Utálatból Szerelem /Yoonseok/

❤️~*-*~12.rész~*-*~❤️

Az elejére kaptok egy kis...Kook szemszöget.

FIGYELEM! Enyhén 18+

Jungkook szemszöge:

Amióta megtudta Suga, hogy együtt vagyunk Tae-val, azóta a párom konkrétan kerül engem a suliban. Nem jön a közelembe és még csak nem is érhetek hozzá úgy. Borzasztóan szeretem, de tényleg! Viszont most már elegem van a hülyeségeiből. Annyira rossz érzés, hogy nem képes felvállalni... Most is éppen a folyosón sétálok és ő mit csinál?? Rám sem nézve sétál el mellettem. Hirtelen fordulok meg tengelyem körül és Taehyung után rohanok. Karját elkapva behúzom a szertárba, majd-kicsit talán túl erőszakosan-a falnak taszítom. Arca és légvétele ijedtségről árulkodik.

-Mondd csak TaeTae... Te így viselkedsz a barátoddal?- állkapcsomat megfeszítve beszélek hozzá, de ő csak néz rám félelemmel teli ábrázattal.

-K-Kook m-mit cs-csinálsz?-remegő hangja kicsit megenyhítette, de persze elgyengíteni nem tudott.

-Elegem van a faszságaidból! Mi a szarért én vagyok a párod, amikor Yoongika sokkal fontosabb neked?-szikrázó szemeimet ártatlan íriszeinek szegeztem, majd közelebb hajolva vártam válaszára. Persze hiába vártam, hiszen nem igazán szándékozott megszólalni. Amikor már végképp nem tudta állni pillantásom, lehajtotta fejét és konkrétan a cipőjét tanulmányozta. Nagyot sóhajtottam, de mégsem tudtam kellőképpen visszafogni magamat.

-A KURVA ÉLETBE!-idegesen ütöttem Tae feje mellett bele a falba, mire kis teste összerázkódott. Vártam meg pár percet, hátha megszólal, de nyilván nem mondott semmit. Fejemet megrázva száguldottam ki a kis helyiségből. Annyira frusztrált voltam, hogy már a gondolkodás sem ment valami jól. Hirtelen döntést hoztam, persze pontosan jól tudtam, hogy ezt még nagyonis megfogom bánni. Telefonomat előkapva tárcsáztam Jimin számát...

-Haver?-vette fel a készüléket barátom.

-Chim.-csak ennyit mondtam, hiszen tudtam, hogy egyből rájön mit is akarok valójában.

-De Tae...-kezdte volna, de én nem engedtem neki befejezni. Úgyis tudtam mit akar mondani.

-Csak gyere.-sóhajtottam fel, majd hozzátettem.-Kérlek.

-Kook...ez rohadtul nem jó ötlet. Tae teljesen utálni fog, ha kiderül.-váltott okoskodó üzzemódba, amit nem igazán bírtam benne.

-Ott a ha. Nem fog kiderülni, Chim! 5 perced van. Várlak a szokásos mosdóban.-nem vártam meg míg reagál valamit, inkább letettem.

Nem is kellett sokáig várnom, Jimin pontosan 5 perc után oda is ért a megbeszélt helyszínre. Mindketten jelentőségteljesen néztünk egymásra, de azért a kis ártatlanon látszott egy picike félelem. Izgult a drágaságom. Igaz, hogy elég rég volt már az a bizonyos időszak köztünk.

-Gyere ide, Jiminnie.-nyugodtan szóltam hozzá, de hangomban teljesen ott volt a parancsolás. A szólított lehajtott fejjel sétált elém és nehéz légvétellel, lassan felnézett rám.

-Még mindig nem tartom ezt jó ötletnek...-nagy sóhaj hagyta el ajkait, s gondterhelten szemeimbe nézett. Egy pillanatra lecsuktam szemhéjaimat, majd egy mély légvétel után megszólaltam.

-Én ezzel tisztában vagyok, de kurva kanos vagyok. Szóval szépen kérlek, ne beszélj ennyit.-megfogtam szegénykét, majd lenyomtam magam elé a földre. Nyelt egy óriásit, aztán övemhez nyúlt.

-Rendben, de én szóltam...-kezdett el megint dumálni, mire én rákiabáltam.

-Az istenért Jimin! Csak csináld már, basszameg!-nem vártam meg míg lebénáskodja rólam nadrágomat, inkább ellöktem onnan kezét és gyors mozdulatokkal megszabadítottam magamat a szorító ruhadarabtól. Barátom kissé bizonytalanul megfogja merev tagomat, majd lassan szájához emeli. Persze én már nem tudom kivárni, így hajába túrva farkamra húzom fejét. Ahogy megérzem ajkait kicsikémen, egyből kitör belőlem egy óriási nyögés. Annyira kellett ez már!

