.Lehet,hogy el kéne momdani a fiúknak az anyás dolgot...de nem akarom,hogy sajnáljanak,de azt sem,hogy tovább faggassanak.Nem tudom...majd egyszer...talán...
Még gondolkodtam ezen egy kicsit,beállítottam reggelre az ébresztőmet,majd lassan elnyomott az álom.

Sziasztok,sajnálom,hogy ez rövidebb rész lett,de nagyon sok volt  a tanulni valóm és esténként már fáradt voltam,tehát nem igazán tudtam írni.De most itt vagyok és a kövi részt tényleg hamar fogom hozni.Remélem azért ez a rész is tetszeni fog.Tényleg sietek a kövi résszel,addig is puszi mindenkinek:
by :Az író