33. rész

265 23 3
                                    

Jin

Mióta Namjoon elment, nem történt semmi. A banda eléggé szétomlott a leader nélkül. A fiatalabbak teljesen begolyóztak. Jimin még többet edz, mint régebben, betegesebb is. Alig eszik valamit. Kook teljesen kizárt mindenkit. Csak Yoongi és Tae mehet be hozzá. V az egész napot Joon húgával tölti. Mi, a három idősebb, próbáljuk összetartani a csapatot, de Hoseokék pipák rám amiatt amit tettem, így kicsit egyedül maradtam. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, ha megteszem azt, amit.

Ez is egy teljesen átlagos napnak indult. Reggel már rutinosan korán keltem és lementem a konyhába. Mikor elkészítettem az ételt és elmosogattam kicsit kutyáztam. Mondom, eddig semmi különös. Felmentem, majd beleültem a fotelembe és elkezdtem zenét hallgatni. Egy órán át üldögélhettem, mikor az ölembe vettem a gitáromat. Elkezdtem pengetni, végül a teljesen random hangokból összeállt egy dallam. Fogtam a füzetkém és lejegyeztem. Minél többször játszottam le a dallamot, annál több sor jött hozzá. Végül lett egy dalom. Amit az az idióta ihletett. Namjoon...
Merengésemből a bejárati ajtó csapódása zökkentett ki.
- Beszélhetnék Joonnal?- nyitott be Laura.
Nem monda meg hogy elment. Szuper. Mondhatom meg én.
- Elment- hadartam
- Tessék?- nézett rám kitágult szemekkel.
- Elment- ismételtem meg lassabban. - Nem szólt, ugye?
- Nem hiszem el ezt a bolondot. Nem, persze nem szólt- túrt idegesen a hajába.- Utána megyek
- Daeuga ment- néztem a szemébe.
- Nem baj- ment ki a szobából.

Bementem Kookhoz szólni, hog kész van a kaja. Mivel kopogásra nem kaptam választ, kénytelen voltam benyitni. Akkor lepődtem meg igazán mikor a szobát üresen találtam. Agyam már tele lett mindenféle összeesküvéselméletekkel. Aztán rájöttem, hogy a legegyszerűbb válaszra. Biztos átment valamelyik hyungjához. Sorra nyitottam be a szobákba, de sehol (SEHUUUUUN) nem találtam. Elment volna? Yoongi szobáha felé vettem az irányt. Az ajtó mögül harsány nevetést lehetett hallani. Benyitottam. Kook és Yoongi ott ültek törökülésben a szoba közepén és egy olyan tipikus gyerek társasjátékkal játszottak. Tudjátok. Állatos figurák, cukorkás minden. Csak...ha jól láttam nen kicsit ittak is. És tudjuk milyen a részeg Yoongi...
- Hopp a kecske ugrik nyóóóócat- vihogott.- Ja nem, csak hármat.
- De elvette a paciiim- sipított Kook.- Cuna kecsi
- Tessék itt egy oroszlán- nyújtotta át a macska bábút.
- Naaaagy szisza- ölelgette Kook a műanyagot. És ekkor berepült egy fekete bogár.
- Szia pici bogaram- feküdt le a bogár mellé Kook.
- Piff paff puff csitt csatt bumm- Ment ki a szobából Yoongi, majd egy légycsapóval tért vissza.- Meghalsz te átkozott gazember!
És lecsapta szerencsétlen bogarat.
- Most nézd meg mit csináltál- szipogott Jungkook.- Megölted a baráomat! Ezért megbűnhődsz!
Felugrott Yoongi hátára és elkezdte püfölni a fejét.
- Most segíts megkeresni Sugát- szállt le.
- Oké- ment utána. Aha. Értem. Akkor most magát keresi. Tíz perc után szomorúan tért vissza.
- Biztos teleportált- gondolkodott.
- Uuuuu én iiiis- visított Kook.- Én is tudok
Behunyta a szemét és várt. Hát minő meglepetés, nem történt semmi. Kinyitotta a szemét és elvigyorodott.
- Na látod. Téged is teleportáltalak.
Hjjajj. Ezekből olyan másnapos lesz, hogy olyat nem látott a világ...

Több mint barátság /NamJin ff/✔Onde histórias criam vida. Descubra agora