-Ahh a kibaszott életbe, Chim!-haját markolászva nyögdécseltem és élveztem minden egyes mozdulatát. Ahogyan nyelvével kényeztetett, az maga volt a mennyország. Olyan régen éreztem már ezt a csodálatos érzést...Fejemet hátra vetettem és éreztem ahogyan izzadságom végig folyik testemen. Jimin sörényét kicsit hátrébb húztam, de amint már nem éreztem puha ajkait, újra magamra húztam. Most viszont nem engedtem el. Egyre jobban markoltam, csípőmet pedig előre nyomtam. Teljes hosszammal szájában voltam. Persze elég nehezen bírta és el is akart húzódni, de én nem engedtem neki.Egyre közelebb éreztem magam a gyönyörhöz, így frizuráját megszorítva, megtartottam egy helyben fejét, mígnem egy hangos nyögés kíséretében csodálatos szájába nem élveztem.

... ÉS MOST JÖN...

Yoongi szemszöge:

Az ember sohasem azt teszi, amit úgy ténylegesen szeretne. Tudja, hogy mi lenne neki jó, de mégis a rossz utat választja. Azt az utat, ami az emberek véleményére összpontosít. Persze én is pont ugyanezt fogom tenni. Nem lehetek Hoseokkal... Arcomról már teljesen lehervadt az előbbi boldogsággal telli mosolyom. Szomorú ábrázattal néztem az előttem álló reményvesztett srácra. Pontosan jól tudta, mi fog most következni. Szeme talán rejtett még egy kis apró reményt, de azt tényleg csakis az vehette észre, aki teljes figyelmét neki szentelte. Lassan toltam el magamtól, ugyanis nem szerettem volna teljesen összetörni szívét. Bólintott egyet, majd megfordult. Pár percig csak állt előttem, arra várva, hátha megszólítom. De ez nem én vagyok... Szakaszosan beszívta a levegőt, aztán egy kissé fájdalmas sóhajjal ki is engedte magából. Mintha ezzel segítene magán... Nem értettem, egyszerűen nem tudtam felfogni, miért nem megy már ki innen. Hátát figyeltem, miközben légzését tanulmányoztam.

-Miért teszed ezt velem?-hangja gyenge volt, mégis bujkált benne cseppnyi idegesség is. Haragudott rám, de egyben fájt is neki. Sajnálom Hoseok. -Miért nem vagy képes felvállalni magadat? Mitől félsz, Yoongi? Téged mindenki bálványoz! Szerinted bárki is megutálna?-mérges ábrázattal fordult felém, majd közelebb lépve összehúzott szemöldökkel folytatta beolvasását.-Főleg úgy, hogy az össze ember tisztában van a múltaddal.-suttogva beszélt már hozzám, de nekem mégis kiabálásnak tűnt. Ugyan halk szavait füllel kevésbé hallottam, mégis lelkemben hatalmasat szólt. Számon akkor sem jött volna ki semmi értelmes, ha megtudtam volna szólalni. Tisztában voltam vele, hogy a régi énemet senki nem feledte, de nem akartam visszaemlékezni. Fájt és csak egyre nagyobb sebeket hagyott bennem az akkor történtek felidézése. Egyáltalán nincs szükségem még egy fájdalmas kapcsolatra.

-Beszélj hozzám, kérlek!-Hoseok könyörgő hangjára felkaptam fejemet, majd szomorúsággal teli íriszeimet az övébe fúrtam. Ujjaimat piszkálva-nagy nehezen ugyan-de rávettem magamat a beszédre.

-Hoseok. Teljesen jól tudom mit érzel most, hiszen az előbb még reményt adtam neked, most meg hirtelen mindent elveszek. Tudom, hogy nagyon haragszol rám és azt is tudom, hogy most összetörtél. Mentségemre legyen, én sohasem gondoltam volna, hogy te ténylegesen ennyire belém szeretsz. És igazad van. Mindenki tud mindent, de nekem mégis fontos mit gondolnak rólam. Sajnálom. Tényleg. DE ezt nem tudom csinálni. Nem tudok veled lenni. Talán majd pár év múlva menni fog valakivel, de most még nem megy. Túl nagy sebet hagyott rajtam Jungkook. Figyelj rám...tudnod kell, hogy nagyon, de tényleg nagyon fontos vagy számomra. Viszont remélem megérted érzéseimet...-elhúztam számat és még mindig reménykedve pillantottam rá. Igen, reménykedtem, ugyanis bármit megtettem volna, hogy ne miattam szenvedjen. Talán megtanított máshogy látni a világot, és tudatta velem, hogy nem kell mindenkivel bunkónak lennem pusztán egy ember miatt. Szeretlek Hoseok, és őszintén köszönök neked mindent! Persze ezt már nem mertem hozzátenni.

-Kérlek...Gondold át az egészet még egyszer.-könnyes szeme mutatta mennyire kikészítettem, de persze rendesen csak otthon fog belőle minden kitörni. ÉS mindez miattam lesz.-Én nem Jungkook vagyok. Boldoggá tudlak tenni, csak hidd ezt el nekem.-gyenge puszit nyomott arcomra, majd többet nem szólva viharzott ki az ajtón.

FONTOS!

Hali babáim! Arra gondoltam, hogy írok egy Jikook storyt, kb ennek alapján. (Persze azért sokminden elfog térni!) Szóval ha lenne rá igény, akkor azt jelezzétek!

Ehhez a storyhoz pedig:
Kérlek komizzatok!

+Kérdés: Legyen még Kook vagy Tae szemszögéből rész?