Ancient Connection 2. Season

5. Rész

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem szeretni fogjátok! Kellemes olvasást!

Mark pov.

Különös érzés fog el, ahogy ki nyitom a lakás ajtaját. Hátra nézve sem látok senkit, mégis olyan mintha figyelnének. Inkább nem törődőm vele és a lehető leggyorsabban megyek be és zárom be az ajtót. Jungkookot sehol sem találom, de érzem a jelenlétét. A konyhában ki öntöm a mai véradagom és bár még mindig gyűlölők így vért inni: megteszem. Megteszem, mert soha többé nem akarom veszélybe sodorni magunkat - Szia. – hallom meg Yoongi halk hangját, amitől kiráz a hideg. Azt hittem Kook még nem engedi ki a szobából.

- Hogy-hogy Kook ki engedett? – fordulok felé a konyhapultnak támaszkodva. Nekem ez nem stimmel így...

- Nem engedett. – fonja össze a karjait, de így már mindjárt érhetőbb.

- Értem. – kortyolok bögrémbe. Jaj, de nem szeretem ezt – És tőlem mit szeretnél? – nézek rá kérdőn. Remélhetőleg nem akar bosszút állni most...Kook nem díjazná, ha megint bántanám Yoongit.

- Én csak – hajtja le fejét bánatosan, de nem folytatja.

- Te mi? – teszem le a bögrét a pultra várva, hogy megszólaljon – Yoongi, mi a baj? – talán félne tőlem? Nem hibáztatnám érte.

- Nem akarom ezt. – mondja olyan halkan, hogy alig hallom meg és leül az asztalhoz. Mit nem akar? Vámpír lenni? – Mark, félek. Rettenetesen félek! – hajtja fejét tenyerébe és szerintem könnyeit próbálja visszatartani.

- Mitől félsz? – ülök mellé. Látom, hogy tényleg retteg valamitől, remeg szinte, amikor elhúzom kezét arcától, min könnyei futnak végig – Jesszus Yoongi! – ölelem magamhoz. Igaz, hogy nem kedvelem túlzottan, de Jungkooknak és Jacksonnak is nagyon fontos. Mellesleg nem akarom, hogy szomorú legyen. Akárhogy is, de már közénk tartozik – Ne sírj! – simogatom nyugtatóan hátát, hátha elállnak könnyei, de nem igazán járok sikerrel.

- Mindentől! A szüleimtől, a jövőtől, a vértől, Jungkooktól... Nem akarom ezt, nem akarok vámpír lenni! – sír megállás nélkül, könnyei pedig szívembe marnak. Erről az egészről én tehetek. Ha akkor nem sebesül meg, nem kerül életveszélybe és ha anno nem tartok mészárlást, nem találkoztunk volna a szüleikkel sem...

- Sajnálom Yoongi! – ölelem, talán mert bűntudatom van – De Jungkooktól ne félj! Nem fog bántani és másnak sem fogja hagyni! – reszket teste karjaim közt – És én sem foglak soha többé bántani, ezt megígérhetem!

- Egyszer már hagyta neked... - néz rám és igaza van, de az teljesen más volt – Nem, nem ez a baj. Megrémiszt ez a kötelék dolog. Még-még levegőt venni is alig tudok ezt a fojtogató érzés nélkül.

- Ezt le kell tudnod győzni, másképpen nem lehet. Jungkook – veszek mély lélegzetet. Emlékszem milyen nehéz volt, de igazán boldog voltam, hogy éreztem valóban fontos vagyok valakinek -, Jungkook egy nagyon ragaszkodó személyiség. Akit szeret, azt sosem engedné el, ezzel a kötelékkel pedig te is érezheted mennyire fontos vagy neki. Amikor te fojtogatónak érzed ezt, az szimplán az irántad érzet hiánya. Sosem láttam még ennyire szerelmesnek és szerintem sosem volt az igazán, de neked megadatott az, hogy valóban érezheted mennyire szeret, vágyik rád. Épp ezért tudok könnyebben legyőzni a köteléket! – mosolygok rá kedvesen és remélem picit jobban van már. Tudnia kell, hogy Kook ezzel nem bántani akarja.

- De hogyan győzhetném le? Most sem kapok levegőt, fáj a szívem és hiányzik Jungkook, pedig alig pár perce keltem fel mellőle. Szeretem, mindennél jobban szeretem, de ez-ez nekem sok. Szó szerint ő irányítja a gondolataimat is... - néz rám könnyes szemeivel és talán most először, de tényleg meg esik rajta a szívem.

