Autóbaleset (Befejezett)

7.

M  E  G C  S  A  L  Á  S?

A két fiú, addig élvezte, kóstolgatta a másik méz édes ajkait, míg levegő hiányosságában meg kellett szakítaniuk, a földöntúli érzést. A fiatalabb fiú pihegve, lehunyt szemekkel döntötte buksiját Jungkook meleget nyújtó nyakába, s ott szuszogott tovább. Mind a ketten tudják jól, hogy Taehyungnak a szülei nem engedik meg, hogy legyen bárkije. Nem szabadott volna ennek a csóknak elcsattannia közöttük, mégis olyan hívogató volt.

Mint mikor a téli hidegben az újonnan szerzett, tiszta bakancsodban belelépsz a friss ropogó hóba. Vagy amikor az utolsó sütemény van a tányérodon, és már tele vagy, de elveszed azt onnan.

Mindig a tiltott gyümölcs a legfinomabb.

Akkor is, ha ez esetben Taehyung számára minden ember tiltott gyümölcs volt.

Jó volt, most az egyszer nem szót fogadni.

Feszegetni a határokat.

Tudni, hogy hatalmas következményei lesznek.

Mindennél csábítóbb volt...

Taehyung felhajtotta a fejét, s így megszakította hallóköréből Jungkook lassú szívverését. Szende pillantásokkal illette az előtte ülő férfit.

-Ez volt életem legjobb csókja. - Kuncogott Jungkook. Taehyung megbabonázva nézte az idősebb mosolyát, amit végre ő váltott ki. Nem más. Semmi szőke hajú lány. Ő maga. Kim Taehyung.

-TaeTae... - Szólította édesen.

-Hm? - Kapta fel tekintetét, hogy immár Jungkook szemeibe meredhessen.

-Szeretlek. - Mosolygott halványan az idősebb. Taehyung, ledöbbent. Gondolatok ezrei villantak be a fejébe: Tényleg szeret? Engem szeret? De akkor most nem megcsalja a lányt velem?

-Én is téged. Nagyon. - Pillantott félre, hogy zavarában ne az idősebb szemét kelljen néznie.

-Na kezdjünk neki nyújtani. Elvégre ezért jöttél. - Vigyorgott Jungkook. Taehyung kiszállt az öléből, s vörös arccal tekintett le a döbbent arcú Jungkookra.

Mi?

A fiatalabbnak nem esett le, hogy Jungkook miért bámul rá ilyen kétségbeesetten.

-Tae. Lépj egyet hátra. - A fiatal fiú, bár nehezen és remegő lábakkal, de megtette amit az idősebb kért... És még mindig nem rémlett neki miért kellett ezt csinálnia.

-Ülj le ide mellém. - Utasította a fiatalabbat. Három apró lépéssel át is szelhette volna a köztük lévő területet, ha nem jut eszébe, hogy ő bizony nem tud járni. Pedig ha nem gondolkodik el ezen, biztosan sikerült volna neki. De így csak remegő térdekkel esett össze. Jungkook ijedten oda rohant hozzá, s a hónaljánál fogva felemelte, s a kanapéra ültette.

-TaeTae. Te jártál. - Húzódott mosoly a szájára. -Segítőeszközök nélkül! - Ragyogott egy hatalmas vigyor az arcán.

-Nem igaz. Elestem. - Puffogot durcásan a fiatalabb.

-De meg sem kottyant volna ez az apró távolság, ha nem jut eszedbe hogy nincs nálad a mankód. - vigyorog fölényesen, Taehyung előtt guggolva Jungkook.

-De igenis észrevettem hogy én magamtól álltam lábra. - Makacsolta meg magát.

-Hát, nekem nagyon nem úgy tűnt. - Kacsintott Jungkook, s kuncogva terítette el a kanapén a fiatalabbat, hogy felette helyezkedhessen el.

-Mond TaeTae. Csikis vagy? - Simogatta az említett oldalát, - teljesen véletlen - felgyűrve a pólóját.  A fiatal fiú egyből megrázta a fejét, hogy tagadja a valós igazságot.
A fiú heves reakciója természetesen Kooknak is feltűnt, így egyből elkezdte  a fiatalabb megnevettetését.

Milyen reális, hogy eddig a szomorú érzések hullámjaitól pityergett, most meg a nevetés miatt hullanak könnyei...

-Feh... Fehehjezd behehe...- Nevetett hangosan a fiatalabb. Jungkook megelégelte a fiatalabb "kínzását" így egy kacér mosoly kíséretében vonta kérdőre a kiszolgáltatott fiút.

