Autóbaleset (Befejezett)

5.

B E S Z É L G E S S Ü N K

Ahogy teltek a hetek, a hónapok, Taehyung állapota egyre jobb lett mostanra már közlekedhet mankóval. Sokkal gyorsabban épül mint ahogy azt az orvosok eltervezték. S hogy ez Jungkooknak köszönhető-e? Egészen biztosan! A két fiú az idő múlásával egyre közelebb került egymáshoz. Annyira, hogy Taehyung már akkor is átjárhat hozzá, ha nem épp torna gyakorlatokat kell elvégeznie. Persze ezt a szüleivel is meg kellett beszélnie. Jinnek és Namjoonnak nem volt ínyére hogy a fiuk ennyire kötődik valakihez. Úgy gondolták, még túl fiatal barátkozni. Az, hogy párja legyen, arról meg szó sem lehet. Nem is lett volna. Hisz Jungkook, pont ugyanolyan vak mint Taehyung. Egyikőjük sem képes észrevenni, hogy az érzésük egymás iránt teljes mértékben kölcsönös. Pedig a gyengéd érintések, és a kedves szavak mind erre utalnak. Talán a külvilág szemével nézve, mintha már egy pár is lennének. De ez közel sem volt így. Fél év telt el Taehyung balesete óta, és azóta rohamosan épül. Testileg.

-Jin Hyung, mit csinálunk ma? - Kérdezte a fiú a konyha asztal melletti széken ülve.

-Megcsinálom az ebédet, amíg te tanulsz, és ha felmondod utána ehetünk. Aztán hazajön Namjoon. Onnantól eldöntitek mit csináltok. - Mondta az idősebb. Taehyungnak Namjoon neve hallatán egyből felcsillant a szeme... Ugyan, sok gyerek nem tudja eldönteni, melyik szülőjét szívleli jobban, Taehyung szívéhez egyértelműen közelebb állt a család legidősebb tagja. Nem csak azért, amiért kedves a fiatalabbhoz, hanem mert sokkal jobban szoktak szórakozni. Persze, néha Namjoon is tud szigorú lenni, de ezektől eltekintve tökéletes apuka. Jin iránt, már nem egészen érez ilyet. Úgy gondolja, mindíg túl szigorú volt, és soha nem törődött annyira vele, mint Namjoon Hyung. Persze SeokJint is nagyon szetette, de az érzéseinek nem tudott gátat szabni. Nam az, akiben a legjobban bízik. Ez mindig így marad.

-Oké... - Motyogta a fiatal fiú, majd felment a tanulnivalóiért. Nem sokáig kell már ezt csinálnia, ugyanis fél év, és vége a... Hát a sulinak... A magán sulinak. De talán jobb is így nem? Ha ténylegesen iskolába járna, sok-sok ember közé, talán soha nem találta volna meg önmagát. Talán soha nem lett volna vele Jimin és Hoseok. Talán a születésnapját a barátainál töltötte volna, és ki tudja, lehet hogy ő maga vezetett volna részegen. Soha nem találkozott volna Jungkookal, és most nem érezné azt a furcsán bizsergető érzést, mikor a közelében van. Taehyung tényleg úgy gondolta, hogy az élet amiben él, tökéletes. Neki ez a boldogság, neki ilyen szép való jutott. Kár... Hogy ez közel sem igaz... Befolyásolja a saját gondolatait... Most jelenleg a tv előtt ül, és ott tanul történelmet. Nem azért, hogy titokban inkább a csatornákat nézze, csak így könnyebb tanulni, mint teljes nesztelenségben. A szülei is tudják, megtanulták, elfogadták az évek folyamán, hogy a fiuk nem tud tanulni teljes csendben. Lehet bármi hangzavar. Akár a légy zümmögése, akár a kávégép kattogó hangja. Bármi lehet, csak ne legyen teljes csönd, mert abba Taehyung lassacskán beleőrülne. A tanulnivalót szépen megtanulta, majd felmondta Hyungjának, s utána szépen megebédeltek. Jin már elment, és most TaeTae egyedül van otthon. Amikor egyedül van, mindig unatkozik. Ugyanis nincsen okostelefonja, mert az Jin-ék szerint túl veszélyes. A televízón semmi olyan értelmes nincsen ami tetszene neki. Egyedül nem tud társasjátékozni, és mindent amit kell, már megtanult. Ha pedig azt tervezné, hogy elmegy Jungkookhoz, akkor otthon nagyon kikapna...
Namjoon megérkezett, és Taehyung mosollyal az arcán bicegett oda hozzá. Igaz másfél órát késett, de akkor is örült, hogy végre itt van.

-Namjoon Hyung! - Nyújtotta felé egyik kezét, míg a másikkal a mankójára nehézkedett. Az idősebb egyből vette a célzást, és szorosan magához ölelte a törékeny fiút. Erősen fogva a testét, nehogy összeessen a még saját lábán járásképtelen fiú. Lassacskán eltávolodtak egymástól, s Namjoon a fotelre ültette a fiút.

-Beszélgessünk. - Ült le mellé Namjoon, s komor hanggal szólt.

-Rendben. - Hajtotta le fejét.

-Milyen kapcsolatban vagytok most Jungkookal? - Tért egyből arra, amire szeretett volna.

-Hát... Elég jóban. - Motyogta megszeppenve a fiú.

-Együtt vagytok? - Nézett Namjoon a fiatalabb szemébe. - Ugye tudod, hogy olyat nem csinálhatsz?

-N-nem... Nem vagyunk együtt. - Dadogta Taehyung.

-Rendben van. Ez megnyugtató. Holnap nem kell JeongGuknak hazahoznia, mert én megyek érted, mivel később érek haza. - Mondta az idősebb. Ezután elbatyogott a televízióhoz, összekapcsolta az asztalon elhelyeszkedő gépével, és bekapcsolt egy mesefilmet, amit megnéztek. Lassan el is telt az idő, s már beesteledett. Megvacsoráztak, az idősebb segített megfürödnie a kölyöknek, és most Taehyung ágyában alszanak ketten együtt. Nem azért mert Namjoon ágyával valami baj van, csak Taehyung nagyon szereti ha valakinek a karjaiban aludhat el. Persze Namjoont sem kell sokáig nyüsztetni. Főleg nem azóta, hogy összekapott SeokJinnel. Azóta neki is hiányzik a szeretet, amit jelen pillanatban csak a fiától kaphat meg. Nem is bánja, mivel a baleset óta egyre kevesebbet voltak egymással...

Muszáj lesz ezt bepótolniuk.

S az idősebb tudta is, hogyan tudná kifejezni a szeretetét a fiatalabb iránt. Mivel Taehyung egész életében nem sok jóban volt még része. Namjoon pedig kitalált valamit. Valami olyat, ami mind a kettőjüknek tetszene. Nem volt izgatott a program miatt, mert tudta mit csinál. Azt is tudta, hogy a fiatalabb is benne lesz majd. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan.

Attól hogy valaki fut, attól még nem biztos hogy te vagy a fogó...