Ancient Connection 2. Season

7. Rész

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást! :D

Jackson pov.

A reggel vészesen gyorsan telik el és sajnos a nagyrésze Mark nélkül. Szomorúan dűlök le a kis kanapéra a nappaliban, majd elhatározom, hogy végre befejezek egy doramát, ha már eddig úgy sem volt időm rá. Gondolataimból mobilom csengése ébreszt fel és már éppen kezdenék örülni, hogy talán Mark az, de tévedtem.

- Szia Nam. Hogy-hogy felhívtál? – kérdem, mert igazán meglepő, hogy pont engem hívott és az is, hogy egyáltalán telefonál. Ha jól tudom ő és Jin is csak hetekkel később fog visszajönni, legalábbis remélem!

- Szia. Jint keresem. Azt mondta reggel, hogy át megy Yoongihoz, de egyikük sem veszi fel a telefont. Nem tudod merre lehetnek? – kérdezi párjáért aggódva, de bennem meg áll az ütő is. Hogyan mondta? Jin át ment... Jin itt van? Ő is itt van? Istenem! Ezt Markéknak tudniuk kell, nem eshet bajuk! Yoongi, Yoongi vámpír... Mi van, ha megtámadják? Most azonnál át kell mennem!

- Nem, nem beszéltem velük ma. Viszont nekem most mennem kell, még tanulok... - hazudok, míg magamra rángatom csendesen, de gyorsan a cipőm és mikor lerakjuk már indulok is Yoongit hívogatva, de nem veszi fel. Remélem nem késtem el! A lehető leggyorsabban kezdek futni Jungkookék felé, ahol szó szerint beesek az ajtón – Yoongi! – kiabálok, hátha elő bújik, de eszembe jut, hogy Kook még nem akarja ki engedni, amíg nem tudja kezelni az érzéseit, így szerelmem után nézelődők, de sehol senki – Mark, Mark hol vagy? – törlöm le előtörő könnyeim. Kérlek, csak ne essen bajuk!

- Jackson, miért kiabálsz? – jön le az emeletről Jungkook, majd megpillantom mögötte Markot és valahogy a hirtelen megkönnyebbüléstől csak felerősödnek könnyeim.

- Kicsim, miért sírsz? – rohan le Mark, elém térdelve, de én csak magamhoz ölelem válasz helyett. Akár milyen szánalmasan is festhetek, itt a földön ülve, szorongatva őt: képtelen vagyok abba hagyni a sírást. Rettenetesen megijedtem, hogy történt valami – Jacks – törli le könnyeim Mark és biztosan nem érti mi történt, de nem tudom megszólalni –, ne sírj, nincs semmi baj!

- De-de van! Yo-Yoongi unokatestvére itt-itt van! – nézek szemeibe, de csak elmosolyodik, amit nem tudok hova tenni.

- Igen, tudom. Fent van Yoongival az emeleten. Ettől ijedtél meg kicsim? Ezért sírsz? – törli le újabb könnyeim, homlokomra puszilva – Nem kell aggódnod miattam, Yoongira pedig vigyázunk!

- De-de miért van itt? Mi történt? Miért vagytok ilyen nyugodtak? Nem-nem engedhetitek a közelébe és a tiétekébe sem! – állnék fel, de Mark vissza tart.

- Nem mehetsz fel! – néz rám szigorúan és talán ilyenkor látszik csak a valódi énje, de a frászt hozza rám...mégis...

- Látnom kell Yoongit! – bújok Mark ölelésébe - Tudnom kell, hogy jól van! – folynak tovább könnyeim.

- Jól vagyok! – hallom meg Yoongit, így a hang irányába kapom a fejem és látom a lépcsőkön megállva, Jinnel a nyomában, aki felém indul.

- Jackson, ne félj! – ül le mellém magához ölelve – Sosem bántanám Yoongit és amíg ti biztonságban vagytok: őket sem fogom! – simít hajamba, mint régen és emlékszem milyen volt...akkor azt éreztem, hogy nekem is van családom, azt, hogy valaki tényleg szeret – Jackson – néz szemembe, letörölve könnyeim –, ha tényleg őt szereted, ígérem megvédelek titeket! Nekem mindig is ti ketten voltatok az öcsikéim és nem engedem, hogy bántson valaki!

- Köszönöm Jin! – bújok ölelésébe.

- Amúgy honnan tudtad, hogy itt vagyok? – hallom hangján, hogy mosolyog, de csak ölelem magamhoz, mint kiskoromban.

- Namjoon téged keres, mert nem veszed fel a telefont, Yoongi sem és engem hívott. – akadozok mondatomban, de végre tényleg kezd elapadni a sírásom.

- Ohh, értem. Jungkook add vissza a telefonom! – fordul el tőlem, de karjait továbbra is rajtam hagyja, aminek most igazán örülök.

- Kook, kérlek! – szólal meg Yoongi, minek köszönhetően Jungkook egy gondterhelt sóhajtással, de oda adja neki. Na igen, így nehezen vette volna fel.

- Mark, szerintem felengedhetnéd Yoongihoz, ha Jin bent van, vagy valamelyikünk. Ha téged nem bántot őt sem fogja! – hallom még Jungkook hangját, majd eltűnik valamerre, én pedig boldogan nézek a mosolygó Yoongira.

- Jin, örülök, hogy itt vagy! – nézek rá, míg annyi idő óta végre megölelhetem Yoongit. Még sosem voltam ebben a szobában. Minden olyan sötét, de mégis otthonos. Kicsit tényleg Jungkookra vall, ahogy a szekrényeken elhelyezkednek a régebbnél régebbi tárgyak. Igazán aranyos.

- Jackson, tényleg ide költözöl? – nyit be hirtelen Jungkook, én pedig azt sem tudom mit mondjak. Igen, tényleg ezt beszéltük meg Markkal, de így kimondva annyira valódi. Mindenki kérdőn néz rám, majd mikor bólintok Yoongi magához ölel. Istenem, bár sose jönne el a nap, mikor minden boldogságunk veszélybe kerül...