Be My 1 [Stray Kids | Felix ff.]

8. Epizódium

*RaRa szemszög*

Kellemes cirógatásra ébredtem, amire hamar fel is nyitottam pilláim. És nem is kellett sok, hogy teljesen felébredjek, mert Felix-et találtam magam mellett, irtózatosan közel hajolva hozzám, amitől úgy megijedtem, hogy hátrahőköltem. És hogy min is döbbentem le a legjobban? Azon, hogy az én szemüvegem volt rajta. Az enyém!

-Add vissza!-morogtam az orrom alatt, ahogy a lilakeretes szemüvegemért nyúltam, de ő finoman megragadta kezem és közelebb húzott magához, úgy ahogy az előbb voltunk. Értetlenül összehúztam szemöldökeim, és merészen iríszeibe meredtem, amik szomorúságot tükröztek. Kezemet az ágyra fektette, majd óvatosan, s finoman cirógatni kezdte, akárcsak az arcom, az előbb. Valami furcsa bizsergés futott végig egész lényemen, amitől szúrós tekintetem lágyult, és valamiért lelkiismeretfurdalásom lett.

Talán kicsit túlreagáltam az egésszet...nem akartam megbántani, csak...csak...áááh! Nem tudom miért voltam olyan goromba, és ideges! Lassan megkéne tanulnom uralkodni magamon, és nem mindig kioktatni másokat, és kiabálni velük! Olyan hülye vagyok, mindig mindenkit megbántok!

-Felix, én-...!-kezdtem bele nagyendülettel, de nem tudtam befejezni mondandóm, mert karom megragadva hirtelen magához húzott, és szorosan átölelt. Azonnal könnyek gyűltek szememben, és mikor apró kezeim köré fontam, el is bőgtem magam. Amilyen szorosan csak tudtam, úgy húztam magamhoz, mint még soha senkit. Ő is ugyan így tett, hisz majd' megfulladtam karjai szorításától.

Egyébként meg ha kérdeznétek, hol volt a két szobatársam, ők már aznap elmentek haza. Ők nem várakoztak, gyorsan el is húztak. Tehát az enyém volt egyedül az egész szoba, 2 napig. Így azt csinálhattam amit akartam.

-Énh...hannyira...shajnálhom!-szipogtam bele vállába, miközben agyon téptem pólóját, körmeimmel, míg ő lágyan simogatta hátam.

-Semmi baj...nem haragszom! Én voltam a hibás, és nem te...-suttogta alig hallhatóan, ahogy lassan elvált tőlem, így egy apró mosolyt véltem felfedezni arcán.

-Dhe...én reagáltam thúl...-nyögtem ki nehezen, továbbra is szipogva.

-Akkor mind a ketten hülye barmok vagyunk, mert hibáztunk.-mondta szélesen mosolyogva, mire halkan felnevettem. Egyik kezét felemelve, hüvelykujjával letörölt egy kósza könnycseppet az arcomról és egyre jobban kezdett közeledni arcom felé, amit én csak kábán figyeltem, mint aki már a halála végén járna. Szívem hevesen kezdett dobogni és ahogy közeledett felém, szinte már az övét is éreztem. Ajkaink majdnem összeértek, mikor telóm rezegni kezdett, ezzel kizökkentve mind kettőnket gondolataink közül. Felix pislogva párat, hátrább húzódott, mire én felültem az ágyon, s torkom köszörülve gyorsan elővettem mobilom a zsebemből és azt felnyitva rányomtam a zöld gombra.

-Halló?-szóltam bele kissé rekedtes hangon, a sírás miatt.

-Egy óra múlva találkozhatunk a mini kávézónál?-szólalt meg a vonal mögül Kiki, amire kissé zavarba jöttem, és lesütöttem tekintetem. Nem hagyhattam most cserben, hisz már megbeszéltük, hogy találkozunk.

-Persze, ott leszek.-eresztettem meg egy halvány mosolyt, de persze ezt ő nem láthatta, tehát nagyon nem volt semmi értelme. Eközben Felix is felült az ágyon, és arcom kezdte pásztázni, csillogó tekintetével.

-Rendben, akkor majd ott! Szia!-mondta vidáman, és még így is, mobilon keresztül tudtam, hogy mosolyog.

-Oké, szia!-ezzel le is raktam. Nagyot sóhajtottam.

-Mi a baj?-kérdezte Felix, miközben közelebb kúszott hozzám.

-Egy óra múlva találkozom egy haverommal.-mondtam elhúzva szám, kissé lesütve tekintetem.