Part 4 /Munka/

432 34 2
                                    

Másnap, mikor felkeltem még egyszer átfutottan mi is volt az a csók, aztán elkönyveltem annak, hogy a pali valószínűleg hulla részeg volt, mert nem kicsit lehetett érezni a vodka ízét. Kikecmeregtem az ágyból és elindultam lefelé. A lépcső felénél megcsapta az orromat egy finom tojásos illat. Leérvén láttam, hogy a fiúk már meg is terítettek és csak rám várnak. Gyorsan betoltuk a reggelit és én visszamentem a szobámba. A mai napra nem terveztünk semmit, tehát én ihlettől megszállva elkezdtem rajzolni. Végül egy családi ház jött ki egy gyönyörű kerttel. A nagy alkotást Felix zavarta meg, azzal a rövid és lényegre törő kijelentésével, hogy: Moscow túra. Tehát akkor a mai napnak végül értelme is lesz.

Felkerekedtünk hát és elindultunk gyalog. Megmutatták a Vörös teret a sok hagyma kupolás épületével, a Lenin mauzóleumot, a Gum áruházat és még pár dolgot. Kb olyan 7 fele haza is értünk és vacsizunk. Teltek a napok, a hetek amíg ráeszméltem, hogy most már november vége van és nem sokára Dimitrij-ék mennek a koliba és hogy nekem még nincs munkám, ahhoz hogy eltartsam magam. A srácok a lehető legnagyobb nyugodtsággal mondták nekem, hogy ne aggodjak, mert ők ismernek egy klubbot, ahova énekest keresnek és holnap elvisznek oda (december 1-jén).

-Tudtommal nagyon jó hangod van. -szólalt meg Boris.

-Így van, így van. -helyeselte Felix.

-És ti mikor hallottátok az én hangomat, hogy ennyire biztosak vagytok benne, hogy jó? .kérdeztem gúnyosan.

-Amikor találkoztunk nyáron és este a fán te dúdolgattál, majd elkezdtél énekelni. -fűzte hozzá Dimitrij.

-Na jó megnézem és kipróbálom, mert már eléggé kifutottam az időből, hogy válogassak. -mondtam beletörődően.

-Ne aggódj, szerintünk tetszeni fog. -mondta Felix.

-Kb 8-9 fele kell odaérned. -fejezte be az egészet Boris.

Nem csíptem ki magam, mert minek. Csak kifésültem a hajam, felvettem egy enyhén bulizós pólót (jó mondjuk, akkor már ennyi erővel minden felsőm az lehetnek), ami egy ujjatlan oldalt eléggé kivágott és egy kicsit lyukacsos is. Hát igen elég "lenge" stíluom van. Mellé egy fekete hosszú gatyát, meg egy magas szárú fekete converse cipőt. Smink minek? tehát kész is vagyok.

8. 32-kor elindultunk és 45-re már ott is voltunk. Hát azért wow, ez a klub........ nem semmi, már kívülről is. Belülről, aztán meg még inkább. Király bárpult a falhoz építve előtte asztalok, meg egy kis hely a tánctérnek. Ezek előtt pedig a színpad. A színpadon már fel vannak állítva a hangszerek, illetve egy dj pult is.

-Hihetetlen ez a hely. -bököm ki végül.

-Még ne álmodozz kis lány. Tudtommal még nem vettek fel. -rontja le a hangulatom Boris.

-Ne aggódj tuti felvesznek. -jelenti ki határozottan Felix.

Rájuk mosolygok, majd megkérdezem, hogy s mint csináljak mindent. Erre az első szavuk az volt, hogy keressem meg a főnök irodáját, mondjam meg ki vagyok és azt is tegyem hozzá, hogy Ők ajánlottak be. Elmagyarázták, hogy hol találom az irodát és míg végzek Ők megvárnak itt.

Főnöknél:

Jó napot, Natasha Cr.......... azaz Katonai-Lefebvre Natasha vagyok és elviekben valamilyen énekesi állás miatt jöttem, illetve még kértek, hogy említsem meg Boris-t, Felix-et és Dimitrij-t a mondandómban. -eleinte félvén a végén pedig mér egész határozottan. (Lefebvre ejtsd: Lüfevr)

-Alexander Biryukov. Milyen furcsa név összeállítás. Megkérdezhetem az okát?

-Persze. Anyámtól a ,,Katonai", apámtól pedig a ,,Lefebvre" nevet örököltem. -válaszoltam nagy büszkén. (ha már csak ennyim maradt a családomból, hát legyek rá büszke)

-Értem. Akkor ma este lenne egy próba estéje utána pedig döntök, hogy mi lesz az állással. -felelte Komolyan.