-Nem vagy csikis hmm? - Villantotta meg gyönyörű fogsorát. Majd lentebb hajolva, ismét táncba hívta fiatalabb nyelvét.

Taehyung ott feküdt, teljesen kiszolgáltatottan JeongGuk alatt. Kook, bármit tehetne vele, hisz jóval izmosabb és erősebb a fiatalabbnál. Ha akarná, itt helyben, ebben a szekundumban kielégíthetné az összes mocskos vágyát. De ilyen eszébe sem jutott. Akkor sem, ha néha nagyon beindította a fantáziáját a fiatalabb makacssága. Soha de soha nem tenne vele olyat, amit a másik ne akarna. Az olyan... Undorító lenne... Kihasználni az erőkülömbségeket, és a fiatalabb tudatlanságát, - mert hát valljuk be, nem sokat tudhat arról, hogy két ember hogyan szeretkezik. - egyszerűen elborzadt a gondolattól, hogy ilyet tegyen. Főleg, hogy mélyen elítéli azokat akik ezt teszik. Az ilyeneknek beteges gondolataik vannak, és esze águkban sincs pszichológushoz menni. Ugyan... Hisz nekik ez az élet tetszik. Gusztustalan... Elborzasztó...

-Ma nagyon nem akarunk semmi nyújtógyakorlatot végezni, jól gondolom? - Vált el a fiatalabb ajkaitól, s mély, rekedtes hangon szólt, míg a mosoly még mindig nem csillapodott az arcáról. Taehyung hevesen megrázta a fejét. Hát... Rohamosan javul az állapota. Három hónappal hamarabb szállhatott ki a kerekesszékből, mint ahogyan azt az orvosok eltervezték. Neki is kijár egy kis pihenés.

Ha már az elmúlt tizenkilenc évben egyszer sem kapott igazi pihenést...

-Akkor mit szeretnél csinálni? - Ült föl Jungkook, majd segített a fiatalabbnak is ülőhelyzetbe tornáztatnia magát.

-Csináljunk valami hamit. - Csillogott Taehyung szeme. Mindig is sokat szokott segíteni SeokJinnek a sütés, főzésben. Imád Jin-nel a konyhában tevékenykedni. Imádott... - Vagyis te főzz, én meg nézlek közben. - Kuncogta el, az amúgy szomorú szituációt: A balesete miatt nem tudja folytatni a kedvenc tevékenységét.

-Nem nem. Te is segítessz. Mit szeretnél csinálni? - Mosolyodott el, az előtte ülő aranyosságán.

-Pizza. - Tátotta el a száját, s hatalmas bociszemekkel nézett fel az idősebbre.

-De édes vagy! - Kuncogta el magát Jungkook, majd a törékeny fiút átölelve mormogott el egy "Nekem bármi jó ami neked is" féleséget. Majd a járásképtelen ("Járásképtelen") fiút az ölébe kapva kelt fel az ágyról. A kellőképpen hatalmas konyhájába érve lerakta a fiatal fiút a konyhapultra, majd minden eszközt, és hozzávalót, ami az étel elkészítéséhez kell, elővett, s közösen nekiláttak. TaeTae a zöldségeket szeletelte fel, az ölébe helyezett vágólap segítségével, míg Jungkook a tésztát nyújtotta.

A két fiú nagyon jól szórakozott, pedig csak egy átlagos tevékenységről volt szó. De az a sok nevetés, a lopott csókok, a viccelődések, mind élvezetessé tették ezt. Az idő nagyon gyorsan eltelt, a kész ételt már elkészítették, s megették. Már a nap is lenyugvóban van, és Namjoon még mindig sehol. Azt mondta, hogy Jungkook ne vigye haza TaeTae-t, mert sokáig dolgozik, szóval majd ő eljön érte. A pici mit sem sejtő fiúnak természetesen egyből az jutott eszébe, hogy mi van, ha csak megengedte,  hogy többet lehessen JeongGuk-kal? Jó... Tudta, hogy ez nem igaz, de nagyon remélte. Nem akart harcot vívni a saját gondolatai ellen. Mi van ha valami baj történt vele? Mi van ha megfenyegették? Eddig sosem kellett bent maradnia... Rossz társaságba keveredett volna? Vagy... Vagy mi van ha... Nem! Az nem lehet! Namjoon hűséges a férjéhez, sosem csalná meg.

Ugye? Ugye Namjoon Hyung te ilyet nem tennél soha...

Butus fiú... Ne gondolkodnál ennyit...