Be My 1 [Stray Kids | Felix ff.]

18. Epizódium

Hát öö..na igen...ide is elérkeztünk. Hogy fél év után ismét írjak. És rájöttem, én nem tudok igéreteket tartani. Szóval, akármit is kértek tőlem, ne kérjetek.

A szoba másik végéből hirtelen meghallottunk egy hangot, pontosabban valaki megköszörülte a torkát, mire ijedten szétrebbentünk egymástól Felix-el. Zavartan a hang irányába kaptuk a tekintetünk, ahol egy idős nénike mosolygott felénk kedvesen, szemüvegén keresztül. Az egyik ágyon ült, pizsiben, és valami könyvet tartott a kezében. Haja már ősz volt, de nem nézett ki hatvanöt évesnek se. Arca nem olyan volt mint egyes idős embereknek, szomorú, vagy lenéző, vagy akármi más. Inkább barátságos.

-Bocsánat, nem tudtuk, hogy bent van..-vakartam meg kínosan a tarkóm, majd megböktem a mellettem álló fiú oldalát, aki csak bocsánat kérően meghajolt.

Jaahj Felix...nálunk nem divat a meghajlás..

-Semmi baj, engem nem zavartok, csak kapar a torkom. Folytassátok amit csináltatok.-szólalt meg magyarul a néni, mire megörültem, hogy ismét olyan emberrel lehetek egy szobában aki azt a nyelvet beszéli amit én. Mert tudni illik, mindig mikor korházba kerültem, magyarokkal voltam, és a nyolcadik, vagy hetedik emeleten. Nem furcsa?

A nénike a könyve fölé hajolt ismét, és úgy tett mintha már ott sem lennénk.

Ezután csak kínosan megragadtam a fiú kezét, és lehajtott fejjel kihúztam a folyosóra, mint akit most aláztak volna meg a Föld magjáig.

-Ez olyan kínos vooolt~...-nyöszörögtem arcom tenyerem közé temetve, miközben a szinte kihalt folyosón sétáltunk egyenesen a reggeli felé.

-Szerintem elég normálisak voltunk..-tűnődött el Felix, mint akinek ez olyan teljesen normális dolog lett volna, mire amolyan "komolyan?" fejet vágva felé fordultam.-Most mivan?-kérdezte értetlenkedve, felemelt kezekkel.-Minden szerelmes pár ilyen.-vont vállat, s ahogy észrevette tekintetem megállt.-Vagy nem?-játszotta meg az ijedtet, majd csak pofon csaptam magam és lehajtottam a fejem.

-Én nem tudom..-vontam vállat, ahogy ismét elindultunk. Ő pedig kihasználva a lehetőséget közelebb jött hozzám, és átkarolva derekam, magához húzott. Érdeklődve feltekintettem rá, s mosolygós arcával találtam szembe magam, ami szinte mindenki napját beragyogja.

-Én meg tudom. És így.-egy puszit nyomott a fejemre, majd úgy sétált tovább velem az ebédlőig.

Nem volt a legjobb a reggeli, de azért ehető volt. Felix-et meg úgy kellett etetnem mint egy babát, mert nem akart enni, állítása szerint, hogy nekem maradjon kajám. Na persze. Mindenki tudja, hogy nehogy meghízzon. Mintha lenne mit híznia egyáltalán..

Lassan mentünk vissza a szobám felé, mikor a nagy nénim hangját hallottam meg mögülünk, így megállva a folyosó közepén, megfordultam, majd az előttem megállót ahogy szemügyre vettem, csakhogy biztos legyek a dolgomban, átöleltem.

-Jobban vagy már? Most ettél? Mikor keltél? Van lázad?-bombázott rögtön a kérdéseivel, mint mindig, mire sóhajtva, lazán felvázoltam neki a reggelem.

-Jobban vagyok, igen, egy órája, és Felix szerint van.-mutattam a mellettem álló fiúra.

-Ki az a Felix?-kérdezte nagynénim, mire fejen csaptam magam és tenyeremmel az említett felé kezdtem bökdösni.

-Most mutattam.-sóhajtottam keservesen, mire a nő realizálta a helyzetet, és egy "ááá" után hagyta is a dolgot.

-Van lázad?-kérdezte ledöbbenten, majd egyik kezét fejemre helyezte, utána pedig arcát az enyémnek tolta.