Vampírnaplók - Egy Más Világ

10. rész

Mikor felébredtem, nem apám hazában tálaltam magam, hanem a Salvatore ház nappalijában. És Kai is ott volt. Valami nem stimmel. Nekem nem ott kéne lenném. Lehet Kai látta a döbbenetet az arcomon.
- Meghaltál és itt ragadtál. Vagyis ragadtunk. Ketten. Mondta nagy mosollyal az arcán, bár némi vsalodottsag is látszott rajta.
- Szóval, Bonnie és Damon vissza jutottak. - próbáltam a légyre térni.
- Igen és én meg mindig ott vagyok. - mondta egy kicsit dühösebb hangnemmel.
- Én is, nyugodj meg.
- De ÉN már ÉVEK ÓTA ITT VAGYOK! - ordított.
- Jó, én meg ki tudja meddig leszek itt veled.
- Mondjuk, legalább már nem egyedül vagyok. - felsegített a földről.
- Terv? - kérdezte.
- Még nincs. De gondolom itt semmi varázslattal kapcsolatos dolog sincs.
- Szerinted ha lenne itt lennék? - jó tényleg hulye kérdés volt, de hátha.
- Éhes vagyok. - nyögtem be.
Kai hangosan felnevetett.
- Mivan? - kérdeztem. Már rég nem ettem.
- Semmi. - mondta nevetve. - De ezt kiskorunkban is rendszeresen eljátszattad.
Jó igaz, hogy bármilyen helyzet középén képes vagyok benyögni, hogy éhes vagyok.
- Attól még igaz. - mondtam és elindultam konyha irányába. Ismerem a hazát, sok időt töltöttem itt.
- Látom egészen kiigazodsz itt. - mondta gúnyosan.
- Mondjuk. - válaszoltam.
- Kaját nem fogsz találni. El kell menni a boltba.
- Van bolt egy ilyen helyen? Milyen hely is ez pontosan? - kérdeztem, mert meg mindig nem voltam vele tisztában.
- Ez egy börtön világ. Egy börtön. - mondta Kai. Próbálta leplezni, de látszott rajta, hogy kissé megviselte Ez a hely.
- Es merre van a bolt? - próbáltam más irányba terelni a témát.
- Gyere. - mondta, majd megfogta a kezem és kb. húzott maga után. Egy durva 5 perces sétára volt.
- Oke. Mit együnk? - tettem fel a nagy kérdést.
- Nekem mindegy. - válaszolta unottan.
Hát jó. Kb a fél botot felpakoltam. Mindenfele tészta, gyümölcslé, gyümölcs, joghurt, ami csak létezett.
- Meddig óhajtasz itt maradni? - nevetett ki.
- Ez csak pár napra kell. - válaszoltam.
Hangos nevetésben tört ki.
- Ez egy átlag embernek egy hónapra elég.
- De mi 2 én vagyunk. - mondtam, célozva atta hogy nincs igaza.
- Bocsánat. Átfogalmazom. Ez egy 5 fős családnak elég egy hónapra.
- Gonosz vagy. - mondtam és át mentem a túloldalra valami nasiért.
Kai is utánam jött és nézte, hogy miket pakolok be.
- Szerintem egyenlőre ennyi elég.
- Egyenlőre. - hangsúlyozta Kai.
Vissza vittük a házba a cuccokat, majd neki álltam kaját csinálni. Oke, nem nagy dolgot csak egy makarónit, de az isteni finom lett. Szeretek főzni és tudok is.
Szedtem Kainak is, majd leültem a tv elé. Mondjuk nem nagyon figyeltem rá, inkább azon gondolkoztam, hogyan tudnánk kijutni innen. Igen. Mindketten. Megígértem és tényleg nem szokásom átverni az embereket. Meg senki.
- Milla?? Hallod?? - bökdösött Kai.
- Mondd.
- Ez egész ehető. - dicsért meg. Vagyis tőle ez annak számít.
- Ugyan. Ez egyszerűen nagyszerű. Ilyen jót még nem ettél. - viccelődtem vele.
- Egy ideje biztos nem. - mondta szomorúan.
Nem akartam megbántani meg hasonló. A vállára hajtottam a fejem. Hátha...
Erre elröhögte magát.
- Te mekkora köcsög vagy. Mondtam és távolabb ültem mellőle. - Direkt csinálod igaz? Hogy megsajnáljalak..
- Igen.. az erzelmi zsarolás a legjobb dolog.
- Kinek? Vágtam be a durcit.
Kai olyan közel ült hozzám, amilyen közel csak lehetett és átkarolt. Le akartam szedni magamról, mivel haragudtam rá. Nah jó nem de akkor is rosszul esett.
- Ne durcaskodj.
Így ültünk egy ideig mire egyszer csak -bírtalak felugrottam.
