Be My 1 [Stray Kids | Felix ff.]

4. Epizódium

Kissé...kissé? Nagyon! zavarban voltam! Megmukkani sem tudtam. Annyira közel volt arcomhoz, hogy lélegzetvételét bőrömön éreztem, amitől állandóan rázott a hideg. Csak meredt szemeimbe, mintha valamit látna bennük és meg akarná tudni, hogy mi is az. Szívem, úgy éreztem, hogy akármelyik pillanatban kiugorhat a helyéről.

Szedd össze magad RaRa! Gyerünk!

-K-kéne m-mennünk, n-nem...?-kérdeztem alig hallhatóan közelsége miatt, amitől nyelni is alig tudtam. Észhez térve, aprót megrázta fejét, majd megköszörülve torkát, óvatosan elengedte megfeszült karjaim, és kissé hátrébb lépett.-A-akkor menjünk...-mondtam, ahogy aprót lehajtottam fejem, és elindultam, ő pedig utánam. Hogy milyen is volt a helyzet? Feszült. Nagyon feszült! Én sem, és ő sem szólaltunk meg. Egész úton, a fagyizó felé, csendben sétáltunk egymás mellett, gondolatainkba merülve. De nem annyira, mint én az előbb! Hogy majdnem elütött egy kocsi.

Mikor megérkeztünk a megfelelő helyre, végre felkaptam fejem, és tekintetemmel körültekintettem. Nos...nem volt ott senki.

-Most really?-kérdeztem felvont szemöldökkel, ahogy kissé körül jártam a helyet, hogy megbizonyosodjam arról, hogy tényleg nincsenek-e ott.

-Hát, szerintem igen...-szórakozott a hátammögött lévő Felix, hangján pedig lehetett hallani, hogy mindjárt elröhögi magát. Fenyegető tekintetemmel hátra pillantottam, és összehúztam szemöldököm.

-Te csak ne szórakozz itt vele!-emeltem fel mutató ujjam, miközben közelebb lépdeltem hozzá, és farkasszemet néztem vele.

-Één neeem!-emelte fel védekezően kezeit, de hátrálni nem hátrált.

Hmm...jól csinálja!

Arcára felvette azt a csábos és huncut mosolyát, amivel "minden lányt elcsábít", ezzel próbálva csillapítani " dühöm", de sajnálatára nállam ez most nem jött be.

-Azt hiszed ezzel eléred célod?-kérdeztem ahogy egyre jobban emelkedtem arca fele-hisz magasabb nállam legalább egy fejjel-és belevigyorogtam a képébe.

-Mivel?-kérdezte a még mindig arcán lévő mosolyal, próbálva hülyére venni engem.

-Ne nézz hülyének!-néztem rá, majdnem elröhögve magam, ábrázata láttán.

-Pedig én azt hittem az vagy!-tetette a meglepődött, ártatlan kis gyereket.

-Hagyj má'!-mondtam megütve gyengéden mellkasát, mire elröhögte magát és hátrébb lépett egy lépést.-Ne merészelj elszökni!-mondtam alig-alig visszatartva mosolyom, ahogy üldözőbe vettem a már előlem szaladó fiút.

-Kapj el ha tudsz!-nyújtotta ki felém a nyelvét, mire elmosolyodva megráztam fejem és szaladtam tovább. Egy cseppet sem néztek minket hülyének az emberek. Csak egy pár furcsa pillantást kaptunk. Meg beszólást korombeli tiniktől. Meg néhány idős embertől nosztalgikus pillantásokat.

Pár perce szaladgálhattunk, mikor is úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább. Én sajnos nem birok olyan sokat futni, mint egyes emberek.

Lihegve megálltam, majd kezeimmel combjaimra támaszkodtam és mélyeket lélegeztem.

-Jó...én kifulladtam!-mondtam leülve egy padra továbbra is lihegve. Felix oda sétált mellém, majd ő is leült a padra, megtartva a tisztes távolságot.

-Ennyi?-mondta megjátszva a szomorút.-Akkor én nyertem!-és már fel is vidult. Elkuncogva magam hátra döltöttem fejem a padon, és lehunytam szemeim.

-Mit szeretnél?-kérdeztem pár másodperc után, már rendesen véve a levegőt. Halvány szellő fujdogált a már szinte nyári forróságban, mi kellemesen cirógatta kissé kipirult arcom, amitől egy jólesőt sóhajtottam. Nem szeretem a meleget, ezért nállam még egy kis szellő is örömet okoz. Jobban csípem a hideget.