A cserediák 2: Lehetetlen ˢᵘᵍᵃ [✓]

Üzenet elküldve

/Alíz/

Mikor visszaértem az étkezőbe a többiek már szedték le az asztalt. Beálltam segíteni, majd egy sóhajt kíséretében elkezdtem mosogatni.

-Alíz, ne szórakozz, majd én elmosogatok. – jött mellém SuBin.

-Megcsinálom. – mosolyogtam rá.

-Alíz, szomorúságra nem jó a mosogatás. – közölte Jun.

-Van jobb ötleted? – zártam el a vizet, majd kíváncsian ránéztem.

-Van. – felelte, majd kezembe nyomott egy csokit. – Ez boldoggá tesz. – nevetett.

-Lehet igazad van. – nevettem fel.

-Még jó. – közölte Kíra. – A csoki sokkal jobb a fiúknál. Édesek és sosem bántanak meg.

Kíra mondatán mindenki nevetni kezdett.

-Igazad van Kíra. – nevettem.

-Na ugye? – nevetett Ő is.

Kibontottam a csokit, majd négybe törtem és mindenkinek adtam belőle.

-Mivel a csoki olyan jó... - néztem nevetve Kírára. – Ezért egyen belőle mindenki. – mosolyogtam.

/Yoongi/

Mindketten csendben ültünk a kocsiban, majd mikor az utcánkba kanyarodtam MinHee kíváncsian nézett rám.

-Nem úgy volt, hogy egy műsorban fogunk szerepelni? Az interjú...

-Igen, úgy volt. De nem így lesz. – közöltem, majd leparkoltam a ház előtt.

-De a bejelentés...

-MinHee...Miért fontos ez ennyire neked? Együtt vagyunk, de nincs kimondva még. Hát aztán?

-Mi tart vissza téged? Csak nem az a lány, aki a szüleidnél volt? Végén még kiderül, hogy nem is engem szeretsz... - sértődött meg.

-Ezt miből gondolod?

-Még mielőtt oda mentünk volna, te is nyilvánosságra tetted volna a kapcsoltunkat...Aztán, most meg megváltozott egyből a véleményed. És Ő miért hívhat Yoongi-nak?

A kocsiban ülve idegesen kapcsoltam vissza a biztonsági övet, majd az ügynökség felé hajtottam.

-Most meg hova megyünk?

-Bejelentjük a kapcsolatunkat nem? Nem ezt akartad?

-Imádlak. – mosolygott MinHee.

Hogy miért mentem bele?
Mert nem akartam hallgatni MInHee nyavalygását tovább...

/Alíz/

Yoongi szobájában ültem és gondolkoztam.

Olyan furcsa volt Yoongi...
Itt valami nem stimmel...
Vagy csak azért gondolom ezt, mert nem akarom másik lány mellett tudni?

-Alíz... - lépett be Kíra a szobába.

-Mondjad. – néztem rá kíváncsian.

-Tudod...Hát itt vagyunk Szöulban...Itt volt Yoongi...Szerinted én találkozhatok Taehyung-gal? – kérdezte halkan.

-Természetesen. Hívd fel. Meg van még a száma ugye? – kérdeztem mosolyogva.

-Persze...

-Hívd fel.

-Rendben. – felelte, majd kiment.

Felmentem közösségire, majd megnyitottam a régi beszélgetésünket Yoongi-val.
Visszaolvastam, majd valamelyiken el is mosolyodtam.

Vajon használja még a profilját?...

Kíra visszatért a szobába, majd egy hatalmas vigyorral nézett rám.

-Holnap találkozok vele. – ölelt meg örömében.

-Ez szuper. – öleltem át én is.

-Miért van nálad megnyitva a beszélgetésetek Yoongi-val? – húzta fel a szemöldökét.

-Hát...Csak véletlen rámentem... - hazudtam.

-Aha... - tette keresztbe kezét, majd kikapta a kezemből.

-Kíra! – kiáltottam rá.

-Nyugi, bízz bennem. – nevetett.

Lefagyva álltam előtte, majd visszaadta a telefont.

Ránéztem, majd egy Szia volt beütve, de nem volt elküldve.

-Mi a terved? – húztam fel a szemöldökömet.

-Beszélj vele.

-Minek?

-Miért ne? – mosolygott.

-Barátnője van...

-És? Barátok lehettek nem? – érvelt. – Meg hát cserepartnered volt... Nem egy őrült rajongó vagy, aki zaklatni akarja. – nevetett.

-Igaz...De...

-Küld el. Lesz ami lesz.

-Nem küldöm el. – néztem rá komoly arccal. – Legyen boldog a barátnőjével, nem vagyok rá kíváncsi. – akadtam ki.

-Azért volt megnyitva a beszélgetés? – nevetett.

Idegesen letettem a telefont az asztalra, majd ledőltem az ágyra.

-Ez olyan nehéz... - sóhajtottam.

-Üzenet elküldve. – nevetett.

-Hogy mi? – pattantam ki, majd a telefonért kaptam.

Tényleg elküldte...

-Kíra! Ezt miért kellett? Normális vagy? – akadtam ki.

-Valószínűleg meg sem kapta nyugodj meg. Ez régi profilja, azóta biztos van egy hivatalos és ezt nem is használja már.

-Remélem is...

-Ja, holnap te is jössz. – mosolygott.

-Hova?

-Tae házhoz hívott minket. Megadta a címet. Várnak minket. – mosolygott.

-E-ezek után... - mutattam a kezemben lévő telefonra. – Biztos, hogy nem fogok elmenni.

-Nem hiányoznak a többiek neked? Barátaink voltak...

-Tudom...Jó elmegyek veled... - sóhajtottam.

-Igen, tudom. – nevetett, majd kiment.

Hihetetlen vagy...

Ami azon a délutánon történt új reményeket keltett bennem...