- Tudom már, hogyan jutunk haza. Vagy is én. Te meg oda ahova akarsz.
- Es hogyan Milla?
- Ha megegyszer így hívsz itt hagylak. - fenyegettem meg.
- Ugyan. Nem tudnak itt hagyni. Szereted, hogy piszkállak.
- Ezt te sem gondoltad komolyan.
- Dehogynem. De megosztanád valam , hogy hogyan jutunk ki innen?
- Emelkedő.
Látszott az arcán, hogy nem érti.
- Egy eszköz amely segítségével vissza ugorhatunk az elők világába.
- És honnan tudjuk, hogy itt van és hogy hol?
- Igen.
- Igen mi?
- Ez egy igazan jo kérdés. Tippem sincs, hogy itt van és ha igen akkor hol.
- Szóval nem vagyunk előrébb.
- Mi a legvarázslatosabb hely erre felé?
- Van egy barlang nem messze innen. Ha ilyesmire gondolsz. - próbált humoros lenni. Próbált.
- Menjünk. - mondtam és körbe néztem. Sajnos nekem tippem sincs merre van, ő meg még mindig ült.
- Felállnál? - néztem rá.
- Ha ilyen szépen kéred. - felállt, megállt mellettem, megfogta a kezem és megint húzott maga után.
- Nem lenne egyszerűbb, ha megmondanád merre van és nem kéne ráncigálnod?
- Nem. - mondta és csak ment tovább.
Aranyos. Amit csinál. Azt hiszi ha tudom merre kell menni, akkor már nem foghatja a kezem.
Ki hitte volna , hogy egy ilyen rendes srác képes embereket ölni. Nem is akar miért. A hatalomért. Az érőért.
- Itt vagyunk. - mondta és elengedte a kezem.
Fel sem tűnt, hogy megéreztük.
- És most? - nézett rám Kai.
- Most minden apró zugot át kell nézni, hogy itt van e.
Nem volt egy hatalmas barlang, sőt barlangnak sem mondanám. Egy lyuk volt a tetején. Ahol délben besüt a nap, éjfélkor pedig a hold fénye világított be.
Órákig kerestük de semmi. Mikor úgy döntöttünk, hogy feladjuk, valami megcsillant. Odamentem megnézni, hogy mi az. Az Emelkedő. Megtaláltuk.
- Meg van. - Kai rögtön mellettem termett.
- Add ide, majd en elrakom.
- Miért is? - néztem rá gyanúsan.
Egyedül úgy sem tudna használni. Ő is egy boszorkány felé, de más értelemben. Csak akkor lesz ereje, ha más boszorkányoktól szívja el. Például tőlem.
- Kizárt. - mondtam határozottan.
- Talán nem bízol bennem? - nézett mélyen a szemembe.
- Nem. - válaszoltam egyszerűen.
Lehett ezzel megbántottam, de nem tehetek róla. Régen siman azt mondtam volna, hogy de, bízok benned, de miután megölte a fél családját és csak egy kicsin múlott az, hogy a testvéri megússzák. Nem is tudom. Nem bizalom keltő. De ő is megbízott bennem.
- Várj.... - dobtam oda neki az emelkedőt - tedd el.
Elindultunk vissza a házba. Kezdett későre járni, úgyhogy letáboroztam a kanapén.
- Te miért nem választasz egy szobát? Irt senki nem szól rád, azt csinálsz amit akarsz.
- Kösz, de pont jó itt, a kandallóval szemben.
Kai fogta magát és leült a fotelba, ahol mindig ülni szokott. Hamar elnyomott az álom.
Nem tudom mennyi az idő. Valami zajt hallottam és felkeltem. Majdnem éjfél. Kai nem ült ott, ahol eddig. Lehet hogy keresett egy ágyat.
Körbejártam a házat, de sehol senki. Tudtam, hogy hol lehet. Elindultam a barlanghoz, ahol nem sokkal ezelőtt jártunk.
Nem nagy meglepetésemre ott volt.
- Nem fog menni. - szóltam neki.
- Te meg mit keresel Itt? Aludnod kéne.. - qyanusan meglepett volt.
- Gondoltam, hogy készülsz valamire. - mondtam minden meglepettség nélkül.
- Nem arra amire gondolsz. - próbálta védeni magát.
- Szóval nem akartál vissza térni és itt hagyni.
- Jó.... talán az amire gondolsz, de igazan megérthetned.
- Igazán?? Nem fogom. Én bíztam benned, oda adtam neked. Te meg annyira nem bízol bennem, hogy elhidd amit mondok. És azért nem fog működni, mert csak teliholdkor működik. Ami holnap lesz. Szívesen.
Nem volt kedvem vele beszelni a továbbiakban. Elindultam valamerre. Nem tudom merre. De egyszer csak megérkezek valahová.