Minden szertefoszlik II. rész

Viharban nyíló virág

Jack szemszöge

Angel arca ott lobog a lelki szemeim előtt, ami egyszerre tesz boldoggá, és csak még jobban fájdítja a szívem. Végül kétes gondolataimból a többiek szakítottak ki.

"Mit tegyünk most?" - kérdezte Bred, mire mindenki ha akaratlanul is, de rám nézett.

"Először is tüntessük el a holttestet, ezt mondjuk, megcsinálom én meg Thomas meg David, a többiek meg feltakaríthatnák az itteni nyomokat" - mondtam, mire mindenki bólintott, majd én és a fiúk kivéve Bredet felemeltük a holttestet, majd szép lassan elindultunk vele kifelé. Hosszú percekig csak keringtünk az épületben, ugyanis sehol sem találtunk kijáratot. Amikor azonban már feladtuk volna a keresést, akkor megpillantottunk egy két szárnyú üveg ajtót. Mit veszíthetünk elvű gondolattal kimentünk, és már szinte régi ismerősként köszöntötték a romokban álló utcák végtelen sorát, a hanyatló világ lassan vett körbe minket, ott volt mindenhol, és szinte napjaink részévé vált a harccal és gyásszal együtt. Végül a fiúkkal viszonylag messzire vittük Marcus testét, ahol aztán ott hagytuk. Visszafelé indultunk, közben pedig Marcusra gondoltam, és még valakire... a csuklyás alakra, akiről még mindig nem tudjuk, hogy ki. Aki, ha nincs talán Marcus még mindig élne. Észre se vettem, de az öklöm már fehér volt, úgy szorítottam a kezem, karomon végig kidagadtak az erek.

"Héé... Jack nyugi. Mi az, min gondolkodsz?" -kérdezte mellém lépve Thomas, mire kicsit engedtem a szorításon.

"Semmi. Csak annyi, hogy valószínűleg egy újabb A-313 -mal van dolgunk" - mondtam szarkasztikusan, majd fanyarul elnevettem magam.

"Hogy érted ezt?" - kérdezte komolyan David, mire én is komoly lettem.

"Menjünk vissza, és mindent elmondok a többieknek is" - mondtam, mire a többiek bólintottak, majd csendesen mentünk tovább.

Az iskolában, mire visszaértünk semmi nyoma sem volt semminek sem ami történt, az emlékeit azonban lelkünkben hordoztuk mindannyian. A többiek most nem lent voltak a titkos szobában, hanem egy viszonylag épp teremben ültek, a padokon egy kicsi étek volt kirakva, de pont annyi volt, hogy abból mind jól lakhattunk volna. Bementünk, majd néma csendesen elfogyasztottuk az ételt, és a végén Breddel és Bridgettel egyszerre álltam fel.hogy Egymásra mosolyogtunk, majd intettek nekem, ők pedig visszaültek a helyükre.

"Sajnos mint az lenni szokott most sem sikerült minden, úgy ahogy akartuk. Van valaki... Egy sötét csuklyás alak járt itt az iskolában, és szerintem tudja, vagy sejti, hogy kik is vagyunk mi" - mondtam, ám gyorsan folytattam még, mielőtt hiú reményeket tápláltak volna a többiek.

"De ő nem Angel" - suttogtam, és láttam, hogy a többiek szemében valami eltörik. Tudtam, hogy a lelkük volt az, mely a hamis remények miatt, ha egy pillanatra is, de újra egy darab volt, azonban most mégis darabokra hullott... Újra.

"De ezt honnan tudod ilyen biztosra?" -kérdezte Alice szomorúan, mire a szívem fájdalmasan kezdett dobogni.

"Az egész teste más, a vonásai sem ugyanazok és alacsonyabb is mint Angel" -mondtam, mire mindenki arca gyászba fordult.

"Figyeljetek" - állt fel Bred, Bridget azonban ülve maradt.

"Szeretnénk bejelenteni valamit. Bridget és én együtt vagyunk" - mondta, majd Bridget is felállt, és megfogták egymás kezét.

Mindannyian felálltunk, majd gratuláltunk nekik, aztán azonban Thomas felállt, és kiszáguldott az ajtón. Bambán néztünk utána, de ő pár perc múlva vissza is ért. Kezében egy szál kissé hervadt rózsát tartott. Mindannyian érdeklődve néztünk rá, ő azonban csak ment. Ment egyenesen Alice felé. Amikor elé ért fél térdre állt, és megszólalt.

"Az emberek szerint a viharban nőtt virágok a legszebbek. Akkor ezek szerint a káoszban született szerelem a legszebb? Hát, a választ nem tudom, de adj egy esélyt, hogy meglássam. Alice Johnson. Lehetek a védelmeződ, lehetek az akinek mindent elmondhatsz? Lehetek a barátod?" - fejezte be Thomas, és nem is kellett hallanom a választ, hogy tudjam, mi volt. Ugyanis Alice arca a boldogságtól kipirult, szemében könnyek lakoztak.

"Igen" - mondta ki Alice, mire Thomas láthatóan megkönnyebbült, majd magasba kapta Alicet, és megpörgette a levegőben, amikor letette, megcsókolták egymást.

"Óóó... Jack. Ennyi szerelem láttán el kell mondanom, szeretlek" - mondta felém fordulva komolyan David, de nem bírtuk tovább, és mindenki hangos röhögésbe kezdett.

"Óóó David... csak rád vágytam, légy az enyém" - poénkodtam én is, mire egyre jobban röhögtünk.

Végül még beszélgettünk kicsit, majd valahogy próbáltunk lefeküdni, ami sikerült is, és a fáradtság erőt vett rajtam, majd már aludtam is.

Narrátor szemszöge

Ahogy Jack és a többiek álomra hajtották fejüket, nem is sejtették, hogy amíg ők aludtak, addig egy másik valaki számára most kezdődik csak az igazi élet. Ugyanis az alak, a sötét csuklyás idegen újra ott volt az iskolába, és ismét csak a megfelelő pillanatra várt.