Ancient Connection 2. Season

3. Rész

Sziasztok! Itt is lenne az új rész, kellemes olvasást! *-* 

Jackson pov.

Fáradtan pislogva próbálok felébredni, de nem megy. Hihetetlenül fáradt vagyok és az elmúlt napokban most először tudtam csak picit aludni. Mark olyan erővel szorít magához, hogy képtelenség lenne egyáltalán felkelnem, így inkább csak mosolyogva nézem alvó arcát. Annyira különös. Olyan más most, mint eddig. Még sosem láttam ilyen...védtelennek?! Elhiszem, hogy szeret és nem akar elveszíteni, én sem akarom, de félek. Félek, hogy elmúlnak irántam az érzései, félek, hogy kiábrándul belőlem, hogy csak azt fogja látni bennem, aki valójában vagyok: egy senkit – Jó reggelt édesem! – szakít ki gondolataimból Mark lágy hangja és édes, apró csókja – Mi a baj? – tűri el szemembe lógó tincseim, én pedig hozzá bújok...nem akarom elveszíteni, de félek mi lesz, ha vele maradok. Fáj, amit tett, de igaza van, nem volt választása és ez sok mindenen nem változtat. Anyám sosem szeretett, csak gond voltam neki és amint lehetett lerázott. Ha ő még élne talán most Markot sem ismerném...

- Semmi, csak álmos vagyok. – csókolok mellkasára. Annyira finom a bőre a hideget leszámítva nagyon is kellemes így feküdni – Mark, hogyan lettél vámpír? Miért? – puszilok végig kulcscsontján, majd fejem mellkasára döntöm, lehunyva pilláim. Tudni szeretném miért lett az, ami...

- Tudod Jacks, nem volt túl jó az életem Jungkook előtt. A szüleim meghaltak, ahogy a testvérem is és az én hibám volt az egész. – simít tincseim közé, én pedig elszomorodom, ezért mondta, hogy tudja milyen érzés – Megakartam halni, bármit meg tettem volna érte és akkor találkoztam vele. – vesz mély levegőt, mintha fájna neki az emlék – Jungkook választás elé állított: meghalok, vagy vele maradok.

- Szóval inkább vele maradtál? – nézek rá, de csak keserűen elmosolyodik.

- Nem, én meghalni akartam, de ő másképp döntött. Sokáig haragudtam rá, ezért veszélyt is jelentettem rá, de idővel beláttam, hogy igaza volt. – hunyja le pilláit – Sosem kérdezte meg miért akartam meghalni és ezért igazán hálás voltam neki.

- Akkor-akkor én se kérdezzem? – szeppenek meg. Tudni akarom, de ha nem akarja elmondani, ha nem akar róla beszélni, akkor nem tehetem.

- Ne, még ne! – puszil homlokomra – Viszont egy valamit nagyon is szeretnék. – néz rám azokkal a gyönyörű szemeivel, mivel szívemig lát.

- Mi lenne az? – puszilok ajkaira, míg karjait derekam köré fonja, így már mellkasán kell támaszkodnom, de egy kicsit sem bánom.

- Költözz hozzánk! – ahogy kiejti szavait, megállok minden mozdulatomban. Hogy mi? – Tudom ez így hirtelen ért, de szeretném, ha mindig mellettem lennél és biztonságban tudnálak. Kérlek Jacks. – csókol ajkaimra, mivel elveszi az eszem.

- Gondolod, hogy egy vámpírokkal teli házban biztonságban lennék? – húzom mosolyogva az agyát, de én már tudom mit válaszolok.

- Jogos – játssza, hogy elgondolkodik, amivel megnevetett –, szerintem ezeket a vámpírókat tudod kezelni. – puszil meg – De ha attól jobb, nem kell kimenned a szobából, vagy az ágyból... - suttogja ajkaimra, majd maga alá fordít engem pedig elönt a pír – Szívesen látnálak az ágyamban – csókol nyakamra -, meztelenül – simít fel oldalamon, mitől meg remegek –, amíg csak lehet! – csókol meg olyan hévvel, hogy viszonozni is alig tudom. A levegő a torkomra ég, ő pedig egy percre sem enged el, de nem is akarom. Nem akarom, hogy ez a pillanat véget érjen, nem akarom a valóságot, csak őt.

- Rendben! – pihegek, mikor enged levegőt venni, majd kiráz a hideg, ahogy nyakam kezdi csókolgatni. Mark Tuan, a sírba viszel!

Jungkook pov.

Látom Yoongin, hogy fél és meg értem. A szülei vámpírvadászok ő pedig már az ellenségük... Csak abban bízom, hogy figyelembe veszik a saját fiúkat!

- Édesem, ha nem iszod meg mind legyengülsz és akkor még jó ideig nem engedem be Jacksont! – ülök az ágyra, aprócska teste mellé. Annyira kicsi, megtört. Fáj így látnom, rettenetes – Kérlek! – nézek szemébe, megfogva kezét. Nem akarok rá parancsolni, de ha nem teszi meg magától, akkor muszáj leszek.

- Nem-nem akarom ezt. – fordul el tőlem jobban magára húzva a takarót, de még ehhez is már alig van ereje. Nem Yoongi, most nem játszunk ilyet. Egyszer már hagytam, hogy legyengítsd magad, de soha többé nem követem el ezt a hibát.

- Yoongi, ez nem akarat kérdése: muszáj és kész! – hajolok közelebb hozzá, hogy magam felé fordítsam, de meghalom halk szipogását – Kicsim, ne sírj! – húzom el kezem. Nem, nem merek ilyenkor hozzá érni. Sosem tudom, hogy miattam sír, vagy másért, de egyszerűen félek a tudattól, hogy ilyen hatással vagyok rá – Yoongi, haragszol rám? – kérdem végső elkeseredésemben. Ha tényleg ennyire nem tud elviselni, akkor hiába szeretem, csak ártok neki a közelségemmel. Talán csak békén kellene hagynom.

- Nem, nem haragszom. Vagyis rád nem. – fordul felém – Jungkook, nem akarom ezt! Nem akarok vért inni, vámpír lenni, nem akarom ezt az érzést! A-a szüleim, ha vissza-vissza jönnek a szüleim... - hunyja le szemét – Kérlek, ne engedd, hogy erre gondoljak! – néz rám könyörgő szemekkel, megfogja kezem és hozzám bújik.

- Mit tegyek? – simítok hajába és fogalmam sincs hogyan vigasztalhatnám meg, de a figyelmét eltudom terelni...

- Csak szeress! – csókol meg, én pedig dereka alá nyúlva vissza fektetem az ágyba fölé hajolva.