Miraculous: Új világban

3. Rész

Alya izgatottan rohant le a lépcsőn, majd intett, hogy jöjjek én is gyorsabban.

- Kislány akkor jössz? Le kell fotóznom őket a Katica blogba! - körözött a kezével jelezve, hogy nem ártana belehúznom.

- Persze megyek! - mosolyogtam majd elindultam Alya társaságában a város központja felé.

- Itt lesz egy nagy kivetítő. A híradó biztos mondja majd, hogy mi történt. - szedte a lábait.

- Okéh...deh - lihegtem - miért.... sietsz ennyireh? - álltam meg és támaszkodtam a térdemre, mivel az iskolától ideáig futott.

- Ha meg akarjuk találni őket sietnünk kell, szóval gyere! - fogta meg a térdemen támasztott kezemet és húzott tovább. Odaértünk a nagy kivetítőhöz. Egy újabb szerencsétlen akumatizált ember volt a képernyőn, majd pár pillanat múlva Katicáék is megjelentek.

- Ezt tudom hol van gyere! - kezdett el újból rohanni, miközben a kezemnél fogva húzott.

- Oké megyek - próbáltam lépést tartani vele - de hova megyünk?

- A Louvre mögé. Csak siess! - rántott rajtam egyet úgy, hogy elé kerüljek majd közben el engedte a kezem. Mire a múzeumhoz értünk beszorult a levegő, majd meg fulladtam, de odaértünk. Nézelődtünk, majd hangokat hallottunk a Louvre mögött. Még mindig ott voltak. Megkerültük a múzeumot majd a sarkánál megálltunk. Alya elkezdett videózni én pedig csak figyeltem az eseményeket. Katica éppen elvette az akumatizált lánytól a karkötőt, amit megszállt a kis pillangó. Elszakította, majd a kirepülő akumát elkapta és visszaváltoztatta. Már épp indulni akartak, amikor Fekete Macska után kiáltottam.

-Fekete Macska! - rohantam oda. Ő már épp indult volna de hátrahőkölt.

- Nem tudok aláírást adni. - vigyorgott nagyképűen sejthetően poénból.

- Nem az csak.. - intettem neki, hogy jöjjön közelebb - egy pillanatot várj kérlek. Szóval ugye tetszik neked Katica láthatólag és én....- nem tudtam befejezni a mondatot mert villogott a gyűrűje. 

- Hölgyem. - hajolt meg majd távozott. Félbeszakítva engem, és nem törődve mondanivalómmal. De elhatároztam, hogy holnap a suliban odamegyek majd hozzá, mert ki kell fejtenem mindent. Visszamentem Alya-hoz, aki mindent rögzített.

- Na haverkodsz Bori? - nevetett.

-Igen, vagyis...nem! Mindegy, ezt nem rakod ki ugye? - kérdeztem kicsit kétségbeesetten. Holnap lesz a második napom a suliba. Ha ezt kirakja Alya nekem végem.

- Ezt a részt kivágom. - nevetett, majd előhozott egy perverz nézést.

- Mi az?  

- Vagy szeretnéd, hogy kirakjam? - nevetett, és közeledett a megosztás gomb felé. Próbáltam kivenni a telefont a kezéből de magasabb volt. Ott röhögtünk, és ugráltunk mint két hülye, de nem osztotta meg végül. Elbúcsúztunk majd ketten, kétfelé indultunk. 

Itt elkezdődtek a problémák, nem volt hova mennem, beesteledett, és egy forint, egy frank, egy euró, semmi nem volt nálam. Hát igen, nálunk ezt úgy nevezik egy nagyon szép szóval, hogy csöves lettem. Elővettem a telefonom, és a GPS segítségével visszaindultam az iskolába. Érdekes módon még nyitva volt. Benéztem, de a tantermek üresen, és sötéten álltak. Majd észrevettem, hogy egy vékony, fénycsík árad ki a belső udvarra. A tesiteremből jött, ott hagyták résnyire nyitva az ajtót. Odabattyogtam, az volt az utolsó reményem. Benéztem a terembe, legjobbak, legjobb helyen. Adrien és az edző társai voltak bent víváson. Az edző az ajtó mellett állt, majd megböktem a vállát, hátha figyel.

- E-elnézést, esetleg az egyik padra - mutattam a terem szélén lévő padokra - leülhetnék az óra végéig? - természetesen nagyon aranyos kislány arcot vágtam. 

- Hmm, jól van maradhat, de kizárólag csendben. - mondta szigorúan.

Leültem az egyik kevésbé szálkás padra majd Adrient figyeltem. Nem azért mert ilyen huncut személy vagyok, csak ő a főszereplő, őt ,,ismerem". Amikor végzett az akkor pont nagyban folyó mérkőzésével rám pillantott, én pedig intettem neki, és tátogtam valami szia félét. Elgondolkodtam, hogy valami nagyon profi módon kéne tudtára adnom, hogy mindent tudok, például ,,Plagg hol van?" vagy  ,,A Louvre mögött szépen félbeszakítottál" esetleg ,,Fekete Macskaként tudtad, hogy hosszabb a hajad?" oké, ez az utolsó elég gáz, de vicces. Igazából azon is gondolkodtam, hogy ő tudna segíteni nekem ebben a csöves dologban, de ez még az utolsó ,,leleplezésemnél" is cikibb. A nagy gondolkodásaimat a csengő szakította félbe, majd odajött hozzám Adrien. A gyomrom görcsbe rándult, nem mertem neki elmondani, viszont féltem, hogy ha nem bízik bennem az által, hogy tudom a legnagyobb titkát, nem kerülhetek hozzá olyan közel. Ideért hozzám, én pedig varázsoltam egy mosolyt az arcomra.

- Mi járatban itt ....Bori? - gondolkozott kicsit a nevemen.