A cserediák 2: Lehetetlen ˢᵘᵍᵃ [✓]

Epilógus

Augusztusban járunk.
A nyár még mindig tart. Még mindig van időnk felejthetetlen emlékeket szerezni.

Elvégre erre van a nyár nem?

Anyuék ragaszkodtak hozzá, hogy legalább csak addig, míg befejezem az iskolát náluk lakjak.

Jelen pillanatban közös erővel pakolunk ki a költöztető kocsiból.

Kírával és anyuval, hárman hordjuk be a dobozokat, míg a fiúk a bútorokat intézik.
Leraktuk Kírával az otthonról hozott dolgaimat, majd szomorúan néztem rá.

-Hogy látjuk egymást így? - szomorkodtam.

-Nem szabadulsz meg egykönnyen tőlem ne aggódj. - mosolygott.

-Biztos nem érdekel téged azaz iskola? - kérdeztem tőle vagy huszadjára.

-Engem nem érdekel az, amit csinálni fogsz. Nem vonz... Fogalmam sincs mit fogok kezdeni magammal, de elvégzem az iskolát és amint tudok kijövök. Aztán itt keresek valamit.

-Siess. - öleltem át.

-Sietnék én. Csak teljen le az utolsó év. - mosolygott. - Egy év és újra találkozunk.

-Sőt...Félév...Cserediák program van. Itt leszel még fél évig. - jutott eszembe.

-Tényleg. - nevetett fel. - Akkor csak fél évet kell majd várnod.

-Lányok van még doboz! - kiáltott anyu.

Nevetve mentünk le, majd átvettük a többi dobozt.

***

Estére sikeresen elkészültünk. Mindenki vagy a kanapén vagy a földön fetrengett.

-Éhes vagyok. - szólalt meg Jin.

-Rendeljünk pizzát. - hozta fel az ötletet anyu.

Apu megrendelte a pizzákat, amit fél óra múlva már ki is hoztak.
Mindenki befoglalt egy doboz pizzát, majd úgy ettünk, mint a sáskák.

-Yoongi. Nem akarok tolakodó lenni, de megismerkedhetünk a szüleiddel? - kérdezte anyu.

-Persze. Akár holnap is. - mosolygott.

-Rendben. Szólj a szüleidnek, hogy örömmel várjuk Őket ebédre. - mosolygott anyu.

Yoongi bólintott, majd eljött a búcsúzás ideje.

És nem Yoongi-tól.
A szüleimtől.
Mivel hivatalosan még nem járok az új iskolámba, ezért sikerült rábeszélnem a szüleimet, hogy az utolsó egy hónapot a BTS-sel töltsem, mint cserediák.

-Rafinált vagy. - mosolygott Yoongi a kocsiban.

-Tudom. - nevettem.

-Mennyi mindent hagytunk már magunk mögött...És mennyi minden van még előttünk. - közölte. - Remélem nem szándékozol elhagyni.

-Hogy mondhatsz ilyet? - háborodtam fel.

-A szüleim várják az unokákat. - nevetett fel.

Arcom színe ismét megváltozott.

-A-az még messze van. - nevettem fel zavaromban.

-Repül az idő, ha jól mulatsz. - mosolygott.

-Ez igaz. - nevettem.

A múltunk tele van akadályokkal, a jelenünk helyre állt, a jövőnk ismeretlen, de biztos, hogy felejthetetlen lesz...

-------------------------------

Sziasztok! ❤
Elértünk a végére.
Nem mondok semmit, mert lesz egy köszönetnyilvánítás és ott szeretném közölni mondanivalómat.
Hamarosan találkozunk. 😄