Minden szertefoszlik II. rész

Mit is jelent ő...?

Jack szemszöge

Kettesben maradtam Marcussal, aki egyszer csak intett két szék felé, mire csak leültem, Marcus pedig oda húzta elém a másikat.

"Tudod, attól még hogy idősebb vagyok nálatok, az nem azt jelenti, hogy nem is tudsz, vagy tudtok elmondani semmit" - mondta Marcus, mire bólintottam.

"Nincs semmi olyasmi, ami nyomná a lelkem, ha erre gondolsz" - mondtam, de a szavaim hazugan csengtek. Ezt nyilván Marcus is hallotta, mert megfogta a térdeimen pihenő kezeim, és rám nézett.

"Figyelj Jack" - mondta Marcus.

"Látom a szemedben, hogy valami a lelkedben egyszer már összetört, és annak ellenére, hogy azt hiszed a magad hitegetése, majd összeragasztja, akkor sajnálom. Lelked nem könnyebbülhet meg, addig ameddig ki nem adod magadból mindazt, amit ennyi ideje hordozol magadban" - mondta Marcus.

Hosszas, néma percek következtek végül élesen beszívtam a levegőt, tekintetem Marcusra vezettem, és belekezdtem.

"Amikor ez az egész elkezdödőtt megismertem egy lányt. Ő Bridget testvére volt. Ahogy megláttam őt, már akkor megfogott valami benne. Végül velük maradtam, és megismerhettem őt. Először olyan volt, mint egy jégcsap, megpróbált mindent elnyomni magában, de ez teljesen tönkretette. Akkor aztán elment, majd már másnap visszajött, és megmentett minket. Utána azonban valami sorsfordító történt. Elfogtak minket, David és Bred külön voltak, mi pedig együtt, kivéve Angelt. Ahová kerültünk az egy tábor volt, ahol már első nap világossá vált valami. Azt hittük ő, a szerelmem Angel meghalt. Egy idegen katonával kellett harcolnunk két héten át, közben súlyosan megsérültünk, de végül egy világ hullott össze körülöttem, ugyanis Angel élt, de olyasmiket tett, amik felfoghatatlanok voltak akkor... Végül nem rég elmondtam neki, hogy mit érzek, de ő néhány napja azt mondta, nem akar a főnökünk lenni. Mégis nehéz volt nem így ránézni, ugyanis olyasvalaki volt, akire tényleg felnézhetünk. Egy hősies, empatikus lány volt, aki bármikor az életét áldozta volna értünk. De elment... Már messze járhat már a saját útján, már biztos elért egy biztonságos városba. És ebben az egészben az a legrosszabb, hogy tudom, hogy már legalább ezerszer végiggondolta magában, hogy hogyan is hibázott, mert biztos, hogy ismét magát okolja. Magát okolta azért, ha bármi történt velünk, magát okolja még most is" - mondtam, de a mondandóm végére teljesen elcsuklott a hangom.

"Ezek hallatán annak ellenére is, hogy soha nem láttam őt, tudom, mennyire szeretted. Olyan fontos számodra, mint semmi más" -mondta Marcus, mire bólintottam.

"Még sincs velem. És ez lassan tönkre fog tenni. Az, hogy nem hallhatom a hangját, hogy nem láthatom a gyönyörű arcát, és legfőképpen hogy tudom nincs mellettem. Mégsem tud megnyugtatni a tudat, hogy ő biztonságban van, mert már bármi történhetett. Már rég Washingtonban lehet, de az sem lenne lehetetlen, hogy már rég meghalt. Nem tudom, meddig bírom még ezt az egészet" - mondtam, és éreztem, hogy a lelkemet szorító mázsák lassan eltűnnek.

"És miből gondolod, hogy ez nem egy újabb próba? Hogy egy újabb teszt akárcsak a tábor volt. Hiszen ott is elmondhatta volna, hogy mit tervez, de mégse tette. Most miért gondolod, hogy más szándékok vezetnék?" - kérdezte Marcus, mire csak erőtlenül megráztam a fejem.

"Nem... Ez most nem egy próba. Amikor kiderült, hogy mi minden történt, úgy éreztem magam, mint aki alól kihúzták a talajt, és egy pillanatig felrémlettek bennem azok az érzések, amiket akkor éreztem, amikor ez az egész elkezdödőtt. De utána megbocsátottunk neki. De most már nem kockáztatna. Már nem tenné kockára a bizalmunkat egy újabb hülye próbáért. Már rég elment, és az eddig őrző tekintete nem vizslatja tetteinket" - mondtam, és tényleg úgy éreztem, megkönnyebbültem, hogy mindezt kiadhattam magamból. Hálásan néztem Marcusra, aki csak elmosolyodott.

"Köszönöm Marcus" - mondtam, mire ő csak bólintott.

Aztán hirtelen élest zajt hallottunk a fejünk felől, mire egyből felpattantam volna, de Marcus leintett, és mutatta, hogy maradjak ő pedig elindult, mielőtt utána mentem volna, az ajtó becsukódott, így ott maradtam.

Naráttor szemszöge

Marcus atya szép lassan ment vissza a szűk folyosón, mikor a csapóajtóhoz ért felkapaszkodott, és felbukkant a földszinten. Oda fent az folyosó végén egy sötét ruhás alak állt, aki a zajra Marcusra kapta tekintetét, és Marcus csak nézett "Luciferre".