Vampírnaplók - Egy Más Világ

11.rész

Körül belül pár óra sétára lehettem, amikor megpillantottam egy házat. Nagyon ismerős volt.  Kai háza volt. Csak most kicsit máshogy nézett ki. Mármint nem a ház. Hanem összhatásban. Régen a ház körül mindenhol fák voltak, a házat körbe vették a virágok. Gyönyörű volt. A ház is, de most így látni, egy mező közepén, ahol egy magában áll, inkább fájdalmas, mint gyönyörű. Valaki megragadta a vállamat. Kai volt az.
Lehet azért tudta, hogy itt vagyok,  mert a környéken már nem nagyon van bármi. De benne is felébredtem az emlékek. Nem a gyilkolászos, hanem a régebbi, gyermekkori.
- Mennyivel más így nem? - mondta ki,  amire én is gondoltam.
- Más....  De miattad. - lehet egy kicsit bunkó volt, de értette a célzás.
- Nyugi, tuti máshogy néz ki fent. Ez az én börtönöm.
Fogta magát és bement a házba. Követtem őt. Felment a régi szobájába. Oda már nem követtem, inkabb körbe néztem a nappaliban. Minden ugyan úgy nézett ki, mint évekkel ezelőtt. De más volt. Túl nagy volt a csend. Hiányzott az élet,  a családias légkör. Nehéz elhinni hogy a hatalom vágy mire képes. Kai lejött a szobajabol és egy ma it tartott a kezében. Mindig vele volt az a maci egészen 6 éves korig míg úgy döntött, hogy ők már felnőtt és nem kell neki. Bár állítólag kidobta.
- Ez nem az a maci, amit évekkel ezelőtt kidobtál? 
- Nem tudtam kidobni. Tudom, nagyon gáz.
- Miért lenne?  Soha nem volt az,  csak te hitted.
- Oké. Beakartam vagódni nálad. Gondoltam ha látod, hogy már nem játszom ilyenekkel felkeltem a figyelmed. 
Erre a mondatra hangosan elnevettem magam. Mintha nem azzal töltöttem volna én is az egész gyerekkorom, hogy felhívják magamra a figyelmet.
- Mégis mi olyan vicces?? Őszinte vagyok veled te meg kinevetsz.
- Már megbocsátás, de ha nem tűnt volna fel én ugyan ezt csináltam. Csak máshogy.
- Alig álltál velem szóba. Úgyhogy nem, nem tűnt fel.
- Csak azért voltam ilyen, mert tetszettél.  És nem tudtam mit csináljak.
- Feltűnt. - nevette el magát. - Tessék. - nyújtotta nekem a macit.
- Köszi. 6 éves koromban ez lett volna minden vágyam. Mondjuk most se rossz. - nevettem el magam.
- De még mindig haragszom. - mondtam.
- Dehogy haragszol. Ezzel a macival levettelek a lábadról.
- Hogyne.
Jó, tényleg van benne valami, hogy kedves gesztus volt így évekkel később, hogy nekem adta. De túlzasokba ne essünk.
- Vissza kéne mennünk, ha haza akarsz jutni. Én meg ki.
Szép lassan elkezdtünk vissza sétálni. Nem szóltunk egymáshoz, néha egymásra néztünk. Csak sétaltunk.
Megfogta a kezem. De most más volt. Jobb volt.  Most hogy nem kellett utána futnom.
- Jut eszembe, hogy ma még nem ettem. - hoztam fel. Tegnap már rég volt.
- Komolyan mondom. Te mikor nem vagy éhes? - nevetés el magát.  Szeretem amikor nevet.
- Te hogy nem éhes?  - kérdeztem fura arcot vágva.
- Úgy,  hogy nem vagyok bélpoklos. És nincs vagy 6 gyomrom.
- Nem vagy vicces. Én egy virágszál vagyok. Táplálnom  kell kis testem.
- Jujj.. Mindjárt ránkszakad az ég.
- Bunkó vagy. - mondtam és sértettséget színlelve oldalra fordítottam a fejem.
- Nyugi van. Mindjárt a háznál leszel és ehetsz.
Jó ettől jobb kedvem lett , így megint előre felé néztem, amitől Kai megint nevetésben tört ki.
Gyorsban ettem valamit,  amit találtam. Vagyis sok minden volt,  de ami a legközelebb volt hozzám.
