A Srác Akit Az Elején Utáltam... Ff.: Manu Rios

~Az igazság~

-Manu szemszöge-
Mikor kiléptem a kórteremből hallottam ahogy El elkezd kiabálni Cameronnal, nem voltam kíváncsi a veszekedésükre ezért inkább elindultam haza..De előtte gyorsan be ugrottam a kórház büféjébe venni valami enni valót, mikor már oda értem a kaszához futó lépteket hallottam. Mikor hátra fordultam meg láttam Eliz-t ahogy kirohan a kórházból..Vajon mi történhetett? Gyorsan megvettem a szendvicset és rohantam is utána. Valamiért fontos lett nekem ez a lány. Mikor először találkoztunk a lakásban náluk nem gondoltam volna, hogy többet is fogunk beszélni. Nem tudom mit érzek El iránt de azt igen, hogy nem akarom többet megbántani...Nem akarom hogy miattam sírjon...Istenem Manu te rohadtul bele estél Elizabeth-be...De  én nem érezhetem ezt..Ő nem érez semmit irántam...Ezekkel a gondolatokkal mentem el a házukhoz és mivel már elég késő volt El szobájában égett a lámpa. A teraszuk ajtajára fellépte gondolkoztam, hogy csengessek e van ne, a végén mégis csak arra jutottam, hogy csengetek. Talán 5 perc várakozás után El anyukája nyitót ajtót. Ez a nő valami atom jól tartja magát. 

-Jó estét Mrs.Peterson. 

-Szia Manu. Kérlek szépen tegeződjünk azért mégsem vagyok olyan öreg.- Mosolyodott el kedvesen

-Rendben. Köszönöm. Eliza esetleg itthon van? - tértem arra a dologra amiért valójában itt vagyok.

-Igen-igen, fent van a szobában menj csak. - intett beljebb. 

-Köszönöm. 

Mikor először léptem be a Peterson házba nem volt időm rendesen körbe nézni. A nappali halvány barna színű, fehér ajtókkal amik különböző helyiségekbe nyílik, nem az a hatalmas lakás de valahogy mégis érezhető rajta a családi hangulat. Miközben a lépcsőn hallattam felfele a lépcső melletti falon különböző kis kori képek vagy éppen esküvői hm érdekes El apukáját még sosem láttam. Miközben ezen gondolkoztam el is érkeztem  egy hófehér ajtóhoz amin egy nagy ,,STOP" tábla volt találó El. Halkan bekopogtam a szobából egy halk tessék hallatszót én pedig ezt hallva benyitottam.

~Elizabeth szemszöge~ 

Körül belül már a film közepénél lehettem mikor valaki kopogott. Anya nem szokott kopogni mikor be jön szóval fogalmam sem volt ki volt az. Ezért egy halk tesséket mondva vártam, hogy az illető belépjen. Mikor az a személy akire kicsit sem számítottam belépet nagyon meglepődtem. 

-Rios? Hát te? - Kérdeztem tőle még mindig meglepődve.

-Láttam, hogy elrohansz a kórházból és gondoltam eljövök utánad hát ha valami nagyobb baj van. De ahogy nézem semmi baj sincs szóval én megyek. - fogta meg a kilincset és már ment is volna ki mikor egy hang a fejemben meg szólalt nee ne nézetek dilisnek. Akarom én hogy elmenjen? Hiszen meg akarom tudni mi történt közte és Cam között, ezért gyorsan utána szóltam.

-Manu várj. - Szóltam utána.

-Igen El? - Kérdezte meglepetten 

-Miért nem bír téged Cameron? - kérdeztem a régen bennem bujdosó kérdést.

-ÁÁH szóval erről van szó. Hát El fogd meg a kis takaród hozz egy adag rágcsát mivel ez hosszú történet lesz. - mondta mosolyogva és leült mellém az ágyba. 

-Igazság szerint én és Cameron régen nagyon is jobban voltunk mikor régen itt laktam, csak csináltam egy oltári nagy baromságot amiért a mai napig borzalmasan érzem magam.- Mondta Manu halál komoly fejjel  amin tényleg látszott a megbánás. - Volt egy kisebb házi buli az egyik haverunknál Cammel persze egyszerre érkeztünk.

Vissza emlékezés: 

"-Na Manu, hogy tetszik a hely? - kérdezte Cameron aki kicsit előbb érkezett mint én.