A cserediák 2: Lehetetlen ˢᵘᵍᵃ [✓]

Szétesett minden

/Alíz/

Sosem voltam még ennyire boldog, mint akkor. Azon a napon, mikor Yoongi után mentem Koreába. Azt hittük, hogy semmi nem fogja elrontani ezt a napot.
Azt hittük, hogy senki sem fog közbeszólni és belerontani kapcsolatunkba.
Abban a tudatban éltünk, hogy innentől kezdve együtt lehetünk és minden a legnagyobb rendben lesz.

Csakhogy nem így lett. Ugyanis egy dolog elrontott mindent. Simán együtt lehettünk volna, mivel az ügynökség engedélyezte kapcsolatunkat, de ez nem volt elég.

Vissza kellett mennem Magyarországra. Vissza a családomhoz, vissza az iskolába. Nem maradhattam Yoongi-val.

Még ez sem állított meg minket. Szerelmünk kitartott egy ideig. Mindennap beszéltünk videó hívásban. Viszont, ahogy egyre híresebb lett a BTS nevezetű bandájuk, egyre kevesebb ideje maradt rám. Nem tudott időt szakítani rám. Túl sok volt a próba, és mire hazaért vagy túl késő volt, vagy semmi ereje sem maradt.

Innentől kezdve ritkábban beszéltünk. Inkább csak üzeneteket küldözgettünk. Elején regényeket írtunk, majd ezekből sorok, végül szavak lettek.

Nagyon fájt, hogy megváltozott minden és nem tudunk annyit beszélni, mint régen. Nem tehettem semmit. Az elején Yoongi feladta a harcot, és ki akart lépni miattam. Nem engedtem. Ez volt az álma, nem akartam, hogy miattam ne váljon valóra. Önzőség lett volna.

Muszáj volt megállapodnunk abban, hogy különválunk, mert ennek semmi értelme sem volt. Mindkettőnknek fájt, de nem tudtunk mást tenni.

Kíra és Taehyung is ugyanabban a cipőben jár, mint mi. Abban térnek el tőlünk, hogy ők küzdenek. Hiába ritkán, de beszélnek. Igaz, már ők sincsenek együtt, de tartják a kapcsolatot. Nehezen, de tartják.

Szomorúan telnek a mindennapjaim, mivel nem tűntek el érzéseim Yoongi iránt. Üresnek érzem a házat nélküle. Az iskoláról ne is beszéljünk. Tele van cserediákokkal, akik csak Őt juttatják eszembe.

Hamarosan eljön az év vége és ugyanaz lesz, mint tavaly ilyenkor. Annyi különbséggel, hogy mi megyünk ki Koreába a cserepartnereinkhez. Félév után mentünk volna, de a két iskola ragaszkodott, hogy maradjanak az évben.

Kírának és nekem már nincs cserepartnerünk. Választás elé kerültünk. Folytatjuk itthon az iskolát, vagy idegen szülőknél lakunk kint. Ezt mai napig fontolgatjuk, de nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk.

Ma kell eldöntenünk, hogy most hétvégén repülünk-e az osztállyal és a cserepartnerekkel Koreába, vagy itthon folytatjuk az iskolát.

Követve rutinomat, miután hazaértem, ledobtam a táskám, majd abba a szobába mentem, ahol Yoongi élte mindennapjait. Leültem az ágyra, majd nagyot sóhajtva gondolkoztam az elmúlt egy éven.

-Hiányzik, tudom. – jött be anyu, majd leült mellém. – Menj Koreába. Itt az esély, hogy újra lásd. – mosolygott.

-Mert, ha elmegyek, és újra látom, minden jobb lesz? – néztem a szemébe. – Anya, Yoongi-ból Idol lett. Tele van zsúfolva az összes napja. Pont le fog velem állni, mikor van jobb dolga is...

-Nem tudhatod. Megbeszéltétek, hogy különváltok. És miért? Mert így könnyebb. De nem biztos, hogy a könnyebb út a legjobb. Pakolj össze, szedd össze barátnőd, és szálljatok fel holnap arra a gépre vagy nem tudom, hogy mit csinálok veletek. – nevetett.

-De, ha minden balul sül el, akkor az a te hibád lesz! – fenyegettem meg nevetve.

-Na menj! – utasított nevetve.

Felhívtam Kírát, majd beláttuk mindketten, hogy lehet, hogy igaza van anyunak és jobb lesz, ha elmegyünk.

Elkezdtem összepakolni, majd reménykedve lefeküdtem aludni.
Reménykedtem benne, hogy újra viszont láthatom Yoongi-t és, hogy jobbra fordulnak a dolgok...

----------

Sziasztok! ❤
Itt is lennék az első résszel, ami nem lett valami hosszú, de remélem azért tetszett nektek. 😄