Összeszedtünk pár dolgot ami kellhet, pár varázskönyv,  az emelkedő.... Még volt egy óránk éjfélig. Biztosra mentünk és inkább időben legyünk ott, minthogy itt ragadjunk meg egy hónapra. Nem minta olyan rossz lenne itt, mert nem.  Jól megvagyunk Kaijal, de mégis hiányzik az a világ. Hiányzik Caroline és Tyler, Silas és főleg Damon. Fáj, hogy vége lett.
Gondolataimbol Kai hangja zökkentett ki.
- Megvan melyik varázslattal jutunk ki innen?- kérdezte.
- Még nem de már rajta vagyok. - előszedtem a könyveket amiket hoztunk és neki álltam lapozgatni. Egyikben tuti van valami. Mondjuk előbb is gondoltam volna rá, hogy kikeressem. Kai láthatta az arcomon, hogy valami nagyon gondolkodom valamin, így leült mellém és ő is elkezdett lapozgatni egy könyvet. Mennyivel más így látni őt mint amikor gyilkol.
Végig néztem, amikor megölte a szüleit. Pont átmentem volna játszani, amikor nagy sikolyra lettem figyelmes. Nem mertem közelebb menni, így egy fa mögött elbujtam, de még így is be lehetett látni a nappaliba. A függöny le volt szakadva. Kai a testvéreit  akarta megölni, de a szüleik megakadályozták,  így ők haltak meg. Rengeteg vér mindenütt. A testvéri rémült arca bele égett a fejembe. Szerencsére az idősebb testvérének, Jo nak sikerült kimentenie Lukeot  és Livet. De azt a napot soha nem fogom elfelejteni. Borzalmas volt. De még mindig nem értem, hogy egy olyan srác, mint Kai,  aki macival aludt, és mindig az anyja mellett volt, hogy volt képes ilyet tenni.
- Haho? Minden rendben?  - kérdezte Kai.
- Igen. - nem hiszem hogy elvitte,  de nem kérdezett többet erről.
- Találtál valami? - merném volt sok időnk.
- Még nem. Te? 
- Ezekben nincs semmi. - dobta minden messzebb a könyveket.
- Az egyikben biztosan van. - próbáltam megnyugtatni.
Igazam lett. Pár oldallal arrébb találtam egy külön fejezetet kimondottan az emelkedőhöz.
- Megvan. - pont időben.
Pár perc múlva a hold pontosan felettünk lesz, besüt majd azon a kis résen és rávilágít az emelkedőre.
Körbe álltuk az emelkedőt, és elkezdtük mondani a varázsigét. Hasztalannak látszott, míg egyszer csak a föld meg nem mozdult alattunk. Hirtelen nagy robbanás és hatalmas fény. Összeomlóban van ez a börtön világ. A fény helyét a sötétség vette át.
Az erdő közepén ébredtem Kai melett. Újra itthon voltam, voltunk.
- Kai. Ébredj!! - bökdöstem.
- Mivan? - kelt fel.
- Kint vagyunk. Szabad vagy. Mehetsz. - mondtam, mivel ha meglátják, hogy kiszanandult, tuti ki akarják majd nyírni.
- Nyugi. Oda megyek ahova akarok. Szabad vagyok. - mondta hatalmas vigyorral.
- Oké, de ha megtudják, hogy kijutottál, megölnek.
- Ugyan Milla, ahhoz több kell mint pár vámpír haverod. De kösz hogy kihoztál. - közelebb jött, adott egy puszit az arcomra és eltűnt.
Úgy döntöttem felkeresem Damont, hátha érdekli, hogy élek. Elindultam a Salvatore házhoz. Benyitottam, de amit láttam nem is tudom, hogy meglepjen e. Damon a földön feküdt, részegen. Az életeről nem tudott. Oda mentem, majd felültettem a kanapera. Egy ideig bámult engem mire megszólalt.
- Camilla!! Te vagy az??  - nézett hatalmas szemekkel.
- Neked is szia. Te meg hogy nézel ki?
- Te nem haltál meg? - úgy nézett rám,  mint aki szellemet lát.
- De, de boszorkány vagyok. Méghozzá nem is akármilyen. Kiszabadultam. - mondtam büszkén.
Damon a nyakamba esett.
- Én is örülök neked. - mondtam.
- Azt hittem elveszitettelek. - mondta halkan.
Nem igazán tudtam mire vélni ezt.  Hiszen igen is elveszített mikor szakított velem. Inkább nem mondtam semmit. Jó érzés volt megölelni, de nem pont olyan mint egy héttel ezelőtt. Más volt. Nem éreztem ugyan azt. Tálan Kai miatt? Lehet mégis csak érzek még iránta valamit?