Ancient Connection 2. Season

2. Rész

Sziasztok! Itt lenne az új rész *-* kellemes olvasást!

Mark pov.

Egy hónap...talán ennyi maradt...

Jackson hiába mondja, hogy megbocsájtott, hisz folyton kerüli a velem való társalgást és ha át is jön hozzánk, csak is Yoongi után érdeklődik. Rettenetesen fáj, hogy eltaszít magától, de még sem bánom, hogy megöltem azt a férfit, hisz ki tudja nem-e bántotta volna Jungkookot is.

- Jacks, kérlek! – fogok karjára amikor távozna – Ne taszíts el! – húzom magamhoz ölelve szorosan. Nem akarom elveszíteni, őt nem... Azóta ő az egyetlen, aki képes magával ragadni annyira, hogy elfelejtsem azt a fájdalmat – Nem veszíthetlek el! – bújok puha tincsei közé.

- Mark, én-én – sóhajt nagyot – Nekem idő kell ehhez! Megölted az apám. Tudod milyen rossz volt nélküle? Tudod te milyen volt apa nélkül felnőni? Úgyhogy anyámat sosem érdekeltem? Mindig csak itt hagyott... - kezd el szipogni, amiért picit eltolom magamtól továbbra is ölelve.

- Igen Jacks, tudom milyen szülök nélkül és akár hiszed, akár nem: azt is tudom milyen érzés azt szeretni, aki megölte... Tudom milyen rossz! De én szeretlek Jackson és ez évekkel ezelőtt volt. Sajnálom tényleg, de nem volt választásom! – törlöm le könnyeit.

- Tudom, de Yoongit is elakartad venni tőlem. Nekem csak ő van, ő volt mindig is. Ő az egyetlen barátom és az egyetlen, akiben megbízom. Miattad őt is elveszítettem majdnem és honnan tudjam, hogy nem-e teszed meg megint? Láttalak és Jungkookot is... rémisztő volt, akár a gondolat, hogy megtetted volna. Te okoztad a sérüléseit, nem ő... Mark, nekem ez nem megy! Nem akarok félni tőled, vagy haragudni rád, de nem megy. – kezd el erőteljesebben sírni, mellkasomra hajtva fejét és már az én könnyeim is kicsordulnak.

- Jacks, kérlek! Adj egy esélyt! Utoljára! Sosem bántanálak és Yoongit sem fogom. Kérlek, adj még egy esélyt! – puszilok hajába, szorosan ölelve, vissza nyelve a könnyem.

- Mark – szipog picit –, nem tudom. – bújik szorosabban – Kísérj haza! – néz rám könnytől csillogó kis kutya szemeivel. Annyira elveszett a tekintete, annyira fáj így látni.

- Gyere picim! – puszilom meg és kivezetem a házból. Ha így jobb neki, akkor akár minden nap haza kísérem, vagy elmegyek érte, de nem akarom, hogy rosszul érezze magát és talán egyszer még újra bízni fog bennem.

Nem lakik messze tőlünk, így egy félórás séta után már meg is érkezünk és csak egy valamire tudok gondolni – Nem akarom, hogy be menj! – fogom meg kezét az ajtónál állva, szembe fordulva vele – Nem akarom, hogy ki sétálj az életemből! – csókolok vöröslő ajkaira, szorosan karjaimba zárva. Sosem féltem még ennyire, hogy elveszítek valakit.

- Akkor gyere be velem! – néz rám szégyenlősen elpirulva, mi megmosolyogtat. Meg várom, míg kinyitja az ajtót, majd belépve azonnal dús párnáira csókolok az ajtónak döntve hátát egyik kezemmel a falapnak támaszkodóm, másikat dereka köré fonom, ahogy nyakamba karol. Érzem csókjában a kétséget, a félelmet, de azt is mennyire vágyik rám és képtelen vagyok megállni, amíg ő nem állít le – Ma-Mark – hunyja le pilláit, levegő után kapva, én pedig homlokára puszilok.

- Ha akarod elmegyek, ha akarod maradok, te döntesz! – suttogom fülébe – Mindkettővel tudod, mit választasz. – puszilok nyakára.

- Maradj! – suttogja lehunyt pillákkal – Maradj itt! – mondja hangosabban, nagy kortyokban véve a levegőt, én pedig mosolyogva csókolok ajkaira. Térde alá nyúlva húzom ölembe, mélyen csókolva édes száját. Szobája felé indulok, majd leteszem az ágyra és fölé mászom.

- Szeretlek Jackson! Szeretlek! – csókolok végig nyaka vonalán. Érzem ahogy vére felpezsdül ajkaim alatt és elönt a vér utáni szomj, de még időben húzódom el nyakától.

- Mi a baj? – néz rám nagy szemeivel.

- Semmi csak kell pár perc. – mosolygok rá, felsője alá nyúlva végig simítva puha bőrén, amitől édesen sóhajtozik.

Nagyönerő kell, hogy uralkodjak magamon, de sikerül, így lehúzom ruháját, majd a sajátomtól is megszabadulok. Képtelen vagyok elszakadni édes ajkaitól, így csak egy picit hajolok el tőle, amíg levegőért kapkod – Ez most fájni fog, sajnálom! – nézek mélyen ködös szemébe, összefonva ujjainkat, majd elmélyülök forró, szűk testében, míg felsikít. Lecsókolom könnyeit és lassan kezdek mozogni benne, amit egy kis idő elteltével már kéjesen sóhajtozik alattam és annyira édesen képes még elélvezni is, hogy ez engem is átlendít a kéj határán – Szeretlek! Mindennél jobban szeretlek! – csókolok pihegő ajkaira.

- Én is szeretlek Mark! Szeretlek, de félek! – pislog rám.

- Tudom, de ígérem: elérem, hogy újra bízhass bennem! – ölelem magamhoz, meg-meg remegő testét, betakarva minket a takaróval és addig simogatom, míg el nem alszik karjaim közt – Én is félek Jackson, félek tőled...mégis annyira szeretlek!