Ancient Connection 2. Season

1. Rész

Sziasztok! Mivel Wyw teljesítette a kérésem (fent van már a JinGyeom sorozat) és ti is nagyon kedvesek voltatok, így meg is hoztam az első részt. Remélem tetszik majd *-*

Kellemes olvasást!

Yoongi pov.

„- Azt hiszem nem voltam elég világos. – eloldózza kezem és felállít hátulról meg tartva. Lábaim nehezen tartanak meg, fájnak a vágások, miket Mark okozott, de jobban fáj, hogy Jungkook ezt teszi - Vagy elmondod, vagy – vált fenyegetőre a hangja, amitől még a vér is megfagy testemben - megjárod!

- Nem tudom! – sóhajtok fel, de kicsit sem sikerült magabiztosra.

- Sajnálom Yoongi, de nem tűrőm, ha hazudnak nekem! - nyal végig nyakamon. Legutóbb ezt teljesen másért tette... Vagy akkor is már csak ezt akarta?

- Vá-várj! – állítja meg Jackson hangja, aki próbál kiszabadulni Mark fogásából, de ő erősen tartja.

- Maradj nyugton, kérlek! - öleli magához Jacksont.

- Mit akarsz csinálni? – hajtom le fejem. Azt mondta nem tenné meg, azt mondta szeret. Jungkook, nem mondhatom el...

- Mégis csak érdekel, hogy életben maradsz-e? – hajol nyakamhoz. Nem, nem ez érdekel. Csak ne te tedd ezt, kérlek. Érzem, ahogy könnyem utat tör magának, szívem pedig görcsösen elszorul. Szeretlek Jungkook, ne te ölj meg...

- Azt mondtad nem tudnál bántani. - remeg meg testem, ahogy dús ajkai bőröm súrolják.

- Akkor mesélj! – suttog, forró lehelete pedig libabőrössé teszi bőröm.

Nem, nem, engedj el, Jungkook engedj el!"

- Yoongi, életem! Nyisd ki a szemed, rosszat álmodtál! – érzem meg ujjait végig simítani arcomon és talán a soktól, vagy az emléktől, de sírva ülök fel az ágyban – Kicsim – nyúlna megint utánam, de el lökőm kezét.

- Ne érj hozzám! – kiáltok rá letörölve könnyeim. Fáj, rettenetesen fáj, minden emlékkép, amikor hozzám ért, „megakart ölni, megakart ölni" csak ez a gondolat fér a fejembe, felkavarja a gyomrom és hányingerem van. Testem remeg és ha ember lennék még, most biztos elájulnék – Ne érj hozzám... - kezdek el keservesen zokogni.

- Yoongi – hallom hangját halkan megszólalni, de olyan mintha a fejemben szólna –, Yoongi kérlek! Ne félj tőlem! Szeretlek, mindennél jobban szeretlek! – szomorú, hallom a hangján, de amit mond: nem tudok hinni neki, nem most nem tudok hinni neki!

- Nem, meg-meg akartál ölni ahogy, ahogy az egyetlen barátomat is. – nézek szemébe, de nem készültem fel erre a látványra. Jungkook ki sírt szemei még jobban összeszorítja a szívem – Jungkook –, de szavamba vág.

- Sosem ölnélek meg, sosem bántanálak! – húz magához ellenkezésem ellenére – Legfőképp sosem fogom hagyni, hogy elveszítselek! Megmondtam: sosem engedlek el, mert te vagy a legfontosabb személy az életemben, ha elhiszed, hanem!

A napok csak telnek, de Jungkook nem enged ki a szobából. Akárhányszor kérdem, mindig csak azt mondja, hogy még nem lehet. Miért nem? Miért nem enged ki? Jacksonnal akarok lenni, beszélni vele és tudni, hogy jól van. Nem bízom Markban, hiába szereti és Jungkook egyszer már meg mondta, hogy gond nélkül ölné meg – Jungkook engedj ki! – nézek rá kétségbe esve, de csak egy bögrét tol elém – Jungkook, kérlek!

- Igyál Yoongi! – néz mélyen a szemembe és érzem azt az erőt a szerelmem mellett, ami nem enged nemet mondani és ez rémísztő. Mint egy kötelék, ami mindig ott lett volna, de most erősebb és rövidebb.

- Jungkook – remeg meg hangom -, meg-megrémisztesz. – fogom meg a bögrét, de mint mindig: most is gyomorgörcsöm van a gondolattól, hogy újra vért kell innom.

- Sajnálom, tudom mennyire undorodsz ettől és azt is, hogy mennyire hiányzik Jackson. Érzem minden érzelmed, de most még nem engedhetlek a közelébe. Meg kell értened: ez nem lenne olyan egyszerű, nem akarom, hogy akárcsak véletlenül, de baj történjen és azt sem akarom, hogy Markkal találkozz most! – simít végig arcomon. Érzi? Érzi, hogy utálom ezt, de akkor azt is, hogy mennyire szeretem? – Igen kicsim, érzem, hogy szeretsz és azt is, hogy továbbra sem bízol bennem, amiért nem hibáztatlak! – hajol közelebb hozzám, míg már csak pár centi választja el ajkaink – De megmutathatom én mit érzek irántad! – csókol ajkaimra olyan szerelemmel, mit még sosem mutatott. Olyan kedvességgel, odaadással simogatja ajkával enyém, hogy a szívem elolvad tettétől. Ahogy közelebb bújik és kiveszi kezemből a bögrét – lerakva az éjjeli szekrényre – a szívemhez is közelebb érzem, butaság talán, de az ijesztő erő, ami nem enged önállóan gondolkodni: most mintha szerte foszlana és irántam érzet szerelme a lelkemig hatol. Megbabonáz, megőrjít és magához láncol. Érzem, érzem tényleg szeret – Te vagy a mindenem! – dönti össze homlokainkat, mélyen elveszve tekintetemben.

- Szeretlek! – folyik lekönnyem arcomon, de most napok óta, nem a fájdalom miatt. Most először tényleg képes vagyok hinni a szavainak, tényleg éreztem mennyire szeret.

- Én is kicsim! – ölel magához szorosan, én pedig nyaka köré fonom karom. Most először vagyok teljesen nyugodt a történtek után, de sajnos nyugalmam nem tart sokáig.

Jungkook mobilja megszólal és tudom, hogy Markkal beszél, de gondterhelt tekintetétől vissza kúszik szívembe a félelem – Mi történt? – kérdem, végig simítva felkarján.

- A szüleitek egy hónap múlva visszajönnek! – teszi el a telefont, nagyot sóhajtva, de én csak lefagyok.

Mégis mit reagálnak, ha megtudják mi lettem? Talán engem is megakarnak ölni majd? Elveszítettem a családom?