Bólintottam egy "rendben"-t és kimentem a szobából. Visszaigyekeztem a srácokhoz, akik rögtön bombáztak a kérdéseikkel, hogy mi volt és stb. Elmondtam, hogy ma még csak egy próba napin vagyok és ahogy teljesítek, úgy dönti el, hogy felvesz-e vagy sem. Ennek örömére a fiúk azt mondták, hogy akkor ma megnéznek. Kilenckor volt nyitás és nem mondom özönlöttek az emberek. Kicsit lámpa lázam lett, de megnyugtatott, hogy itt vannak Felix-k is és bátorítanak. Először a zenekar ent fel a színpadra és egy műsorvezető, aki elmondta, hogy a mai napon ismét egy új énekes van és hogy várjuk tőle a legjobbakat. Majd a közönségtől, hogy mit szeretnének ma hallani. Az emberek egyhangúan Ke$ha-t akartak hallani, aztán egy rövid szavazás keretében a Blow-ra került a válsztás. A műsorvezető rám nézett, hogy megfelel-e én bólintottam, majd felhívott a színpadra és egy nagy levegő után nagy határozottságra tettem szert. A körülöttem lévő közönséget teljesen kizártam csak a zenészekre figyeltem és hozzájuk igazítottam a tempóm. Teljesen beleéltem magam, ami látszólag tetszett a közönségnek, mert miután végeztem egy örjögő taps vihar fogadott. Ez arra biztatott, hogy többet énekeljek. Kb fél 10-től éjfélig folyamatosan csak énekeltem, aztán amikor végre autómata zenére kapcsoltak elmentem inni valamit. A fiúk tátott szájjal vártak én meg csak leültem melléjük a bárpulthoz és egy jó nagy adag Tequila-t lenyomtam. Nagyjából 1 körül inkább után ismét felmentem a színpadra és kb. olyan 2-ig énekeltem.Háromkor volt zárás, de én még maradtam igaz kicsit már eléggé részeg voltam még mázli, hogy ott maradtak a fiúk is. Alexader ránézésre meg volt elégedve, de miután megszólalt már biztos voltam, hogy felvettek. Abból komolyságból, amit a találkozásunkkor mutatott már csak egy ,,őrült király volt!" maradt. A srácokank sikerült hazarángatniuk és lefektetniük, nem mondom, hogy könnyen, de megoldották legalább. Másnap sikerült felkelnem fél 5-kor, viszont szörnyen másnapos voltam, csak úgy zsongott a fejem, de legalább Boris készült erre és hozott egy tucat fájdalom csillapítót, hogy kitartson a következő hetekben is. Ma december 2.-a van, ami azt jelenti, hogy a fiúk holnap már a koliban lesznek. A maradék napot velük töltöttem, majd 8 után pár perccel oda is értem az én kedvenc klubbocskámba (egyébként a neve: Peaches & Cream). Alexander mosolyogva fogadott és azon nyomban az irodájába invitált. Benn örömtelien kijelentette, ha minden nap ilyen király leszek, akkor napi 1000 RUB lesz a fizetésem, amitől én majd lehidaltam. Válaszul csak egy óriási mosoly kerekedett az arcomon. Ezek után a Alexander bemutatta, hogy kikkel fogok együtt dolgozni. A két pultos: Decim és Chiyuki, a pincére: Rem és Ram az ikrek, illetve Sebastian. A zenekarban: a dobnál: Yasushi, a gitárnál: Shinichi, Nobou. Aztán a mi drága dj-nk, aki ha kell tud helyettesíteni egy ki gépi zenével: Otobek. (tudom, hogy nem mindenki csinálja az, mint az animéjükben, de most így jött ki sorry) Ők azok akik  főállásban dolgoznak itt, a többiek pedig csak heti párszor járnak be.

A mai este is király volt és azt hiszem, hogy a hangszálaim már kezdenek hozzá szokni az állandó énekléshez. Négy után egy kicsivel haza értem és csináltam a srácoknak egy kis eltehető kaját, amit beraktam a hűtőbe, illetve még hagytam egy levelet, amiben elbúcsúzok és felhívom a figyelmüket a hűtőben lévő kajára, mindezt azért mert tudom, hogy korán mennek és én nem fogok tudni fel kelni. majd felmentem, letusoltam, pizsi és már az ágyban is voltam. Nem tellett bele pár perc és már az igazak álmát aludtam

Hát kb. ez lett következő rész. Tudom, tudom: Levi hun a halálban van?!, de nem aggódjatok nem sokára eljön az Ő ideje is. És lesznek Olyan külön részek, amik csak róla szólnak. Addig is ennyi volt.

Az örökké hosszabb, mint gondolnád! • Levi x OCWhere stories live. Discover now