- Csukd be a szemed! – fogom kezeim közé könnyes arcát – Emlékszel mikor először aludtatok együtt? – kérdem és mikor bólint folytatom – Mit éreztél akkor?

- Tetszett. – feleli egyszerűen, amivel megmosolyogtat.

- Bővebben?

- Féltem, amikor megcsókolt, de izgatott voltam. Tetszett ahogy magához ölelt, ahogy csókolt, de még senkivel sem csókolóztam, nem tudtam mit tegyek. – sóhajt, de elmosolyodik. Tényleg ő volt neki az első, aki megcsókolta? Ez aranyos.

- Folytasd! – mosolygok rá, de csukott szemmel nem láthatja.

- Azt mondta egész éjjel ölelni akar és olyan szeretettel ölelt magához, hogy megremegett a szívem. Boldog voltam. Vissza gondolva: akkor először éreztem, hogy tényleg szeret. – meglep, amit mond. Mi az, hogy akkor érezte? Hisz nem érezhette, nem volt vámpír, nem volt semmi kötelék még.

- Yoongi mit éreztél pontosan? – tudni akarom. Ha tényleg akkor is érezte, van valami, amit még nem tudunk és ez nem biztos, hogy jó dolog nekünk...

- Csak azt, hogy-hogy fontos vagyok neki. Ahogy ölelt olyan volt, mintha az érintéseivel mondaná, hogy szeret. Mark, ez lehetséges? – néz rám fekete, kíváncsi szemeivel és nem tudom mit mondjak.

- Nem tudom Yoongi. – rázom meg fejem – De, ha leakarod győzni, akkor erre kell emlékezned. Amikor ez a fojtogató érzés elönt gondolj arra milyen volt akkor! Gondolj rá, hogy biztonságban vagy, hogy nem akar bántani, hogy boldog voltál akkor! Nehéz, de ha erős maradsz, akkor sikerülni fog. – mosolygok rá, letörölve könnyeit. Elmosolyodva köszöni meg és bár kicsit aggasztanak a szavai, mégis örülök, hogy segíthettem neki.

- Yoongi, nem mondtam, hogy ki jöhetsz a szobából. – hallom meg Jungkook hangját – Mit csináltok? – ül le mellénk szerelmét nézve – Miért sírtál? – simít végig arcán. Még én is érzem mennyire szereti, nem csodálom, hogy Yoongi ennyire megrémült.

- Beszélgettünk. – válaszolok Yoongi helyett is, majd felállva a bögrémhez megyek és végre teljesen kiiszom. Szent ég, mennyire hiányzott ez már...

- Yoongi, szívem miért sírtál? – fordítja maga felé a fiút, de számomra is furcsa ahogy megnémult. Talán félne? – Kicsim? – öleli magához a fiút, mikor megint sírni kezd. Jesszusom, ez így nagyon nem lesz jó!

- Yoongi! – térdelek le mellé, de megint érzem magamon, hogy valaki figyel – Senki sem fog bántani, nincs semmi baj! Gondolj arra a nap, gondolj arra, hogy boldog voltál! – fordítom magam felé, megölelve. Most kimondottan rossz hatással van rá Jungkook itt léte.

Yoongi lassan, de megnyugszik engem viszont továbbra sem hagy nyugodni az az érzés, hogy valaki figyel.

- Kicsim mi a baj? – értetlenkedik Kook és szerintem fogalma sincs, hogy haragszik Yoongira. Legalábbis szerintem haragudott rá, mert most az eddigieknél is rémültebb volt a fiú és biztosan ezt érezte.

- Jungkook, beszélhetnénk? – engedem el a zaklatott fiút barátomra nézve és mikor bólint a nappaliba megyek vele – Yoongi szerintem a haragod érezte, amiért ki jött az engedélyed nélkül. – fordulok felé.

- De én nem haragszom. – értetlenkedik, pedig még én is éreztem a haragját.

- De igen. Kook vissza kell fognod magad, ha nem akarod, hogy így reagáljon rád. Yoongi – veszek mély levegőt. Hogyan is mondjam ezt el neki, amikor én sem értem az egészet?

- Mi van Yoongival? – néz rám kétségbe esetten.

- Yoongi más. Azt mondta, amikor ember volt is érezte, hogy szereted.

- Az nem lehet. – gondolkodik el, de a konyhából jövő csörömpölés és Yoongi rémült hangja mindkettőn figyelmét felkelti, de erre egyikünk sem számított...